Délmagyar logó

2017. 11. 17. péntek - Hortenzia, Gergő 6°C | 9°C Még több cikk.

Királyi ivadék a Hanság szívében

Egy hadtörténész rokona készítette el azt a gazdag családfát, amelyből kiderül: az Osliban élő Szaiff János „királyi ivadék”, a törökverő lengyel uralkodó, Sobieski János leszármazottja.
Már csak az emlék: A vagyon elszállt, a dicsőség maradt.
A Szaiff családban a XVII. századtól nemzedékről nemzedékre hagyományozódott a történet: Sobieski és egy Szeif nevű török lány szerelméből fiú született, aki a keresztségben apjától és anyjától is kapott nevet. Szeif – a név többféle formában szerepel az iratokban – János Mihály Győrött élt, s miután kiderült rangos származása, Mária Terézia nemességet, saját címert adományozott neki. Unokája települt át Dunaszerdahelyre, ahol a hetedik

Szaiff-generáció tagjaként 1880-ban János bácsi édesapja is született. Ő költözött „vissza a vizek mellől a vizek mellé", vagyis Csallóközből a csendes hansági faluba, Osliba.

– A Sobieski nemzetségről, a magyarországi leszármazottakról nővérem fia, Szakács Lajos hadtörténész, honvéd alezredes írt doktori disszertációt. P készítette el a családfánkat is. Heten voltunk testvérek, de már csak én élek. Amikor az őseinkről olvasgatok és a szemem végigfut a hajdan élt Szaiffok lajstromán, mindig büszkeség tölt el a régi dicsőség miatt. Mert tudja, csak a dicsőség maradt, a királyi vagyon már az első nemzedékeknél „elszállt" – mesélte találkozásunkkor János bácsi, majd lelkesen megmutatta Kósa Csaba Nagy ezüst országút című könyvét, ahol őt mint a leghíresebb hansági embert emlegetik.

Szaiff János szerint „a régi emberek hozzáedződtek a világhoz, a fát a hátukon hordták ki a Hanyból, a tuskót is kivették a fagyos földből és csíkos káposztán húzták ki a telet". Sok mindenhez értettek, ahogy János bácsi is, aki például apjától elleste a kötélgyártás mesterségét, kitapasztalta a bőrcserzés fogásait. Ha úgy tartja kedve, még ma is előveszi a szép hangú tangóharmonikát vagy az öreg hegedűt, és muzsikál, ha meg gitárzenére vágyik, „finom" dalokat penget a hűséges hangszeren.

Csemegeként maga aszalta édes körtével, illatos vörösborral kínálja a vendéget, a takaros ház folyosóján lelkesen kalauzol mindenkit a madár- és halpreparátumai között. Búcsúzásként még egy koccintás, mintegy igazolja János bácsi hajdan könyvbe jegyzett szavait: „Vizet nem iszom, megnáthásodok tőle, majd bolond leszek megbetegedni."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

BOLTBEZÁRÓK

A farádi Nemes Sándorné hat évig tartott fenn egy vegyeskereskedést, ám tavaly év végén bezárta a… Tovább olvasom