Délmagyar logó

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -7°C | 0°C

Kis család, nagy család

Mostanában megint fellángolt a vita a kis- és nagycsaládosok között. Ehhez szeretnék néhány gondolatot fűzni környezetemből.

Kezdjük a gyermektelenekkel. Van jó néhány fiatal hölgyismerősöm. Némelyiknek évek óta társa is van. Szülőknél laknak, ki-ki a sajátjánál. Az albérlet nagyon drága, saját lakáshoz jutni önerőből lehetetlen. Pedig mindegyik intelligens, munkahellyel rendelkező, egészséges nő, normális igényekkel, vágyakkal. Van, aki már babát szeretne, de helyzetét, kilátásait mérlegelve szomorúan bár, de mindig elveti a gondolatot. Hova, mire szüljön? Csak a létbizonytalanság! És aki mindent elkövet, de mégsem lesz/lehet gyermeke? Egy gyermekkel sem könnyebb, ugyanis az egy gyerek nem gyerek! Tapasztalataim szerint kizárólag akkor számít, ha az ember 2–3 év után szeretne újra munkába állni. Természetesen nem pozitívumként! Nem kell lakás, ruha, cipő, nem lehet beteg, a törvények betartását senki sem ellenőrzi, semmi nem véd minket a valóságban, a valóságtól.
Jogaink nincsenek, kötelességeink annál inkább! Fizetni, fizetni és fizetni. Aki nem várt szövődmények miatt majdnem ott marad a szülőágyon, és utána hónapokig retteg a gyerekéért, az nem biztos, hogy még egyszer „próbálkozik”. Pket milyen jogon diszkriminálják, hogy csak egyet vállaltak? Két gyermekkel ugyanaz, mint egy csemetével, különbség kizárólag a kiadások terén mutatkozik: dupla óvoda, menza, tankönyv. Fizetünk! Járni nem jár semmi, jogaink nincsenek! Ha szerencsénk van, örüljünk, hogy dolgozhatunk. És ha valami nem tetszik... teljesen ki vagyunk szolgáltatva. De az egy és a két gyermeket is fel kell nevelni! Ugye milyen hihetetlen? Háromgyermekes ismerősöm panaszkodik. Számolja a járandóságát. Megdöbbentem...
Mindenki önmaga sorsának kovácsa. Szerintem mindenkinek csak annyit kellene vállalni, amennyit bír. Ha megszülte azt a gyermeket, ne az állam pénzén akarja felnevelni. Hogy a családi helyzete teljesen ellehetetlenült, ezért nem egymást kellene hibáztatni. De örök igazság az is, hogy aki sír-rí, attól el kell venni... és jó lenne az egy és két gyermeket vállalókat is ember-, illetve családszámba venni. Mi sem érünk kevesebbet. Mi is sokat leteszünk az asztalra. Még egy gondolat. A gyerek nevelése kizárólag anyagi kérdés lenne? Mert csak erről szólnak azok a bizonyos olvasói SMS-ek. Sajnálom a civakodókat. Hol a szeretet, a gondoskodás? Hol az öröm, amit egy baba érkezése, egy gyermek nevelése okoz a családban? Két gyermekem van. Az egyik 11 éves, egészséges kiskamasz – bár nem mindig könnyű vele –, nagyon büszke vagyok rá, és egy egyéves, gyönyörű, egészséges, derűs picurom. Minden együtt töltött pillanatot élvezek! Pedig nem vagyunk gazdagok, de ami szükséges, azt kemény munka árán előteremtjük.
Név és cím a szerkesztőségben
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Móra múzsái és szerelmei

Móra Ferenc számára gyötrelemmé vált a házasság, így más asszonyoknál kereste a boldogságot. A híres… Tovább olvasom