Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Kisebb település – kevesebb krimi

Bűnös város – mondták Szegedre a kilencvenes években. A legbűntelenebb megye a mienk – mutatja ma az országos kriminalisztikai statisztika. A tavalyi bűnügyi adatok alapján összeállított országos bűnügyi toplistán ugyanis Csongrádé a 19., vagyis az utolsó hely. A 24 megyei jogú város krimibe illő eseteit összevető adatsorból az is kiderül: a betöréses lopások száma Szegeden a legkisebb.

Helyszínelők – tévésorozat helyett: 2000-ben naponta 48, tavaly 43 bűncselekmény jutott a rendőrök tudomására. Fotó: Karnok Csaba
A statisztika a politika szolgálóleánya, mert „mindenre", s „e minden" ellenkezőjére is fölmutat adatokat. Pedig a megyék és a városok tavaly először, de az idén is a Heti Világgazdaságban nyilvánosságra hozott bűnügyi mutatói, az adatok segítenek megbecsülni a bűnügyi fertőzöttség mértékét, illetve hozzájárulnak olyan előítéletek eltüntetéséhez, mint a Szegedre a kilencvenes években ragasztott „bűnös város" bélyege.

Pécsett a legveszélyesebb az élet a hazai nagyvárosok közül – a 24 megyei jogú város tavalyi kriminálstatisztikája alapján. Baranya fővárosában 2005-ben kétszer (821) annyi agresszív bűncselekményt (rablást, súlyos testi sértést, emberölést) követtek el, mint például Szegeden (481), vagy sokszorosát, mint Hódmezővásárhelyen (110) – derül ki a Legfőbb Ügyészség adataiból. Az ismertté vált betörések száma alapján viszont Szekszárd a legveszélyesebb hely. Míg Tolna központjában ezer helybeli terhére 8 „erőszakos lopást" követtek el, addig például Szegeden és Hódmezővásárhelyen, Győrben és Sopronban 2 ilyen esetet tart számon a statisztika.

Sereghajtó Csongrád

Magyarország Szicíliájaként emlegetik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét. E nem túl megtisztelő cím azért ragad hazánk legkeletibb megyéjére, mert a múlt évben – a Belügyminisztérium és a Legfőbb Ügyészség adatai szerint – 2580 agresszív bűntettről szereztek tudomást a rend őrei. Az erőszak és a garázdaság vidékének – Szabolcs mellett – Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok azért nevezhető, mert minden ezer lakosra 4-4 súlyos bűncselekmény jut. A gyanúsítottak gyakorisága alapján ezer lakosra BAZ megyében és a Nyírségben 16-16, míg Csongrádban 10 bűnelkövető jut. A vagyon elleni bűnös cselekedetek száma alapján Somogy áll az élen. A gyanúsítottak száma alapján Borsodban minden 63., Szabolcsban minden 64. és Nógrádban minden 70. helybeli ellen indult büntetőeljárás. A legkevésbé fertőzött három megye: Csongrád, Vas és Békés. A mi vidékünkön csak minden 98. lakos ellen indult nyomozás. E nemtelen versenyszámokban a sereghajtóké a legjobb szerep.

Bűnös városok


A bűnügyi fertőzöttséget mutató térképen újabb és újabb városok válnak sötét ponttá. A törvénysértések száma alapján tavaly Debrecen, Eger és Budapest került a negatív csúcstartók dobogós helyeire. De ha az ezer-ezer helybelire jutó törvénysértések számát hosszabb távon, vagyis 2001 és 2005 között vizsgáljuk, akkor Szekszárd (76 bűneset), Budapest (66) és Eger (63) a legbűnösebb város. A legbékésebb viszont Hódmezővásárhely, mert ott ez a szám: 30.

A legtöbb bűnöző tavaly Miskolcról került ki. Az elmúlt öt évet nagyító alá téve viszont látható: elsősorban Tatabánya és Pécs termeli a tetteseket. 2001 és 2005 között ezer lakosra Tatabányán 18, Pécsett 16 bűnöző jutott – szemben Szegeddel, ahol 12, vagy Hódmezővásárhellyel, ahol 10. Így aztán a kriminálstatisztika segít megdönteni azt az előítéletet is, mely szerint az ország szegényebb keleti vidékeinek bűnre kész lakói indulnak a fővárosba és az ország módosabb nyugati felébe lopni, csalni, rabolni.

A turista lehet fenegyerek

A kisvárosok bűnügyi toplistáját Balatonboglár, Soltvadkert és Szécsény vezeti. Az öt év adatait összegző listán viszont az idegenforgalmi központnak számító Visegrád, Siófok és Balatonföldvár a legbűnösebb városka. A két és fél száz hazai kisváros közül a legnyugalmasabb helynek Szob, Bóly, Herend és Zirc – Csongrád megyéből Mórahalom – bizonyult.

A 24 megyei jogú város adatait böngészve a dél-alföldi régiót jellemzőket is összevethetjük. Kiderül, hogy Hódmezővásárhely csak a betöréses lopások száma alapján marad alul Szegeddel szemben, de e 4., illetve 1. helyezés jobb, mint Békéscsabáé (7.), illetve Kecskemété (16.). A régió négy városa közül Vásárhelyen a legkevesebb a rablás, így övé a 24 „hasonmás" közül az 5. hely. E listán Békéscsaba 8., Kecskemét 12., Szeged 16. A régión belül a legkevesebb gazdasági bűncselekményt Kecskeméten (a 24-es listán 5. helyezett), illetve Vásárhelyen (6. hely) követik el, Szegedé a 13., Békéscsabáé 19. hely.

A béke szigete

Mórahalom a „béke szigete" – fogalmazott a helyi önkormányzati testület ülésén Kovács Mihály rendőr alezredes, a Szegedi Rendőrkapitányság vezetője. Szerinte a felderítő rendőrség helyett a bűnmegelőzési rendőrség kialakítása a cél. Ennek érdekében bűnmegelőzési referens dolgozik. Kiváló az együttműködés a határőrséggel, akikkel együtt közös járőrszolgálatokat is szerveznek. A szolgáló rendőrök munkájának technikai feltételeit javította – például az új fényképezőgép és számítógép. Országosan egyedülálló a mórahalmi tanyagondnoki szolgálat, a különböző segélyhívó rendszerek kiépítése, ami a kisváros kiterjedt külterületén élők biztonságát is hivatott szolgálni.

Gyorsuló nyomozók

Csongrád megyében 2005-re közel 5 százalékkal csökkent (15.882 volt) az ismertté vált bűncsekmények száma. Míg 2000-ben naponta 48, addig tavaly 43 bűncselekmény jutott a rendőrök tudomására – olvasható az itteni közrendről és közbiztonságáról a megyei közgyűlésnek készült beszámolóban. A klasszikus bűnözés főbb kategóriái közül megyén belül a vagyon elleni bűncselekmények csoportja emelkedik ki, mert ide tartozik az ismertté vált bűncselekmények 62 százaléka. Ugyanakkor e jogsértések száma is csökkent (az előző évihez képest 590-nel). Nőtt viszont (13 százalékkal) az ittas járművezetésen rajtakapottak száma.

A személy elleni bűnesetek aránya is nőtt egy kicsit, viszont (13-ról 4-re) csökkent az emberölések száma. Emelkedett a házasság, család, ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények száma, mert 2004. évvel szemben tavaly sokkal többen éltek vissza pornográf felvételekkel. A gazdasági bűncselekmények zöme: pénz- és bélyeghamisítás. A kábítószer-bűnözés dinamikája 6 százalékkal nőtt, de ez ilyen esetek többsége (61 százaléka) Szegedhez köthető.

A rendőrök aktivitására jellemző adat, hogy egy-egy ügy nyomozása általában 108 napig tart, de az eljárások többségét (62 százalékát) 90 napon belül befejezik. Az 536 gyorsított eljárásból 148 ittas járművezetés miatt történt. A bíróság elé állítások gyorsasága alapján a csongrádi rend őrei az országban a harmadik legjobbak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Uniós támogatásra számítanak a reformprogramhoz

Az Európai Regionális Fejlesztési Alapból 32–137 milliárd forint, az Európai Szociális… Tovább olvasom