Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Kiskorúaknak adott el kábítószert egy nyírbátori pár

A nyomozás során eddig nyolc fogyasztót, köztük két - 11 és 13 éves - gyermekkorút, valamint négy 14 és 18 év közötti fiatalkorút hallgattak ki a rendőrök.
Kiskorúaknak adott el kábítószert egy három gyermeket nevelő helyi pár a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.

A nyomozás során eddig nyolc fogyasztót, köztük két - 11 és 13 éves - gyermekkorút, valamint négy 14 és 18 év közötti fiatalkorút hallgattak ki a rendőrök, de további fiatal vásárlókról is tudnak már - mondta el Gégény József, a Nyírbátori Rendőrkapitányság vizsgálati alosztályának vezetője.

Tájékoztatása szerint a terjesztéssel gyanúsított férfi és nő lakásán tartott házkutatás mindössze körülbelül 10 gramm növényi származékot, az elsődleges tesztek alapján marihuánát talált.

A nyomozás jelenlegi állása szerint a kábítószert a 30 éves férfi szerezte be, és 31 éves élettársa árulta a környékükön élő fiataloknak. A alezredes hozzátette: a három kiskorú gyermeket nevelő pár szabadlábon védekezhet.

Olvasóink írták

  • 1. dodó 2009. október 30. 20:39
    „"...a három kiskorú gyermeket nevelő pár szabadlábon védekezhet. .."

    Csak nem hátrányosék?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy kamion balesete az M0-áson

Életveszélyesen megsérült egy teherautósofőr, amikor négy kamion ütközött össze a Szeged felé vezető… Tovább olvasom