Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

Kiskorúaknak szóló reklámok miatt bírságolt a GVH

A GVH két eljárásában is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot állapított meg kiskorúaknak szóló reklámok miatt.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) két eljárásában is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot állapított meg kiskorúaknak szóló tájékoztatások miatt, ezért két vállalkozásra összesen 2 millió forint bírságot szabott ki.

A GVH kedden azt közölte az MTI-vel, hogy az M-Ágnes Játéknagykereskedő és Készítő Bt. által forgalmazott "Nappy" játékkutyákat és a "Filly" királyi családot a vállalkozás reklámfilmekkel, plakátokkal és a honlapján megjelenő hirdetésekkel népszerűsítette. A reklámokban megjelentő üzenetek a játékok megvásárlására szólították fel a kiskorúakat, hiszen a gyűjteményük csak akkor lehetett teljes, ha annak összes darabját megvásárolták.

Mivel a termékeket nem átlátszó csomagolásban árulták, a fogyasztók nem tudhatták, hogy a termékek közül pontosan melyiket vásárolják meg. Így előfordulhatott az is, hogy a gyűjtemény egy darabját több alkalommal is megvásárolták. A vizsgált reklámok elsősorban a 10 év alatti korosztályt célozták, amelynek tagjai életkorukból fakadóan különösen kiszolgáltatottak, mivel rájuk erőteljesebb hatást képes gyakorolni a reklámban szereplő felhívás - írta a versenyhivatal.

A közlemény szerint az Egmont-Hungary Könyv- és Lapkiadó Kft. a "20 éves az Egmont kiadó" nyereményjátéka kapcsán olyan üzeneteket fogalmazott meg az általa kiadott magazinokban, kirakati plakátokon és a honlapján, amelyekben kiskorúakat közvetlenül szólított fel a magazinok megvásárlására. A vállalkozás a játék népszerűsítése során az Egmont magazinokon megjelenő matricák gyűjtésére szólította fel a gyerekeket, amelyekért cserébe a negyedévente megrendezett sorsolásokon vásárlási utalványokat, könyvcsomagot, magazin előfizetést lehetett nyerni, valamint az összes beküldő között év végén egymillió forintot sorsoltak ki.

A GVH megállapította, hogy mindkét vállalkozás tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor termékeit, illetve nyereményjátékát olyan módon reklámozta, hogy abban kiskorúaknak szóló, vásárlásösztönző felhívásokat fogalmazott meg.

Olvasóink írták

  • 1. Mozimasiniszta 2012. március 20. 15:55
    „Én a pedofíliával azonos mértékben büntetném , amikor gyerekekkel gyógyszert reklámoznak...
    vagy a gyógyszermaffiának mindent szabad ?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

NGM: jól halad a hiánycél tartásának előkészítése

Március második felében tárgyalja a kormány a következő év, évek költségvetését, a hiánycél… Tovább olvasom