Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Kiskunlacházi gyilkosság: vádemelési javaslat P. József ellen

Vádemelési javaslattal lezárta, és a Pest Megyei Főügyészséghez továbbította a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a kiskunlacházi H. Nóra ellen elkövetett gyilkosság nyomozati aktáját - közölte a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján; a nagy visszhangot kiváltó ügy gyanúsítottja, P. József ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és nemi erőszak miatt javasolnak vádemelést.
Papp Péter ezredes kijelentette: olyan megdönthetetlen bizonyítékok állnak rendelkezésre, amely megalapozza, hogy a tavaly júniusban elfogott férfi megerőszakolta, majd meggyilkolta 2008. november 23-án a kiskunlacházi kiserdőben a 14 éves H. Nórát.

A több mint egy évig tartó nyomozás az egyik legdrágább eljárások közé tartozik; 16 kötetnyi, több mint 5400 oldalas nyomozati aktát kedden továbbították az ügyészségre. A bűnügyi főigazgató abban bízik, hogy még ebben az évben elsőfokú ítélet születhet az ügyben.

Papp Péter a részletekről kedden az MTI-nek elmondta: a 16 kötetes, 5466 oldalas vádindítvány tartalmazza a 193 tanú kihallgatásáról készült jegyzőkönyveket, s azt az 58 oldalas jegyzőkönyvet is, amelyet P. József gyanúsított 8 alkalommal történt meghallgatása közben rögzítettek.

A dokumentumok között szerepelnek a Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézetnek átadott 146 DNS minta elemzéséről készített szakvélemények is - tette hozzá Papp Péter, megjegyezve, csak ezek a vizsgálatok mintegy 53 millió forintba kerültek.

A nyomozati irat részét képezi még a gyilkosság helyszínén lefoglalt 44 anyagmaradványról, illetve a kiserdőben, valamint a gyanúsított lakásán talált 101 tárgyról készült jegyzék. A tárgyak között ott vannak H. Nóra személyes tárgyai, így nyaklánca, mobiltelefonja, illetve táskája az irataival, melyekre P. József lakásában, egy porszívó porzsákjában bukkantak rá a nyomozók.

A bűnügyi főigazgató közölte, noha P. József első kihallgatásakor, illetve a bíró előtt is részleges beismerő vallomást tett, később ezt a vallomását részben „enyhítette", majd visszavonta. Az újabb „verzió" szerint H. Nórával a lány beleegyezését követően közösült, majd élve hagyta ott a lányt a kiserdőben, illetve helyszínül más területet jelölt meg, de ezeket a nyomozók a bizonyítékok alapján egyértelműen megcáfolták.

A kedden benyújtott vádindítvány elbírálására 30 nap áll a főügyészség rendelkezésére, mely további 30 nappal meghosszabbítható.

H. Nórát 2008. november 23-án hajnali 2 és 3 óra között a kiskunlacházi művelődési ház közelében, a Kinizsi út 27. számú házzal szembeni kiserdőben támadta meg az akkor még ismeretlen elkövető. A szórakozásból rokonaihoz tartó lányt a férfi megerőszakolta, majd sikoltozó áldozatát megfojtotta. A rendőrség hatalmas apparátust vetett be a nagy visszhangot kiváltó ügy felderítésére. Tavaly nyáron sikerült „képbe" hozni a kiserdőtől nem messze lakó P. Józsefet, aki azon az éjjelen egy másik településen ismerősei körében szórakozott. Hazafelé tartva eldöntötte, hogy az első vele szembe jövő nővel közösülni fog. Ez a nő az épp arrafelé tartó H. Nóra volt. P. Józsefet a gyilkosság helyszínén talált DNS nyomok azonossága és tárgyi bizonyítékok alapján helyezték 2009. június 26-án előzetes letartóztatásba.

A gyilkosság elkövetésével eleinte három roma fiatalembert gyanúsítottak meg a helybéliek, majd az önkormányzat demonstrációt szervezett a településen, ahol Répás József polgármester többi között azt mondta: "Kiskunlacházán nincs helye az erőszaknak, nincs helye a bűnözőknek, Kiskunlacházán elég volt a romaerőszakból!" Az országos rendőrfőkapitány nem sokkal a gyilkosság után kizárta, hogy a gyanúba keveredett három kiskunlacházi romának bármi köze lenne a gyilkossághoz, mint ahogyan ez később igazolást is nyert.

Olvasóink írták

  • 2. Hmmm... 2010. február 03. 21:12
    „Ime egy eros bizonyitek, hogy a buncselekmeny borszintol fuggetlen. A torvenynek egyforman kell ervenyesulnie mindenkire. Igy ez a bunos a legszigorubb bntetest erdemli, foleg, hogy elore kitervelte.
    Azert megis joggal kifogasoljak sokan, hogy torvenyeink egy resze megalapozatlan es sokan elveznek elonyt borszinuk miatt. Az elhanyagoltsag, igenytelenseg nem osszetevesztheto a szegenyseggel es raszorultsaggal.”
  • 1. maros50 2010. február 03. 17:16
    „Gyalázatosnak tartom,hogy indokolatlanul romákat gyanúsítottak meg a község lakossága élükön a polgármester
    Nem kellene bocsánatot kérni az ott élő roma lakosságtól.
    Hol vannak a dodok,nagypapák,örgrofok?Hogyan kommentálják ezt a gyalázatos gaztettet,amely egy ártatlan gyermek életét oltotta ki ez a vadállat.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öngyilkosság - Magára robbantotta a házat

Robbanás történt egy családi házban szerda délután Mezőtúron; a házban egy embert holtan találtak,… Tovább olvasom