Délmagyar logó

2018. 10. 23. kedd - Gyöngyi 7°C | 15°C Még több cikk.

Kismértékben nQtt a regisztrált álláskeresQk száma tavalyhoz képest

A regisztrált álláskeresQk száma 3 százalékkal nQtt az egy évvel korábbi, és 4,5 százalékkal az egy hónappal korábbi mértékhez képest február végére – áll az Állami Fog- lalkoztatási Szolgálat honlapján. A munkaügyi intézmények 458.384 álláskeresQt regisztráltak február végén.
A regisztrált álláskeresQk gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya országosan 10,4 százalék volt februárban, Budapesten ez az arány 3 százalék, Pest megyében 4,5 százalék.
Több megyében viszont 20 százalék feletti a ráta. Így Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 21,6 százalék, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 20,5 százalék. A ráta 18 százalék feletti volt Nógrád és Somogy megyében.
Január végén Budapesten 2,9 százalék volt a ráta, Pest megyében 4,2 százalék. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 20,6 százalék, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 19,9 százalék, és akkor csak egy megyében, Nógrád megyében volt 18 százalék feletti.
A Központi Statisztikai Hivatal által legutóbb közölt, az ILO-módszertan szerint számított adatokból ugyanakkor kiderül, hogy a 2006. november–2007. január közötti idQszakban az egy évvel korábbi mértékkel összehasonlítva a foglalkoztatottak száma 42 ezerrel nQtt, a munkanélküliek száma és rátája nem változott. Növekedett a foglalkoztatási ráta 0,5 százalékponttal, az aktivitási ráta ugyancsak 0,5 százalékponttal.
A 2002. év azonos idQszakához viszonyítva a foglalkoztatás 1,5 százalékkal, 59 ezerrel bQvült, a foglalkoztatási arány 1 százalékponttal, az aktivitási arány 1,9 százalékponttal emelkedett. Az inaktívak száma jelentQsen, 4,5 százalékkal, azaz 163 ezerrel csökkent.
A 2006-os év egészét az aktivitás növekedése jellemezte. A foglalkoztatási ráta 0,4 százalékponttal, az aktivitási ráta 0,5 százalékponttal nQtt. A 2005-ös évhez képest éves átlagban a foglalkoztatottak száma 29 ezerrel emelkedett. Az inaktívak száma 42 ezerrel csökkent, a 3 millió 475 ezres mérték 1994. év óta a legalacsonyabb.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tíz éve nem volt az MDF-nek ilyen magas támogatottsága

Tíz éve nem volt ennyi támogatója a közvélemény-kutatók szerint a Magyar Demokratikus Fórumnak, mint… Tovább olvasom