Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Kiterjesztenék az ökoadó-rendszert

Az ökoadó-rendszer kiterjesztésén dolgozik a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium - közölte Dióssy László, a szaktárca környezetgazdaságtani szakállamtitkára.
Elmondta, hogy az adózási rendszer nem az idén, de pár éven belül "zöldülhetne" tovább. Jelenleg a KVM szakértők bevonásával áttekinti az ökoadózás nemzetközi tapasztalatait, bevezetésének magyarországi lehetőségeit - tette hozzá a szakállamtitkár. Dióssy László utalt arra, hogy az ökoadó általában a természeti erőforrások használatához kötődő terhek emelésével, illetve a munkaerő megadóztatásának enyhítésével függ össze.

A szakállamtitkár a még kiforratlan tervekről annyit árult el, hogy speciális adónemek bevezetése is szóba jöhet. A zöldadózás bevezetésének a lényege az lenne, hogy az államnak a környezetterhelő tevékenységek után több adóbevétele származzon, amiből kedvezményeket lehet adni környezetbarát tevékenységek támogatásaként - mutatott rá.

Dióssy László szerint az ökoadózással összefüggő tervek nem lógnak majd ki az általános adóreformból, a tárca a jövőben a Pénzügyminisztérium ezzel foglalkozó bizottságának munkájában részt vesz.

Az ökoadó fogalma 2004-ben jelent meg Magyarországon, amikor a KVM bevezette a környezetterhelési díjat és az energiaadót. A környezetterhelési díj a légszennyezési díjból, vízterhelési díjból és talajterhelési díjból áll.

Az ökoadó fogalmának megjelenése előtt vezették be az ugyancsak ebbe a körbe tartozó, a hulladékok után fizetett termékdíj és a vízhasználatért kötelező vízkészlet-járulék mellett.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Búcsú a tavasztól?

A meteorológia előrejelzése szerint mától fokozatos lehűlés kezdődik, a hét közepétől visszatérhet a… Tovább olvasom