Délmagyar logó

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -5°C | 1°C

Kiváló minősítést kapott az egri főiskola

Alkalmazott tudományok főiskolája címet ítélt oda az emberi erőforrások minisztere az egri Eszterházy Károly Főiskolának (EKF) a 2013-16 közötti minősítési időszakra, egyben kiváló minősítést kapott az intézmény.
A nemzeti felsőoktatási kiválóságról szóló kormányrendelet alapján kiváló minősítést kapott több felsőoktatási intézmény. Ugyanakkor a 2013-as költségvetés 10 milliárd forintot különített el az intézményi kiválóság támogatására - emlékeztetett Csáfor Hajnalka.

Elmondta, hogy az alkalmazott tudományok főiskolája minősítés elnyeréséhez az egri főiskola 2012 júliusában nyújtotta be pályázatát, amely az Intézményfejlesztési tervének is részét képezte.

Az intézmény a tanárképzésben elfoglalt régiós és országos szintű vezető szerepére, a tanárképzéssel kapcsolatos eredményes kutatások több évtizedes tradícióira, országosan is elismert kiemelkedő szerepére alapozva, valamint főleg az élelmiszertudományi, élelmiszerbiztonsági és a természettudományi területeken elért alkalmazott kutatási eredményei alapján pályázta meg az alkalmazott tudományok főiskolája címet.

Az EKF tanszékei és intézetei szaktudományonként alap- és alkalmazott kutatásokat folytatnak, amelyeket erősíteni kívánnak a jövőben.

Elsősorban az élelmiszertudományi és a természettudományi alkalmazott kutatásokat, az ezekkel kapcsolatos technológiatranszfer hatékonyságát részesítik előnyben, továbbá a pedagógus-, tanárképzéssel és a neveléstudománnyal foglalkozó alkalmazott kutatások egyik központjává kívánnak válni.

Ugyancsak kiemelt céljuk, hogy a történelem- és a neveléstudományi doktori iskolákkal, a tanárképzéssel, a digitális taneszköz-kutatással, az élelmiszertudománnyal, a megújuló energiákkal és a regionális gazdasági kérdésekkel kapcsolatos kutatási tevékenységük továbbra is nemzetközi együttműködés keretében fejlődjék - sorolta a referens.

Hozzátette, hogy az alkalmazott tudományok főiskolája címet az Eszterházy Károly Főiskola mellett a Budapesti Gazdasági Főiskola nyerte még el a 2013-2016 közötti minősítési időszakra.

Ugyanakkor a minisztérium hivatalos tájékoztatása szerint kiemelt felsőoktatási intézményi minősítést három intézmény kapott. Hat felsőoktatási intézményt minősítettek kutatóegyetemmé és további négy intézmény egy-egy karát kutató karrá ugyanerre a minősítési időszakra - idézte fel Csáfor Hajnalka.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felfüggesztett a tanárverő diáklánynak

A 19 éves lány azért verte meg a tanárát, mert az arra kérte, hogy kapcsolja ki a telefonját és ne… Tovább olvasom