Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Kiválóan teljesített tavaly a Győri Fővámhivatal

A regionális vámhivatal kiválóra értékelte a Győri Fővámhivatal elmúlt évi munkáját. A szervezet tavaly 38,6 milliárd forint bevétellel gazdagította a költségvetést. Ennek jelentős része, mintegy 19 milliárd forint a regisztrációs adóból folyt be.
Évértékelő, feladatmeghatározó értekezleten elemezte a Győri Fővámhivatal munkáját a szervezet vezetője, Tajti Tamás alezredes. A parancsnok az eredmények ismertetése során megjegyezte: míg 2005-ben 29,3 milliárd, tavaly 38,6 milliárd tervezett költségvetési bevételt biztosítottak az államháztartás számára. Mindezt 156 hivatásos és 44 közalkalmazott munkatárssal érték el.
Az évértékelő végén dr. Fekete Attila őrnagy, a VPOP Nyugat-dunántúli Regionális Parancsnokságának parancsnokhelyettese a Kisalföld kérdésére válaszolva kijelentette: – A regionális parancsnokság a Győri Fővámhivatal munkáját kiválóra értékeli, s úgy gondolom, hogy a számok tükrében ez egyértelmű.
Az őrnagy megjegyezte, hogy a hárommegyés régió tavalyi összbevétele 52,6 milliárd forint volt, amelynek több mint a fele a fővámhivatal tevékenységéből folyt be a központi költségvetésbe. Ezek a közvetlen bevételek elsősorban a regisztrációs adóból származtak, ami több mint 19 milliárd forint volt.
– A fővámhivatal erőssége a munkája minősége. Vámszakterületen a regisztrációs adóból országosan a legtöbbet a győri szervezet szedi be. A jövedéki területen is komoly munkát végeznek. A mélységi ellenőrző csoport aktívan, eredményesen teljesíti feladatát – részletezte Fekete Attila.
Az őrnagy a mélységi ellenőrök munkájával kapcsolatban adatokat is említett: 21 ezer ellenőrzés során 473 bűncselekményt, 102 szabálysértést derítettek fel, ezekben az esetekben az elkövetési érték elérte a 2 milliárd forintot. A járőrök lefoglaltak 8,3 millió szál – 40 ezer karton – cigarettát, százmilliós értékben pedig illegális távol-keleti árut. A fuvarozással kapcsolatos engedélyek meglétének ellenőrzése során 130 millió forint bevétel keletkezett a kiszabott büntetésekből. S mint azt Fekete Attila hangsúlyozta:
– Lényeges, hogy ez a tevékenység a legálisan működő fuvarozók védelme szempontjából is fontos. A mélységi ellenőrök egy forint befektetésből huszonkét forintot hoznak a költségvetésnek, ami ténylegesen befolyt, nem a kivetett összeg.
Az ez évi feladatok közül Tajti Tamás alezredes többek között kiemelte a hatósági ellenőrzések továbberősítését, az adóztatási fegyelem erősítését, a tisztességes piaci szereplők lehetőségének és biztonságának biztosítását, s az illegális cselekmények még nagyobb számú meghiúsítását.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar dolgozók ausztriai jogai

„Ausztriában dolgozik? Kérdezzen a szakértőktől!" akciónk keretében megválaszoltuk jópár… Tovább olvasom