Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Kivonult a Fidesz az általa kezdeményezett vitanapról

A Fidesz-frakció kivonult a parlamentből Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felszólalásáról az Egy éves az őszödi beszéd című, a nagyobbik ellenzéki párt által kezdeményezett vitanap kezdetén.
A Fidesz-frakció kivonult a parlamentből Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felszólalásáról az Egy éves az őszödi beszéd című, a nagyobbik ellenzéki párt által kezdeményezett vitanap kezdetén. Ez a zavarba ejtő helyzet az Önök kérték, mégsem kérnek belőle címet viselhetné. Van némi zavar abban, hogyan kell normálisan vitatkozni - reagált a kormányfő a Fidesz kivonulására. Répássy Róbert a Fidesz frakcióigazgatója azt mondta: a Fidesz a vitanapot azért kezdeményezte, hogy az őszödi beszéd társadalmi, politikai, gazdasági hatásait elemezzék. Ám ez nem azt jelenti, hogy Gyurcsány Ferenccel beszélnék meg azt a politikai problémát, amit ő maga okozott - közölte az ellenzéki képviselő.

"Ő maga a probléma. A problémával nem szokták megbeszélni azt, hogyan lehet a kialakult helyzetet megoldani" - fogalmazott a politikus. Répássy Róbert emlékeztetett: a Fidesz frakció a tavaszi ülésszak első ülésén döntött úgy, hogy a miniszterelnök minden, előre bejelentett felszólalásáról kivonulnak a teremből. Akkor is úgy vélték, és most is úgy vélik, Gyurcsány Ferenc nemkívánatos személy a magyar politikában - mondta.

A Fidesz-frakcióból Navracsics Tibor frakcióvezető és Jakab István frakcióvezető-helyettes - aki a kormányfő beszéde közben elhagyta az üléstermet -, a KDNP-frakcióból Rubovszky György frakcióvezető-helyettes és Lukács Tamás maradt az ülésteremben. Ezzel kapcsolatban Répássy Róbert azt mondta: bár volt egységes frakciódöntés a kivonulásáról, ám az, hogy néhány képviselő meghallgatta a miniszterelnököt, saját, személyes döntésük.

Nyakó István, az MSZP szóvivője a Fidesz-kivonulással kapcsolatban elmondta: talán nem volt furcsa az elmúlt időszak tanulságai alapján, hogy erről a vitanapról - amit a Fidesz kezdeményezett - azonnal ki is vonultak. "Ez a Fidesz-politika, a mai magyar politika groteszkje" - mondta a szocialista szóvivő.

"Önöket nem a beszédem érdekli, hanem én." Ezekkel a szavakkal kezdte felszólalását Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Egy éves az őszödi beszéd címet viselő, fideszes képviselők által kezdeményezett vitanapon.

A kormányfő úgy folytatta, "meg szeretnének buktatni. Meg a kormányomat. Meg elsöpörni az egész baloldalt. Szerintem egyik sem fog sikerülni."

A kormányfő szerint az ellenzék túszul ejtette a beszédet, s ezáltal Magyarországot is. A miniszterelnök megismételte: sajnálja beszédének stílusát.

Gyurcsány Ferenc ezután úgy folytatta felszólalását, hogy felolvasta az őszödi beszédnek azt a változatát, amit saját szavai szerint a nyilvánosság előtt is elmondott volna.

hirado.hu/MTI
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

19. századi fegyvert találtak egy bálnában

Alaszkához közel ejtettek el a vadászok egy bálnát, amelynek nyakában 19. században gyártott fegyver… Tovább olvasom