Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 8°C Még több cikk.

Klubrádió - MSZP: soakt elárul a kormány hallgatása

Amédiaszabályozásban eszközölt változtatásokat újabb jogállamromboló akciónak tekinti az MSZP, ami ellen mindenhol fel fog lépni.
Az MSZP szerint "sajtószabadság felszámolása iránti igyekezetet" jelzi a kormány fellépése, valamint "beszédes hallgatása" az alkotmányügyi bizottság pénteki ülésén.

A párt két képviselője közleményben tudatta az MTI-vel, hogy a médiaszabályozásban eszközölt változtatásokat újabb jogállamromboló akciónak tekinti, ami ellen az MSZP az összes lehetséges fórumon fel fog lépni.

Lampert Mónika a közleményben emlékeztet arra: az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságán a médiatörvény módosításához a fideszes Menczer Erzsébet által benyújtott javaslattal kapcsolatban kérte ki a kormány álláspontját. Közleménye szerint az ülésen a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot képviselő helyettes államtitkár a válaszában nem mondott igazat: mindössze kodifikációs és egyértelműségi szempontokra hivatkozott, és meg sem kísérelte, hogy érdemi magyarázatot adjon a javaslatáról.

A képviselő a Steiner Pállal közösen jegyzett közleményében ugyanakkor úgy vélte: a módosító javaslat a Klubrádió frekvenciáját érintő bírósági döntés megkerülését célozza. Annak értelmében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa nem köteles szerződést kötni a frekvenciapályázatok nyerteseivel. Kifogásolták még, hogy a javaslat nem szab határidőt a médiatanács számára, például a frekvenciapályázati döntésekkel szembeni bírósági felülvizsgálat esetén. "Összességében arról van szó, hogy jogerős bírósági döntések végrehajtását teszik lehetetlenné visszamenőleges hatállyal" - olvasható a közleményükben.

Mint írják, Brüsszelben különösen nagy felháborodást váltott ki, hogy miután a kormány elküldte a médiatörvény-módosítás eredeti tervezetét véleményezésre Strasbourgba, a Fidesz az újonnan benyújtott módosító javaslatokkal az igazságszolgáltatás jogkörét csorbítaná a médiahatóság döntéseivel szemben, s újabb támadást indított a Klubrádió ellen.

"Menczer Erzsébet és fideszes képviselőtársai cinikus hazugsága lelepleződött: a képviselő asszony azt ígérte, hogy kezdeményezik a módosítók házszabályszerűségének vizsgálatát az alkotmányügyi bizottságnál is, és amennyiben az házszabályellenesnek tartja a módosító javaslatokat, visszavonják azokat" - emlékeztet közleményében a két szocialista politikus, hozzáfűzve: ilyen kérés azonban sem a kulturális bizottság, sem Menczer Erzsébet részéről nem érkezett az alkotmányügyi bizottsághoz.

A vitatott módosító javaslatot közben az Országgyűlés megszavazta.

Olvasóink írták

  • 2. Mozimasiniszta 2012. május 18. 22:39
    „Jesszusom ! előkerült a csámpás Moncsicsi ! Úgy hiányoltam már azt az értelmet sugárzó malac szemeit ! Apropó : értelem ha szorult volna bele , kérdezhette volna a Lendvai banyát, mint agit.prop. dolgokban járatos elvtársnét ,
    mikor illő kinyitni a potyaleső száját, és mikor kellene nagyon hallgatni !”
  • 1. Jozsoci 2012. május 18. 21:48
    „Meggyőződésem, hogy a "MédiaTanács" részéről megzsarolták valamivel az RTL Klubot a Heti Hetes megszüntetésére.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fegyverek és lőszerek egy holland férfinél

Eljárás indult egy holland állampolgárságú férfi ellen, akinél fegyvert és lőszereket talált a… Tovább olvasom