Délmagyar logó

2018. 04. 22. vasárnap - Csilla, Noémi 9°C | 24°C Még több cikk.

Kokainfutár bukott le a Liszt Ferenc repülőtéren

A 39 éves szolnoki férfi gyomrában hat kapszulát mutatott ki a vizsgálat.
Kokainfutárt fogtak a rendőrök a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren még vasárnap - közölte az ORFK Kommunikációs Szolgálata a rendőrség honlapján.

A szerdai tájékoztatás szerint egy 39 éves szolnoki férfi bukott le több mint fél kilogramm kokainnal.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság kábítószer birtoklásának megalapozott gyanúja miatt indított eljárást B. György ellen, akit őrizetbe vettek.

Az eddigi információk szerint a férfi a madridi járattal érkezett Budapestre vasárnap késő este. A repülőtéren átvizsgálták B. György csomagjait és ruházatát, majd kórházba vitték CT-vizsgálatra.

A vizsgálata férfi gyomrában, ezekről az igazságügyi vegyészszakértő megállapította, hogy összesen több mint 65 dkg mennyiségű kokaint tartalmaztak.

Közölték, a rendőrség előterjesztést tett a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.

Olvasóink írták

  • 1. KamuNeni 2013. november 07. 09:20
    „Ezt man vartak, mert maskepp nem neznek at senkit csak ugy.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Holttestet találtak a gödöllői kastély parkjában

A haláleset körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a rendőrség. Tovább olvasom