Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Koltay András: a kommentekre nem vonatkozik a médiatörvény

A médiatörvény hatálya az internetes sajtótermékekhez fűzött kommentekre, blogbejegyzésekre, fórumokra nem terjed ki, és az internetes vagy nyomtatott sajtótermékek esetében eleve csak a június 30-át követően megjelent tartalommal kapcsolatban alkalmazható - mondta Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja.
Koltay András úgy fogalmazott: a július 1-jétől alkalmazható jogszabályok változást hoznak a sajtójog korábbi állapotához képest, a szabályozás azonban csak a szerkesztett tartalmakra vonatkozik. A komment még akkor sem tekinthető szerkesztett tartalomnak, ha moderálják azt, hiszen nem a szerkesztő döntésén múlik, hogy mi kerül ki az internetes oldalra - utalt a médiatanács tagja a Népszava egyik cikkéhez fűzött kommentek ügyére, amellyel kapcsolatban a média- és hírközlési biztos vizsgálódik.

Mint ismert, a Népszava Online június 8-ai cikkével (Schmitt Pál: erős jellem volt Mádl Ferenc) kapcsolatban tájékozódik Bodonovich Jenő. "Ismereteim szerint a médiabiztos azt próbálja kideríteni, hogy a kifogásolt írás vagy szöveg egyáltalán a médiaszabályozás hatálya alá tartozik-e, hiszen ő maga is csak szerkesztett tartalommal kapcsolatban vizsgálódhat" - mondta a médiatanács tagja.

Koltay András a július 1-jétől a nyomtatott és elektronikus sajtótermékekre alkalmazható jogszabályokról elmondta még: bár ezen alapvető szabályok jórészt eddig is léteztek valamilyen formában a jogrendszerben, a médiatörvény világos eljárásrendet határozott meg, elsősorban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsát jelölve ki a vizsgálatok lefolytatására. A sajtóra olyan alapvető szabályok vonatkoznak (emberi méltóság és a gyermekek védelme, a gyűlöletbeszéd tilalma), amelyek megsértése ellentétes a demokratikus jogállam alapértékeivel, és amelyek betartása szükséges a működőképes társadalmi nyilvánosság fenntartásához.

Hozzátette: a testület célja az, hogy elsősorban a szakmai szervezetekre bízza a szabályok felügyeletét, erre a társszabályozás ad lehetőséget. A médiatanáccsal szerződő szakmai szervezetek - eddig egy ilyen megállapodás jött létre a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületével - felhatalmazást kapnak a nyomtatott és internetes sajtótermékekkel kapcsolatban beérkező panaszok kivizsgálására.

A szakmai szervezet eljáró tanácsának döntése nyomán megszülető elsőfokú határozattal szemben szintén a szakmai szervezetnél lehet fellebbezéssel élni. A médiatanácshoz csak akkor kerül egy ügy, ha a másodfokú döntést is vitatják a felek, a testület azonban ebben az esetben is csak az eljárás jog- és szabályszerűségét vizsgálhatja - fűzte hozzá Koltay András.

Olvasóink írták

74 hozzászólás
  • 74. W666W 2011. július 04. 13:20
    „1. Sem a Szolgáltató, sem a portál szerkesztősége a hozzászólási felületeken közzétett adatokért, képekért, szövegekért, sem más információhordozókért teljes felelősséget nem vállal. A portál fórumon és cikkek alatti hozzászólási felületen megjelenő tartalmakat a felhasználók (a fórumozók) töltik fel, és azokért ők vállalják a felelősséget, a Szolgáltató nem. A portál fórumába csak olyan tartalmak tölthetőek fel, amik nem sértik harmadik személy szerzői jogait. A feltöltött tartalmakkal kapcsolatban a felhasználó feljogosítja a Szolgáltatót, hogy azokat (vagy azok részeit, kivonatait, stb.) különböző saját termékcsoportjába tartozó - internetes oldalakon megjelenítse.

    2. A fórumon és cikkek alatti hozzászólási felületen közölt adatok megbízhatóságával, hitelességével, minőségével kapcsolatban a Szolgáltató semmifajta kontrollt nem végez, így a Szolgáltató semmilyen értelemben nem vonható felelősségre a fórumon elhelyezett információkból következő esetleges káresemények miatt.

    3. A felhasználók nem használhatják e hozzászólási felületeket arra, hogy olyan információkat tegyenek közzé, amelyek sértik a Magyarországon hatályos törvényeket.
    3/a Tilos az emberi méltóság megsértése.
    3/b Tilos a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek öncélú és sérelmes bemutatása.
    3/c A hozzászólás nem lehet alkalmas személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére, nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére.
    3/d A médiatartalom nem lehet alkalmas a magánélet és más, személyhez fűződő jogok megsértésére.
    3/e Moderálásra kerülnek a bűncselekménnyel vádoló és bűncselekményre buzdító hozzászólások. Törlésre kerülnek a személyiségi jogokat sértő, illetve mások személyes adatait tartalmazó kommentek.

    4. Nem jelenítjük meg a jó ízlést sértő, lejárató hozzászólásokat, a gyűlöletre uszító, rasszista és mások vallási- vagy nemzeti hovatartozását sértő véleményeket.

    5. A felhasználók nem írhatnak úgynevezett "offtopic" hozzászólást adott témához; az oda nem illő véleményeket nem jelenítjük meg.

    6. Moderálásra kerül az egy adott témához hozzászólás többszöri bemásolása - "floodolás".

    7. A felhasználók nem használhatják e hozzászólási felületeket reklámtevékenység folytatására, kivéve, ha erre írásos engedéllyel rendelkeznek a Szolgáltatótól.

    8. A felhasználók nem tölthetnek fel semmilyen, a hatályos jogszabályokba ütköző tartalmat. Nem helyezhetnek el a portál technikai rendszerének működését befolyásoló kódot.

    9. A portál fórumai és cikkek alatti hozzászólási felületei előzetesen moderáltak. Ez azt jelenti, hogy a hozzászólások nem automatikusan jelennek meg a portál megfelelő rovataiban, a moderátor a megjelenést előtt bírálja el a hozzászólásokat.

    10. Annak ellenére, hogy a moderátor technikailag képes a rovatokban megjelenő hozzászólásokat és kérdéseket szerkeszteni, illetve részlegesen törölni, ezt csak és kizárólag a tartalom tisztasága és a jobb érthetőség kedvéért teszi meg. Ebből adódóan nem vállalunk felelősséget a portál fórumain és cikkek alatti hozzászólási felületein megjelenő eszmecserék és egyéb közlések tartalmából eredő bármiféle hibáért, mulasztásért, valótlanságért, pontatlanságért, bár mindent megteszünk ezek elkerülése érdekében.

    11. Tilos más felhasználó vagy közéleti szereplő nevével egyező, illetve azzal könnyen összetéveszthető nicket (felhasználónevet) létrehozni. Az ilyen neveket a moderátorok törlik az adatbázisból.

    12. Kérjük, ha saját személyét vagy más személyt érintő, a fenti alapelvekkel ellentétes hozzászólást talál, akkor jelezze a moderátornak a hozzászólás melletti linken! Jelzésével segítségünkre lesz a tiszta tartalmat célzó igyekezetünkben.

    Ezen elvek alapján azért megmondaná valaki Mi a Jóisten biztosítja azt hogy a Moderátor OBJEKTÍVAN moderál, és nem a kénye kedve szerint alkalmazva a moderálási elveket ????

    ha egy szövegben azt látom, hogy " <moderálva>" akkor honnan a jó istenböl tudom, hogy milyen szabályt vétettem ??? ez kb olyan mintha a rendör megállítana az Úton és azt mondaná, hogy Uram/ Hölgyem Ön vétett a közlekedési szabályok ellen ezért megbüntetem..Aztán jónapot De azt hogy melyik szabály melyik pontját sértetted meg azt nem mondják el...Konkrétan a DÉLMAGYAR elözetes moderálását is ilyennek érzem...A Népszavás dolog után egy heberhugyán összefércelt félmunkának, , hogy tegyünk valamit azt kész....DE szerintem akinek az a dolga hogy moderáljon az sem tud odafigyelni 100% osan és ha azt állítják hogy OBJEKTÍVAN a szabályoknak megfelelöen cselekszik az szerintem ferdítést mert hányszor láttunk már példát a büntetöügyekben is arra hogy egy leírt paragrafust ahány ügyvéd annyi féleképpen értelmezték ???????”
  • 73. VásárhelyiÁgi 2011. július 04. 11:00
    „Nézzük ezt a moderátor oldaláról: végre van munkája! :) (Sajnos a bevett gyakorlat, hogy a többi munkája mellett, ugyanannyi fizetésért kell még ezt a pluszt is elvégeznie! :( )”
  • 72. Ganajtúró 2011. július 04. 06:00
    „68. Mignon 2011.07.03. 17:10
    Neked teljesen nyilvánvalóan szövegértési problémáid vannak. "a szabályozás azonban csak a szerkesztett tartalmakra vonatkozik. A komment még akkor sem tekinthető szerkesztett tartalomnak, ha moderálják azt, hiszen nem a szerkesztő döntésén múlik, hogy mi kerül ki az internetes oldalra " . Mit nem értesz ezen?”
  • 71. h65535 2011. július 03. 22:05
    „mégis mindenki <moderálva> egyből, moderálják elég elítélhető módon a kommenteket...
    erről ennyit”
  • 70. bánki 2011. július 03. 20:07
    „továbbra is fenntartom ismeretes álláspontomat, Cato római államférfi minden beszédét e szavakkal fejezte be; a. m. egyébként azt tanácsolom, hogy Karthágót el kell pusztítani)

    "Ceterum censeo Carthaginem esse delendam"

    Értem !”
  • 69. Mathiasking 2011. július 03. 19:35
    „Oh mily balga nép az, ki elhiszi mind azt amit leírva olvas. A következményt meg majd a vasárnapi piac téren felállított bitó alatt húzza meg a törvény.”
  • 68. Krampampuli 2011. július 03. 19:22
    „69. Én2 2011.07.03. 17:29
    Internet egyenlő -véleményszabadság.NEM??

    - De. Nyugodtan írhatsz blogot!”
  • 67. N.P. 2011. július 03. 18:06
    „Szerencse, hogy Rómában még nem adták ki a Délmagyart. Kedvenc modijaink Catot valószínűleg offtopicolták volna hiszen: ""Ceterum censeo Carthaginem esse delendam"”
  • 66. Én2 2011. július 03. 17:29
    „Internet egyenlő -véleményszabadság.NEM??”
  • 65. Mignon 2011. július 03. 17:10
    „Akkor megegyszer leirom.

    "A kommentekre nem vonatkozik a mediatörveny."
    Ezt megerteni, egy kis magyarazatra szorul:

    Tehat:

    A "kommentek"re nem, hanem az Ujsagra.
    Mivel a "kommentek" az Ujsag web-oldalan jelennek meg, tartamukert az ujsag a felelös...!!!

    A "balhe"-t, ebböl adodoan, ha problema lesz a Mediahatosag iranyelveivel, ( un. "Mediatörveny"-nyel),
    az ujsagnak kell viselnie...!!

    Ravasz mi...?”
  • 64. Kazikázmér 2011. július 03. 16:45
    „66. 9349779 2011.07.03. 14:54
    Leegyszerűsítve, minden társadalmi rendszer légyen az a legigazságosabb egy bizonyos rétegnek diktatúra, mert ellentétes elveivel az uralkodó ideológia. De ne fogalmazzál ilyen sarkosan a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban, hisz nem arról van szó, hogy a fogalmazásod szerint 58 éves embereket akarnak visszakényszeríteni szerzett nyugdíjból a munka világába, hanem, hogy extrém esetben munkaképes és a nyugdíjkorhatár előtt jó néhány évvel nyugdíjazott személyeknek munkát ajánlanak. A társadalom nagy rétegének szúrja a szemét a koravén, életerős nyugdíjasok tömege. Nincs igazad, mert a korán szerzett nyugdíjnál, jóval kevesebbet is fizetett be a jelenlegi szabályok szerint a rendvédelmi, a tűz- és katasztrófavédelmi stb. dolgozó!”
  • 63. Mignon 2011. július 03. 14:26
    „Aki a könyvet irta a "Moderacios-methodek"-rol, Ulrich Dauscher egy fiatal nürnbergi ember,
    1965-ös születesü.
    Semmi köze az ujsagirashoz, ö diplomas "szocial-pszichologus".

    Könyve, megis "tankönyv" (!) több nemet ujsagiro iskolaban...!”
  • 62. Ganajtúró 2011. július 03. 14:15
    „63. Mignon 2011.07.03. 13:55
    Ez 1 baromság. Elég sok IQ 5,46-os szinten lévő ember kommentel, míg a másik a maga 130-ával szépen elküldi a búsba, jól megmagyarázva miért is hülye az illető. Aki persze ezt soha nem fogja megérteni. Na ezt nehogy már a moderátor egyenlő kulturális szintre hozza.”
  • 61. Mignon 2011. július 03. 13:55
    „"Mi is a "moderalas"?

    A "moderalas", a közösseget szolgalja.
    Mig, valaki egy "komment"-et ir, a masik hallgatasra van itelve...
    A "moderator" figyeli a kialakult eszmei helyzetet, es igyekszik azon lenni, hogy
    a hozzaszolok azonos, egyenlö szituacioba kerüljenek, kulturalis szinten.
    Ezzel a moderator, a hozzaszolok kreativitasat tamogatja."

    Forras:
    Ulrich Dauscher : "Moderationsmethoden: Interaktives Lernen" c. könyvje.

    Egyetertek.”
  • 60. Ganajtúró 2011. július 03. 13:52
    „60. Mignon 2011.07.03. 13:24
    Már hogyne lehetne. Mindenki álláspontját ki lehet olvasni a hsz-eiből. Épp úgy az enyémet, mint a tiedet is. Pont ezért írnak az emberek. Ha nem így volna, teljesen felesleges lenne a fórum. Bár lehet visszafogod magad és szebb képet mutatsz magadról, mint amilyen vagy. De attól még közelít. Én spec. nem fogom vissza magam, pl. tegnap minden hsz-em moderálásra került.”
  • 59. Ebgondolat 2011. július 03. 13:32
    „57. moderator 2011.07.03. 13:13
    Azt hiszem, erre az orbán-ven csi pao összejövetellel megtalálta a zsák a foltját! És ordas eszméit is...”
  • 58. Mignon 2011. július 03. 13:24
    „Moderator!

    Minden orszag "kenyesen" ügyel arra, hogy vezetö a vezetö part, vagy partok tiszteletet megörizze...
    Persze, egyik orszagban megtürt a biralat, a masikban nem.
    Ezert nem kell Kinaba mennünk Europabol...

    Ganajturo!

    Hogy en mit tartok jonak, vagy nem,
    azt meg hozzaszolasom "sorai között" sem lehet kiolvasni...”
  • 57. Ganajtúró 2011. július 03. 13:20
    „57. moderator 2011.07.03. 13:13
    Ilyen is van, persze. Mint tudjuk gyerek is csak 1 lehet családonként. Akkor most éljen Kína? Mondjuk vannak olyan családok, ahol én is korlátoznám a gyerekszámot. Ezek azok, akiket nevén nem nevezünk :D. Na ez tényleg offtopic :D”
  • 56. Ganajtúró 2011. július 03. 13:14
    „56. Mignon 2011.07.03. 13:04
    Egy kicsit tényleg eltévedtél. Pár évtizede aki nem volt politikailag vagy más formában megfelelő, gázt, golyót vagy atomot kapott. Ne mondd már, hogy te ezt tartod jónak. Nem hiszem rólad, de amiket írsz sajna erre visznek.”
  • 55. moderator 2011. július 03. 13:13
    „http://www.sg.hu/cikkek/83076/nem_lehet_kritizalni_az_uj_kinai_propagandafilmet”
74 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán nyáron értékeli a kormány teljesítményét

Orbán Viktor nyáron értékeli a kormány teljesítményét - mondta a Magyar Nemzetnek Navracsics… Tovább olvasom