Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Koltay Gábor: Félnek a filmemtől

Koltay Gábor Trianon című filmjét a Magyar Televízió nem mutatta be, a kritikusok támadják. A rendező szerint mindennek hátterében az áll, hogy félünk elővenni Trianont a szőnyeg alól.
Koltay Gábor
– Miért Trianonról forgatott filmet?


– Régóta foglalkoztat Trianon ügye, de maga a huszadik század érdekel, amelynek megértése nélkül nem tudunk válaszolni a mostani kihívásokra. A filmben nagyon sok tudós személyiség beszél arról, Trianon miként befolyásolta az egész világ történelmét negatív irányba. Eredetileg tizennégy részes dokumentumsorozatot készítettem volna, amelyet március 7-től tűzött volna műsorára a Magyar Televízió. Néhány nappal azt megelőzően azonban levették a műsorról. Akkor döntöttem úgy, hogy a legfontosabb gondolatokat moziban vetíthető változatba összevágom. Komoly emberek mondják el véleményüket a kérdésről, akik nem anarchisták – ezt azért mondom, mert sokan ezzel támadják a filmet...

– Úgy tudom, a filmet azért támadják, mert nem szólaltat meg benne olyan történészeket, akik Trianon-ügyben elismert kutatók: például Ormos Máriát, Romsics Ignácot, L. Nagy Zsuzsát... Megszólal ellenben Nemeskürty István, Raffay Ernő és Csurka István is: a jobboldal ismert személyiségei. Az Élet és Irodalom például azt kérdezi: hol maradnak a történészeink?

– Köztiszteletben álló tudós személyiségek szerepelnek a filmemben. A baj az, hogy aki ma Trianonnal foglalkozik, az sok balliberális szemében fasiszta. Képtelenség, hogy egymás fejéhez vagdosunk ilyen jelzőket. Ebben a filmben Nemeskürtyn és Raffayn kívül Tőkés László és Glatz Ferenc – akit mellesleg baloldalinak mondanak – szólalnak meg. Csurka István az egész életét arra tette, hogy Trianon ügyével foglalkozzon. Igen, ebben a filmben az én kérdéseim gyűjteménye szerepel, s a válaszadókat is én választottam ki.

Más rendező nyilván máshogy, másokkal készítene filmet. Nem is lenne baj, ha megtenné valaki. A szó nemes értelmében szerettem volna vitára ingerelni a magyar társadalmat: ne vagdalkozzunk, beszélgessünk Trianonról. S végre ne söpörjük a szőnyeg alá ezt a sorsunkat alapvetően megváltoztató történelmi kérdést. Ehelyett támadásokkal szembesülök, s azzal, hogy iszonyatos a félelem a filmmel szemben.

– Ki fél és mitől?

– A forgalmazók az állásukat féltik. Pk is, mi, tízmillió magyar is egzisztenciális félelemben élünk. Nem merjük megmondani az igazságot. Ennek a filmnek nincs hivatalos forgalmazója sem...

– Nem gondolja, hogy a forgalmazók inkább csak az üzletet nézik? Akkor veszik meg a kópiát, ha el tudják adni. S azt gondolják, ez a téma most nem eladható.

– Látszólag van csak így, mert a különböző plazák és mozik magyarországi rezidensei maguk nem tudnak dönteni: szabad ezt bemutatni vagy sem...? A mostani győri vetítésre sem jönnek el ezek az emberek. Nem is tudják, mi van a filmben, de már a címétől is idegesek. Normális dolog ez? Győrben szerencsére vannak lelkes emberek, akik másképp gondolkodnak és vetítést szerveznek.

– Ezek a lelkes emberek a jobboldali értékrendet képviselő polgári egyesület tagjai. Ez a tény pedig felerősíti az előbb említett kritikai hangot: a film csak jobboldali válaszokat ad a jobboldalnak. Így pedig nem teljes és hiteles a kép.

– Trianon a nemzet ügye, a nemzet problémája. Nagy baj, hogy tizennégy éve bizonyos kérdéseket felosztottak: ez a jobboldalé, az a balé... Nincs egységes nemzet. Trianon ügye nem jobboldali téma, más kérdés, hogy a történelem iránt érdeklődő emberek, személyiségek valóban inkább a jobboldalon találhatók. A nemzet érdeke lenne történelmünkhöz visszatalálva, büszkén vállalt öntudattal gazdagítani az egységes Európát, ahová már tartozunk. Esetleg kérdéseket is feltenni Trianonról, egészen addig, amíg határozott válaszokat nem kapunk ezekre.

– A film választ ad?
– A film nem ad választ, de világosan feltárja azt a tűrhetetlen helyzetet, ami ma Trianon ügyében van. Ez az első lépés, de elindultunk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A legfontosabb erőforrás az ember

Új arculat, új név és új vezető is friss energiával töltheti fel az E.ON Észak-dunántúli… Tovább olvasom