Délmagyar logó

2018. 09. 26. szerda - Jusztina 6°C | 16°C Még több cikk.

Költségvetés - az MSZP három módosítót nyújt be

A szocialisták oktatási munkacsoportja három ponton módosítaná a jövő évi költségvetés tervezetét. Visszapótolnák a teljesítménymutatóhoz kötött normatíva csökkentését, több pénzt szánnának a sérült gyermekek korai fejlesztésére, és a többcélú kistérségi társulások támogatási feltételeinek szigorítását is csak a 2009. január elseje után létrejövő társulásoknál léptetnék életbe.
Tatai-Tóth András, a munkacsoport vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a teljesítménymutatóhoz kötött normatíva jelenleg durván 2,55 millió forint minden egyes iskolában dolgozó pedagógus illetve szociális munkás után. A legújabb költségvetési módosítás ezt csökkentené, amit a szocialisták nem tartanak megengedhetőnek. A szinten tartáshoz összesen 4,2 milliárd forintra lenne szükség, amit az MSZP oktatási munkacsoportjának vezetője szerint az informatikai fejlesztésekre szánt 5 milliárdos, illetve a tanárok jutalmazására létrehozott teljesítménymotivációs alap keretéből lehetne fedezni. Ez utóbbi tavaly 1,1 milliárd volt, idén pedig 2,9 milliárda emelnék, amit Tatai-Tóth túlzottnak tart. A munkacsoport természetesen keresi a lehetőségét annak, hogy más forrásból teremtsék elő a szükséges pénzt - tette hozzá.

Ami a több célú kistérségi társulásban fenntartott intézmények támogatási feltételeinek szigorítását illeti, a tervek szerint csak az a település kapna támogatást, amely képes egy nyolc osztályból álló iskolát önmaga működtetni, a település határain belül. Ezzel sokan elesnének az eddigi támogatástól, a szocialisták javaslata szerint azonban a szigorításnak csak a jövőre, január elsejétől megalakuló társulásokra kell vonatkoznia.

Tatai-Tóth szerint 100 millió forintnál kevesebbre lenne szükség ahhoz, hogy a sérült gyermekek korai fejlesztése továbbra is elfogadható színvonalon működjön. Ha időben felismerik, a gyermekek hiányosságai még korrigálhatóak, később azonban már egyre kisebb az esély erre - hangsúlyozta.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Futtatójukat bérgyilkossal megölető prostik - újratárgyalás

A vád szerint 2001-ben két, Brüsszelben prostituáltként tevékenykedő magyar fiatalasszony együtt élt… Tovább olvasom