Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Költségvetés: Orbán - megalapozták a tartós növekedést

A Költségvetési Tanács szerint szigorú gazdálkodást tesz szükségessé a költségvetés, Rogán szerint a munkahelyvédelemé és az adósságcsökkentésé a jövő évi büdzsé. Az MSZP szerint folytatódik az elszegényesedés.
LMP: valótlan adatokra alapozták a büdzsét

Az LMP véleménye szerint a kormány valótlan adatokra alapozta a kedden elfogadott jövő évi költségvetést, abban sem a növekedési adatok, sem pedig a tartalék nagysága nem valós.

Schiffer András parlamenti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a több sebből is vérző költségvetési törvény nem pusztán számok összessége, egyúttal világos lenyomata "a kaszárnyakapitalizmus orbáni víziójának". Ez a vízió az olcsó és képzetlen munkaerő kiszolgáltatottságának fokozásával igyekszik versenyelőnyt szerezni - tette hozzá. Kijelentette, hogy az LMP szerint ezek az elképzelések erkölcstelenek, elfogadhatatlanok és nem is versenyképesek, ugyanis az ellenzéki párt a tudásba és a helyi gazdaság megerősítésébe fektetne be.

A frakcióvezető idézte Orbán Viktor kormányfő korábbi szavait is, amelyek szerint "az a normális, ha nyáron készül el a jövő évi büdzsé, amit eddig csinált az ország, az beteges. Nem normális, ha csak december utolsó napjaiban derül ki, hogy miként gazdálkodhat az ország". Schiffer András felhívta a figyelmet, hogy ezzel szemben csak most hétfőn derült ki, hogy "miként gazdálkodhat az ország", ugyanis a kormányoldal aznap alapjaiban írta át a jövő évi büdzsét.

A politikus úgy fogalmazott: véleménye szerint az a gyakorlat nem normális, amikor "hazug, valótlan adatokra alapoznak egy költségvetést". Schiffer András azt mondta, sem a növekedési szám, sem a tartalék nagysága nem valós.

Orbán Viktor kormányának egy fél év sem volt elég arra, hogy egy normális költségvetést összerakjon, ráadásul a zárószavazás előtti módosító javaslatokkal végképp átírta a nyáron beterjesztett indítványt - összegzett. Meglátása szerint ez viszont azt jelenti, hogy a nyáron benyújtott büdzsé megbukott.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a költségvetést már elfogadta a parlament, de az azt megalapozó salátatörvényről még csak most tárgyalnak a képviselők.

Schiffer András kitért arra is, hogy a költségvetési tartalékot 600 milliárd forintra emelték fel. Közölte: ez alapján világos, hogy a Fidesz jövőre megszorításokból és adóemelésekből finanszírozott választási osztogatásra készül. A kabinet ezt a pénzt "részben hazug kormányzati propagandára, részben pedig a saját klientúrája feltőkésítésére" akarja fordítani.

Végül kitért arra is, hogy ha az LMP által elkészített költségvetési koncepciót fogadja el a Ház, akkor csak az szja-rendszer megváltoztatásával 283 milliárd forint többlet folyt volna be a kasszába.

A Költségvetési Tanács a jövő évi büdzséről

A Költségvetési Tanács elnöke szerint a kedden az Országgyűlés által elfogadott jövő évi költségvetésben a 2013 végére várható államadósság mértéke megfelel az alaptörvényben foglalt követelményeknek, azonban a hiánycél és az államadósság-szabály betartása jövőre is rendkívül szigorú költségvetési gazdálkodást tesz szükségessé. Erről Kovács Árpád beszélt kedden az Országgyűlésben, a jövő évi költségvetés zárószavazása előtt.

Hangsúlyozta: a Költségvetési Tanács már a költségvetési javaslat korábbi vizsgálatakor is kockázatokra hívta fel a kormány figyelmét és kérte a kormányt, hogy gondoskodjon az országvédelmi alap megemeléséről a hiánycél megtartása mellett.

Kovács Árpád kiemelte: a tanács által megállapított "kockázatok realitását mutatja", hogy a kormány lefelé korrigálta a makrogazdasági pályával kapcsolatos várakozásait, valamint a hiánycélt is, amelyeket zárószavazás előtti módosító indítványokkal érvényesített a javaslatban.

Örömtelinek nevezte, hogy a módosítás négyszeresére emelte az országvédelmi alap előirányzatát, ezzel megemelte a költségvetés bevételi oldalán mutatkozó kockázatok kezelésére rendelkezésére álló tartalékot.

A Költségvetési Tanács úgy véli, hogy a 2013 végére várható államadósság mértéke megfelel az alaptörvényben foglalt követelményeknek. A hiánycél és az államadósság-szabály betartásához azonban az szükséges, hogy a meglévő tartalékokat ne használják fel, illetve az államadósság-szabály betartása 2013-ban is rendkívül szigorú költségvetési gazdálkodást tesz szükségessé.

Éppen ezért Kovács Árpád arra kérte a kormányt, hogy tegyen további lépéseket a bevételi célok érvényesítése érdekében, valamint mivel álláspontjuk szerint a költségvetés "összességében emeli a növekedés beindulásával kapcsolatos kockázatokat", ezért ezen a területen további lépéseket szorgalmaz a Költségvetési Tanács.

Orbán: a büdzsé megteremti a tartós növekedés alapjait

Orbán Viktor szerint a 2013-as költségvetés garantálja az államadósság csökkentését, egyúttal megteremti a sok százezer munkahely megvédéséhez szükséges munkahelyvédelmi akcióterv forrásait és a hosszú távú, tartós növekedés alapjait.

A miniszterelnök ezt a jövő évi büdzsé elfogadásáról szóló, az MTI-hez eljuttatott keddi nyilatkozatában írta, hangsúlyozva, hogy a 2013-as költségvetés a kabinet értékelése szerint rendezte az állam pénzügyeit, amelyet hivatalba lépésekor kaotikus és zilált állapotban talált.

A kormányfő ezért a sikeres munkáért köszönetét fejezte ki a költségvetési politikáért felelős Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek és a büdzsét szavazatával törvényerőre emelő parlamenti képviselőknek.

A parlament kedden fogadta el a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot, amely 2,7 százalékos GDP-arányos hiánycélt tartalmaz.

Rogán: a munkahelyvédelemé és az adósságcsökkentésé a jövő évi büdzsé

A munkahelyvédelem és az adósságcsökkentés költségvetésének tartja a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja a jövő évi büdzsét, amelyet kedden fogadott el az Országgyűlés.

Rogán Antal frakcióvezető a szavazás után tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormányoldal bebizonyította, hogy kialakítható olyan költségvetés, amellyel három százalék alatti a hiány, csökken az államadósság, és a munkahelyvédelmi akcióterv is megvalósul.

Hangsúlyozta, a költségvetés 2013-ban 300 milliárd forintot fordít munkahelyvédelemre és -támogatásra. Segítik a képesítés nélküli fizikai dolgozók, a szülésről visszatérő nők, valamint a 25 év alatti és az 55 év feletti munkavállalók foglalkoztatását - sorolta a politikus.

A frakcióvezető kitért arra is, hogy a költségvetés 400 milliárd forintos tartalékkal rendelkezik, így a hiányt akkor is tartani lehet, ha az országot érinti bármilyen pénzügyi válság.

Rogán Antalt faggatták a gáz-, az áram- és a távhőár csökkentéséről is, amelyről elmondta: a kormánypárti képviselők indokoltnak tartják a csökkentést, és nyomatékosan kérik a kabinetet, hogy ezt január 1-jétől vezesse is át a díjakon. Erről a szerdai kormányülésen már döntés is születhet. "Nem sávos, hanem egységes mértékű csökkentést szeretnénk elérni" - tette hozzá.

"Én nem sajnálom alapvetően a nagy szolgáltató cégeket, mert az a véleményem, hogy a nagy szolgáltatásoknál nem profitot kell termelni, hanem szolgáltatást kell biztosítani" - fejtette ki álláspontját, hozzáfűzve, hogy profit keletkezése szerinte legfeljebb annál indokolt, aki megtermeli a gázt vagy a villamos energiát.

Azzal kapcsolatban, hogy a költségvetési salátatörvényhez benyújtott egyik fideszes módosító indítvány alapján három hónappal, március végéig meghosszabbíthatnák a devizaadósokat segítő intézkedés, az árfolyamgát igénybevételének határidejét, a frakcióvezető azt mondta: jó lenne, ha a magyarországi devizahitelesek legalább 40-50 százaléka részt venne az árfolyamgáthoz kapcsolódó programban.

MSZP: folytatódik az elszegényedés

Az MSZP szerint a parlamentben kedden elfogadott 2013-as költségvetés miatt jövőre folytatódik az elszegényedés.

Józsa István, a szocialisták gazdasági ügyekért felelős frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatón azt mondta: a büdzsé túlzott megszorításokat tartalmaz. Szerinte az emberek nem viselik el a reálbérek újabb, az ideihez hasonlóan több mint ötszázalékos csökkenését.

A költségvetést bírálva úgy fogalmazott: az nem szolgálja a gazdasági növekedést, a munkahelyteremtést, az ország felemelkedését, pénzügyi stabilitását és a Magyarország iránti befektetői bizalom visszaszerzését. Hangsúlyozta, hogy jövőre tovább csökkennek a beruházások, az infláció pedig meghaladja majd az öt százalékot.

Az MSZP-s politikus azt mondta: a most megváltoztatott sarokszámok nyári elfogadása óta hatszor módosították a javaslatot, és azóta több mint 800 milliárd forint megszorítás került a költségvetésbe.

A szocialisták szerint az energiaárak egyszeri, "propagandisztikus" csökkentése helyett az életszínvonal növelésére lehetőséget adó gazdaságpolitikára lenne szükség - jelentette ki.

Olvasóink írták

  • 1. Qllancs 2012. december 11. 14:21
    „Munkahely védés : Több száz embert küldenek el a Bajai..Gyulai húsüzemekből !
    v.
    a Lőrinci Meleghengerműből : 800 embert löknek ki !!!
    orbán és bandája ..minden szava hazugság !nem védenek ezek senkit ..magukon kívül !!
    Gáz..áram - 10 % csökkentés is --CSAK KAMU !!! Elég volna csak a 27 % áfát és egyébb költségeket : O % ra átírni ..már sokat jelentene !
    hazugság! mert a közműadót ránk terhelik ..és az NEM 10 % lesz !!!
    DE a luxusadó bevezetését , és a több külcsos --sávos adózást NEM tervezik ezek a szemetek !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Növeli a jegyvizsgálók számát a MÁV-START

Az idén már több százezer esetben kellett a jegyvizsgálóknak intézkedniük a vonatokon a visszaélések… Tovább olvasom