Délmagyar logó

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Koncert tárogatóval

A VII. Kapuvári Napok rendezvényei során Kiss Gy. László Liszt-díjas klarinétművész és barátai adtak nagy sikerű koncertet. Kiss Gy. László Kapuváron született, itt ismerkedett meg a zene alapjaival.
Kiss Gy. László tízévesen került a helyi zeneiskolába, majd a fúvószenekarba. A győri konzervatórium után a zeneakadémián diplomázott. Tizenkét évig volt a Magyar Állami Operaház tagja, s immár tizennégy éve a Fesztiválzenekarban muzsikál. Az operaházban és a Fesztiválzenekarban is sokféle hangszert szólaltatott meg Kiss Gy. László, de legújabb szerelme a tárogató.
„ Gyerekkoromban hallottam Burka Sándort tárogatózni a rádióban. Nagyon megragadott a hangszer hangja. Az operaházban kezdtem el a tárogatóval foglalkozni, hiszen több darabban is meg kellett szólaltatnom. Innen egyenes út vezetett odáig, hogy ma már szinte le sem tudom tenni” – mondta Kiss Gy. László.
A Fesztiválzenekarban is több hangszeren játszik: az esz- és a basszusklarinéttól kezdve a tárogatón, a szaxofonokon át a fafúvósok szinte valamennyi fajtáját megszólaltatja a zenekarban. Készül a harmadik lemezére.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lindsay kórházban

Lindsay- Hőgutát kapott és kiszáradt. Tizenkét órán keresztül forgatott a negyven fokos hőségben. Tovább olvasom