Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Könnygázzal fújták le Morvai Krisztinát?

Cáfolja a BRFK, hogy bántalmazták volna Morvai Krisztinát, a Jobbik európa parlamenti listavezetőjét vasárnap este Budapesten, a József Attila utcában.
A BRFK vasárnap esti közleménye szerint "nem sokkal 22 órát követően a József Attila utcában a demonstrálók egy csoportja megtámadta az utcában felállított rendőrsorfalat, ezért könnygáz használatára került sor. A helyszínen intézkedő rendőrök jelentései alapján megállapítható, hogy Morvai Krisztina asszonyt a rendőrök nem bántalmazták. Ennek ellenére amennyiben az érintett panasszal él a rendőri intézkedések ellen, azt a megfelelő jogi fórumok ki fogják vizsgálni, illetve feljelentéssel élhet az ügyészség felé."

A Jobbik EP-jelöltje vasárnap este azt mondta, hogy miután a 40 ember kíséretében Gaudi-Nagy Tamás jogvédővel együtt a Nádor utcában jártak, a József Attila utca közelében rendőrök vágták el az útjukat. Állítása szerint őt és több embert megütöttek, gázspray-t is használtak ellenük, neki azért nem lett komolyabb baja, mert kollégái körbeállták és megvédték. A politikus vasárnap este még nem tudta megmondani, milyen lépéseket tesz az eset miatt. Annyit mondott, hogy az Európai Parlament elnökét biztosan értesíti majd.

Olvasóink írták

85 hozzászólás
  • 85. sós 2009. március 17. 15:41
    „Hogyan lett demokráciából újra diktatúra?Ha egy kormánynak így kell megvédenie magát az állampolgáraitól ott baj van!”
  • 84. flexsnake 2009. március 17. 12:21
    „:D”
  • 83. jozicsenko 2009. március 17. 12:07
    „75. hozzászólás flexsnake 2009.03.16. 18:01

    http://www.youtube.com/watch?v=5eoqAoQ3pcQ&fmt=22
    1.45 és 1.52 között többször is fújják a gázt

    nem tudom, Te mit néztél, de ezen fújják a gázt”
  • 82. jozicsenko 2009. március 17. 08:31
    „81. hozzászólás flexsnake 2009.03.17. 01:45

    Mohácsi Viktoriát ki verte meg, fújta le, támadta meg?

    elállták az útját, a képen azért nem láttál semmit sem, mert a srác valszeg a kabátja alá kapta a gépét, nehogy elvegyék tőle - mázli hogy kijutott

    utcán sétáló emberek elé állni, lefújni őket gázzal, ha ez Szerinted uniós norma, akkor a szovjetunioban élsz, nem az europaiban, agymosott barátom...

    jap: két srácot elvinni, mert van náluk egy transzparens, a 12 pont egyikével, no ez mióta eukomform, agyhalott barátom?”
  • 81. flexsnake 2009. március 17. 01:45
    „Nekem az a gyanús hogy egyből azzal kezdődik a műsor hogy a sajtósokat hívja... Majd fenyegetőzik az euval...
    Mohácsi kettő? Akkor most már nem csak rasszisták leszünk hanem kollektíven mindenki utál mindenkit?
    De akkor ki szavaz rá? Pedig ha a jobbik lesz kormányon attól még a rendőrök ugyanazok maradnak. Vagy hogy megy ez? Meg azt sem értem hogy mi az hogy ,,magasabb szintre léptek"? Vagy ő ilyen sebezhetetlen? Fogja a könnygáz pedig. Majd szaladok én is az európai parlamentbe minden apróságért. Lassan be lehet zárni a parlamentet, úgyis mindenki kijár minket ócsárolni. Csoda ha utálnak minket?”
  • 80. smalltown 2009. március 17. 00:38
    „szegeny bekes morvaikrisztina, nagyon tudom sajnalni, ot mindig bantja valaki!! Lehet szaladni az EP-be!
    Szanalmas ez a no!”
  • 79. flexsnake 2009. március 16. 20:41
    „"A délután folyamán szerkesztőségünknek sikerült felvennie a kapcsolatot Edolaki Kálmánnal, akit 15-én Árpád-sávos fiatalok vertek meg.Innentől idézzük szavait:

    Nem csináltam semmit de azt nagyon és ekkor valahonnan mögülem aztán elűlem megjelentek ezek a fiatalok és el kezdtek ütni. Mikor elkezdtek akkor még nem tudtam hogy folytatják-e vagy befejezik. És mivel megvertek és Árpád-sávos zászló is volt náluk ezért úgy gondolom hogy a szélsőségesek vertek meg. Ilyen zászlót láttam a jobbik gyűlésén is ezért akár azt is mondhatnám hogy ezek szimpatizáltak velük. De azzal hogy engem vertek meg már tovább léptek mert nem csak engem hanem az egész utcánkban lakó közösséget, sőt jelképesen Európát, a világot és mindenkit megvertek. Jelképesen megvertek már mindenkit egyszer. Persze ha én híres lennék meg Pesten lettem volna most én lennék az újságban. De nem vagyok. Pedig jelképesen mindenkit vertek meg."
    2009-03-16 20:27 jajnekem.hu

    Ilyen cikkeket írok én neked csak a történetben van egy fontos ellem ami az egészet furcsán állítja be.
    Mit jelent az hogy képletesen megvertek valakit? Ha valaki ellen intézkedés zajlik akkor képletesen mindenki ellen? Én úgy tudtam eddig hogy intézkedést csak valós létező személyek ellen lehet indítani. Akik a helyszínen vannak ilyen esetben. Képletesen nem lehet intézkedni. Hogyan kell képletesen intézkedni?
    Á, hülye vagyok. Még mindig azzal van a problémám hogy mit mond, nem azzal hogy ki mondja...”
  • 78. dodó 2009. március 16. 20:13
    „"Sikerült telefonon elérnünk Morvai Krisztinát, a Jobbik európai parlamenti listavezetőjét, aki elmondta, hogy tegnap este valóban bántalmazták a rendőrök. Több szemtanú szerint kimondottan a Jobbik politikusát pécézte ki a hatóság. Morvai Krisztina ezt megerősíteni nem tudta, annyit mondott, hogy az egyenruhások nem válogattak az emberek között, ütöttek mindenkit, akit értek.
    ...A Jobbik képviselőjelöltje szerint azzal, hogy egy politikai párt EP-listavezetőjét bántalmazták, "minőségi ugrás" következett be az immár egyre nyíltabb diktatúra rendszerében: nemcsak őt, hanem képletesen az őt delegáló pártot, a Jobbikot, s az egész nemzeti oldalt ütlegelték a Nádor utcánál 2009. március 15-én. A hatalom az ő bántalmazásával üzent mindenkinek: 2009 Magyarországán még ezt is meg lehet csinálni!
    ...A Jobbik EP-listavezetője a komolyabb verést azért úszhatta meg, mert testőrei két oldalról védelmezték, s felfogták a tonfák ütéseinek nagy részét.
    Morvai Krisztinát nagyon feldúlta az eset, elmondása szerint még mindig kóvályog a gáztól, de a lelki megrázkódtatás, a döbbenet sokkal erősebb a fizikai sebeknél."
    2009-03-16 12:27 barikád.hu”
  • 77. flexsnake 2009. március 16. 18:16
    „76. Csak hogy én nem is akarnék bemenni. Haszonlesők mindig lesznek és elhiheted hogy azok akik kényszerből alapítanának pártot, páros lábbal rúgnák kifelé a tenyerüket tartókat. Egyébként az új párt gondolata abból a fejből pattant ki aki a sörreklámot átértelmezte :) Nem egy hataloméhes ember. Én támogatom az biztos.
    http://www.youtube.com/watch?v=iLY-4V_IaWw”
  • 76. Rappen 2009. március 16. 18:10
    „Flexsnake!
    A 69-es számú hozzászólásod efogadom. De az új párttal kapcsolatban emlékeztetnélek, hogy amikor a FIDESZ-nek állt a zászló, a haszonlesők gépkocsijai ott parkoltak a székház előtt, amikor az MSZP.nek, akkor ugyanezek az autók az MSZP székház előtt parkoltak. Ha most netalán az "ÚJ PÁRT"-nak állna a zászló, ezek ott is ott lennének, lehet te már be sem félnél tőlük.”
  • 75. flexsnake 2009. március 16. 18:01
    „74. hozzászólás jozicsenko 2009.03.16. 17:44
    Akkor nem egy filmet néztünk. Nem látok olyan részt ahol lefújnák őket. Azt hallom hogy felszólítják a rendőrök a tömeget, meg a háttérben valamit csinálnak. Sötét és kivehetetlen hogy kik és kik ellen intézkedtek. Ebből következtetéseket leszűrni elég bajos. Még csak azt sem tudom beleképzelni hogy morvai állna az intézkedés alatt, az állítólagos permetet sem látom hogy elkapta volna, szerinte igen. Majd nyilván nálam okosabbak kinyomozzák. Túl scifi ez így. A másik oldal véleménye nélkül hiányos. Nem látom azt sem mit csináltak előtte. Egy kiragadott 2perc és ez alapján most nagyon kellene utálnom a rendőröket.Ebből akármilyen történetet lehetne kerekíteni, bárki javára.”
  • 74. jozicsenko 2009. március 16. 17:44
    „72. hozzászólás aranka2 2009.03.16. 17:07

    épphogy korlátozzák: pont azokat támadják meg a rendőrök, akik felmertek szólalni ellene: Gaudi N.Tamás, Morvai Krisztina

    ott a link, ott a film: nézd meg: eléjük szaladnak, elállják az útjukat, majd lefújják könnygázzal

    ha neked ez a véleményszabadság, úgy sok sikert az új magyar szocializmusotokban...”
  • 73. flexsnake 2009. március 16. 17:10
    „71. de ugye te sem gondolod komolyan hogy ez sokáig tartható ez az állapot?
    Minden ünnep ezzel fog telni?
    Ha a fidesz ellenzék lenne valóban akkor nem bohóckodnának a fidelitász ügybuzgói az országházban.
    Minden politikus fog hazudni. gondolkodás nélkül, akkor kezdi el amikor azt mondja erre hogy ő nem.
    Kozmetika meg szépítgetés mindig lesz. Addig nincs is baj amíg mennek a dolgok a maguk útján. Amíg ott bent marad a politika. Káosz meg tehetetlenség van. Mikor rendszerváltás volt, megnyíltak a kapuk, bezúdult rajta sok új sok régivel és egyik sem tudta hogy most mihez kellene fogni, ez egyre csak rosszabb lett. Szakértők kellenek sok, nem jobbos meg balos hanem olyanok akik már bizonyítottak. Megy a fecnicserélgetés, ha egyik poszton nem felelsz meg akkor kapsz másikat. Van 50 ember 50 poszt és naponta cserélgetik a neveket az ajtón. Ez nem egy ember ,,elkúrása", ez az egész rendszerváltás óta történt hülye intézkedések következménye. Hiába voltak nagy előrelépések ha közben sok kicsivel mindig hátrébb léptek.

    Tegnap volt az a pont amikor azt mondtam magamban, na most látszik, a rendet fent lehet tartani, de ilyen áron meg nem jó.
    Változást akar a jobb és a bal is. Akkor legyen változás. Már sokat nem kell várni, tiszta lappal a választásokon juttassunk olyanokat be akikben még nem csalódtunk ott, majd fogunk. Talán ott másképpen lesz. Talán, biztosíték ugye nincs.
    De a hal a fejétől bűzlik. És ha szeretjük a halat akkor a hentesnél vegyük, vagy fogjunk magunk. De a konzervhal az ilyen, nem biztos hogy olyan mint a képen ami a doboz falán van.
    Megkóstoltuk, nem jó. Akkor másik kell. Lehet az se lesz jó. Egyszer talán lesz jó is. Csak ne a boltost verjük össze hogy nem jó a konzerv.
    Az én személyes félelmeim hogy a jobbik régi korokat idéző dolgokat hoz elő. Lásd a gárda meg a csendőrség.
    Ha a gárdába bekerülhettek bűnözök és itt most nem tilosban parkolókról van szó hanem erőszakos bűncselekményért jogerősen elítéltek, akkor mi a garancia arra hogy ez ha kormányozni fognak nem ismétlődik meg? Mi a garancia arra hogy nem fognak olyan emberek kezébe fegyvert adni akik életellenes bűncselekményekért egyszer már felelőségre voltak vonva? Mi erre a garancia?
    A jobbik támogatottsága azért ekkora mert az emberek akarnak változást de nem erőszakos és nem kétes változást. A biztonsághoz mindenkinek joga van. És ha az ember tart attól hogy félnie kell majd a hazájában akkor baj van. Ez egy kis ország sok nemzetiséggel. A jobbik előrelépkedése ma hátrafelé tart a gárda miatt.
    Az ügyészségi vizsgálat azt mutatta hogy erőszakos bűncselekmények elkövetői is tagjai vagy tagjai voltak.
    Nem akarok fegyvert a kezükbe. Mert nem érezném biztonságban azt amiért az ember dolgozott. Csak olyan vezetés lehet igaz akik nem kerülnek szóba bűncselekmények kapcsán. Ne féljen a roma, ne féljen a zsidó és a többi ember se. Legyen mindenkinek egyenlő joga egyenlő kötelezettsége és egyenlő elbírálást mindenkinek. Olyan emberekkel akik patyolatfehérek. És pillanatnyilag a jobbikot nem érzem annak a gárda miatt sem. Ez a választási lehetőség? Vagy a bohóckirály vagy a gárda? Na ezért nem támogatják sokan egyiket sem. Na őket szoktátok le hazaárulózni és pillanatnyilag ha létezne a párt már most a százalékuk olyan 30% lenne. Ez is egy megoldás. Majd meglátjuk. Itt nem maradhat székben olyan aki a saját külsejével van elfoglalva ahelyett hogy tíz körömmel kaparná ki a gesztenyét hogy igazságosan ossza el. Kell Mátyás a parlamentben olyan akinek még van becsülete. Meg kell találni. Biztos hogy létezik mert ennyi ember között nem igaz hogy egy sincs. Csak csendben vannak.”
  • 72. aranka2 2009. március 16. 17:07
    „Mathiasking, a véleménnyilvánítást a kutya sem korlátozza ebben az országban. Mindenki azt mondja, és annyira pofázik, amennyire csak a száján kifér. Felvonulni, törni zúzni, nemzeti ünnepet szétbaromkodni, rendőrökre támadni viszont más kategória.”
  • 71. Mathiasking 2009. március 16. 16:18
    „69. hozzászólás flexsnake 2009.03.16. 16:05

    Tudsz te, ha megerőlteted egy kicsit magad! Azt meg, hogy "akkor fogd a csapatodat és vidd oda ahol normálisan ki tudja fejteni az elgondolásait. Akkor tessék a parlamentbe bejutni és ott megvitatni a dolgokat. Tegyük helyére a dolgokat," Szerinted hogyan értelmezhető az, hogy már Kádár is megmondta, hogy a paprikás krumpli az legyen paprikás krumpli! Szerintem úgy, hogy igazat kellene mondani már elvtársak! De nem csak szűk körben! Ehhez sajnos sok idő kell, de meg fogja hozni a gyümölcsét a sok "igaz mondás"!

    Egyébként nincs csapatom, csak igaz barátaim és bajtársaim, akik tudják mik a lehetőségeink. Ennyi!”
  • 70. Mathiasking 2009. március 16. 16:09
    „66. hozzászólás aranka2 2009.03.16. 15:48

    "A liberalizmus, más néven szabadelvűség, gondolatok széles spektrumán alapuló eszmerendszer, amelyek közös vonása, hogy az egyén szabadságát jelölik meg, mint legfontosabb politikai célt. Gyökerei a XVII.-XVIII. század-ra, a felvilágosodásba nyúlnak vissza. Olyan korábbi alapvető elveket tagadott meg, mint az uralkodók isteni felhatalmazása, az öröklött kiváltságok, államvallás és protekcionizmus."

    Saját magam idézem: "A sajtó és szólás szabadság ünnepén érdekes helyzet az, amikor azért tartóztatnak le, hogy szabadelvűséged miatt beszélni mersz és ennek nagy nyilvánosság előtt hangot is adsz. Na persze a formája az nem mindegy!" Szerinted mivel van baj? A 21. hozzászólás aranka2 2009.03.16. 10:24 értelmezéseddel van némi probléma. Talán Demszki Gábor főpolgármestert is ide sorolod, mint "baromagyú balhézókat"? Nem a szélsőséges megnyilvánulások mellett törtem pálcát, hanem a vélemény nyilvánítás szabadságának erős korlátozottsága mellett. Érted? Ha nem, akkor Sorry!”
  • 69. flexsnake 2009. március 16. 16:05
    „67. hozzászólás Mathiasking 2009.03.16. 15:51
    Én is kikérhetném magamnak hogy spiclizel és most nem sorolom fel az összes jelzőt.
    14én írtam: a rendőrség fel van készülve hogy a helyzetet kezelje és a legkisebb rendbontásra azonnal közbelép.
    Ez így is lett. Hogy hol jogos vagy nem jogos az intézkedés azt majd eldöntik az illetékesek.
    Ami viszonyt tény: sokan csak és kizárólag azért utaztak a fővárosba hogy rendbontásokat utcai konfliktusokat kezdeményezzenek, ennek köze nincs hazafisághoz meg ünnepléshez, ez a politika sárbatiprása. A kommunikáció teljes hiányát jelzi.
    Van akivel lehet kommunikálni és van akivel nem. Ha az ellenfél képes normális hangnemben elővezetni a meglátásait ott és ahol ennek helye van akkor tárgyalási pozícióba kerül. Ha nem tud így tenni akkor bizony csak csőcselék lesz akire meg vannak törvények. Én még arra is hajlandó vagyok hogy homokot szórok a fejemre táblával a nyakamban sétálgatok a fővárosban amin az áll majd hogy: ,,tévedtem".
    De akkor fogd a csapatodat és vidd oda ahol normálisan ki tudja fejteni az elgondolásait. Akkor tessék a parlamentbe bejutni és ott megvitatni a dolgokat. Tegyük helyére a dolgokat, az asztalon együnk a cipőt meg a lábtörlőre tegyük mert fordítva sem enni nem fogunk sem a lábunkra cipőt húzni.
    Hozz egy jobb világot, teremts a semmiből csodát és én leszek az első aki transzparenssel beállok a sorba a gyüléseteken. De ezt sajnos nem látom. Csak ökölbe szorított kezet meg ordibálást. A másik oldalon meg egy közönyös bohócot aki lesokkol naponta hogy merjek mosolyogni meg más baromságokkal. Na ezért fordultam én ezektől el és támogatom az új pártot aki túl tud lépni ezeken meg a jobb-bal hazafi-hazaáruló címkéken.”
  • 68. flexsnake 2009. március 16. 15:51
    „65. hozzászólás varosi 2009.03.16. 15:43
    Szerintem nem, legalábbis hiszek benne hogy nem.
    Össze kell hozni Morvait Mohácsival és szépen megvitathatják az EP-ben.
    Aztán ha már készek a tervek hogyan lehet ezt az országot együtt helyrerakni akkor csinálják meg. Nem bánom én ha olyan teszi akinek a politikájával nem értek egyet csak az eredmény legyen mindenki számára elfogadható.”
  • 67. Mathiasking 2009. március 16. 15:51
    „64. hozzászólás flexsnake 2009.03.16. 15:38

    "Arról beszélünk hogy emberek mennek Pestre azért hogy részt vegyenek tüntetéseken meg mindenféle olyan cselekményekben amiben nem szabadna."

    Budapesti barátaim a video felvétellel meg is teszik a feljelentést, ebben nyugodt lehetsz. Továbbá: Kikérem magamnak és mások nevében is, hogy tüntetés miatt utaztam fel a fővárosba. Neked fogalmad sincs a szolidaritásról vagy a hazafiasságról. Egy olyan "emberrel" nem vitázom, aki demagóg családi politizálást próbál a neten a saját téveszméi és előítéleteinek tükrében eladni és fenyegetni másokat. Ennyit a te diktatúrád demokratikus oldaláról! Tulajdonképpen te hány éves lehetsz? 30-35? Vagy még ennyi sem? Lehet hogy egyáltalán létezel? Az ilyen spiclikkel volt tele az ország az 50-es években!

    A rendőrök egyébként még az adatainkat sem merték felírni, mert volt közöttünk olyan akinek csak jelenthettek.”
  • 66. aranka2 2009. március 16. 15:48
    „Mathiasking, a 17. hozzászólásodban. Idézem: "A sajtó és szólás szabadság ünnepén érdekes helyzet az, amikor azért tartóztatnak le, hogy szabadelvűséged miatt beszélni mersz és ennek nagynyilvánosság elött hangot is adsz. Na persze a formája az nem mindegy!"
    liberális magyarul szabadelvű. Ez nyelvi kérdés, semmi több.”
85 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Díjátadás a Művészetek Palotájában

Március 15-e, nemzeti ünnepünk alkalmából vasárnap este a Művészetek Palotájában átadták a Magyar… Tovább olvasom