Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Könnyítené a képzett bevándorlók letelepedését Németország

Az uniópártokból (CDU, CSU) és a szociáldemokratákból (SPD) álló német nagykoalíció olyan értelmű változtatásokat tervez a bevándorlási törvényben, amelyek megkönnyítenék a magasan képzett bevándorlók letelepedését és munkavállalását az országban.
„A jelenlegi rendelkezések túlságosan korlátozó jellegűek és bürokratikusak" – mondta Dieter Wiefelspütz, az SPD parlamenti frakciójának belügyi szóvivője a Berliner Zeitungnak adott nyilatkozatában, amelyet pénteki számában közölt a fővárosi lap.

Szavai szerint az elvi egyetértés már létrejött e kérdésben a koalíciós partnerek között, most már csak a részleteket kell megtárgyalni. Ennek elősegítésére munkacsoportot hoztak létre a koalíciós pártok képviselőiből. A munkacsoport egyik vezetője Wiefelspütz, a másik Hans-Peter Uhl a CSU színeiben.

A belügyminisztérium szóvivője is nyilatkozott az ügyről a Berliner Zeitungnak. A szóvivő szerint Wolfgang Scha:uble belügyminiszter is úgy véli, hogy a magasan képzett bevándorlók, különösen a fiatalok esetében enyhíteni kell azokat a követelményeket, amelyek a németországi munkavállalási engedély megszerzéséhez szükségesek.

A Német Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke, Ludwig Georg Braun is hozzászólt a kérdéshez a fővárosi lap hasábjain. Véleménye szerint ausztráliai és kanadai mintára olyan pontrendszert kellene bevezetni Németországban, amely jutalmazná a bevándorolni szándékozók esetében a képzettséget, a szakmai tapasztalatot és a nyelvtudást.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Borkalandok és szabadegyetem

Javában tart a második Kékfrankos Nyár programsorozat. A szervezők szerint népszerűek a… Tovább olvasom