Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

Könyvsarok - Chloé élete

A torinói könyvvásáron mutatták be nagy érdeklődés mellett Suzanne Phillips amerikai írónő Chloé élete című könyvét, amelyet az Egyesült Államokban csak erősen „megfésülve" adtak ki, Olaszországban azonban cenzúra nélkül kapták kezükbe az olvasók.
A regény egy lányról szól, akit mostohaapja – anyja hallgatólagos beleegyezésével – megerőszakol.

Chloé később odáig jut, hogy ennivalóért adja el magát, többször abortál, letartóztatják, végül pszichiátriai intézetbe kerül, ahol egy terapeuta segítségével sikerül rendbe jönnie.

A szerző, aki korábban pszichés problémákkal küzdő gyerekeket gondozó rehabilitációs központban dolgozott, jelenleg pedig középiskolában tanít, elmondta a Corriere della Sera című olasz napilapnak, hogy megdöbbentette őt az amerikai cenzúrázás mértéke.

A hivatalos magyarázat az volt, hogy az írás túl erős, az olvasó túlságosan beleéli magát a főszereplő helyzetébe.
P
hillips szerint valójában arról van szó, hogy a kiadó tartott a vallási közösségek reakciójától, ezért vágták ki csaknem teljes egészében azt a három fejezetet, amelyben az abortuszokról írt.

Ezeket ugyan nem részletezte, de bírálja bennük a papokat és az abortuszellenes társaságokat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kevesebben keresnek állást, mint áprilisban

Országosan és helyi szinten is csökkent a regisztrált álláskeresők száma. Győr-Moson-Sopron megyében… Tovább olvasom