Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Koporsóval vonultak a közszolgálati dolgozók

Teljesen megtelt a Kossuth tér szombaton délutánra, miután az egyszerre 5 helyszínen demonstráló közalkalmazottak mindannyian a parlament elé vonultak. A legnagyobb feltűnést a Hősök teréről szirénázó tűzoltóautókkal és dobszóval érkező tömeg keltette.
14.30 óra: Véget ért a demonstráció

Véget ért a közalkalmazotti dolgozók Kossuth téri demonstrációja szombat délután két órakor. A tüntetésen petíciót adtak át Maxim Péternek, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) szakállamtitkárának, valamint megismételték, hogy ha nem teljesítik követeléseiket, januárban egységes közalkalmazotti sztrájkot tartanak. A demonstráción nagyjából tízezer ember gyűlt össze.

6-7 ezren tiltakoztak az Oktatási Minisztérium előtt

A szervezők becslései szerint körülbelül 6-7 ezer, az oktatásban dolgozó közalkalmazott gyűlt össze szombat délután az Oktatási és Kulturális Minisztériumnál, hogy a megszorító intézkedések és a területet érintő, jövő évi forráskivonás ellen demonstráljon. A tiltakozók petícióját Szüdi János, a minisztérium közoktatási szakállamtitkára vette át. A demonstrálók ezután csatlakoztak a központi, Kossuth téri rendezvényhez.

A legtöbb tanárt tömörítő Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke azt mondta: elég volt, elfogyott a türelmük, a megértésük. A pedagógus társadalomra a konvergencia program óta rengeteg plusz teher hárult, de nem kíván több áldozatot hozni mások helyett - tette hozzá. Galló Istvánné szerint akkor, ha a kormány tervei szerint jövőre csökken a közoktatás alapnormatívája, újabb intézménybezárásokra és elbocsátásokra lehet számítani, ez pedig a gyerekekre nézve is aggasztó. A döntéshozók felelősséggel tartoznak az elkövetkező generációért: aki ma nem épít iskolát, az holnap börtönt kell, hogy építsen - fogalmazott. Galló Istvánné hangsúlyozta: jól működő közszolgáltatások, nívós iskolák nélkül nincs erős Magyarország, túlterhelt pedagógusokkal, kevés közalkalmazottal azonban nem lehet érdemi eredményeket felmutatni.

A PSZ és a többi demonstráló oktatási szakszervezet elfogadhatatlannak tartja, hogy jövőre a közszféra dolgozóinak nominálkeresete 14 százalékkal kevesebb legyen, illetve hogy a finanszírozás csökkenése miatt fokozódjon a hátrányos helyzetű gyerekek esélyegyenlőtlensége. Ezért egy hosszú távú, garanciákat is magában foglaló oktatáspolitikai programot javasol, amely kiszámítható foglalkoztatást, a privatizáció visszaszorítását, és a neveléssel összefüggő alkotmányos jogok érvényesülését biztosítja.

A demonstráción a PSZ részéről több mint 4700-an érkeztek vidékről, összesen legalább 100 busszal. Rajtuk kívül az Agrároktatási és Kutatási Dolgozók Szakszervezete, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, a Környezetvédelmi és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet, az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége, valamint a Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete tagságából demonstráltak.

13.30 óra: Megtelt a Kossuth tér

A tüntetők jelenleg megtöltik az országház előtti parkolót, de a villamossíneken és az úttesten is végig állnak. A tömegben képviseltetik magukat - mások mellett- egészségügyi, fegyveres, oktatási dolgozók, nagy számban. A tervek szerint egy petíciót is átadnak majd a kormány egyik illetékesének.
 
"Lassan láthatatlanná válunk és a láthatatlan bérünkből kell megéltünk ebben a valós világban "- mondta Győri Edit, az Önkormányzati Minisztérium előtt szombaton összegyűlt csaknem 3000 közszolgálati demonstrálónak. A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének képviselője és más felszólalók is arról beszéltek, elfogadhatatlan, hogy ismét a közszolgálatban dolgozókat akarják megsarcolni.

A Közszolgálati Sztrájkbizottság szombatra meghirdetett budapesti demonstrációján a közszféra 23 érdekképviselete vesz részt, és követelik a 13. havi illetmények kifizetését, és egy korábban beígért kétheti bér egyszeri kifizetését.

A közszféra 23 érdekképviselete vesz részt a demonstráción
A közszféra 23 érdekképviselete vesz részt a demonstráción

Az ónos esőben gyülekező 7 szakszervezet képviselői "Elég volt ", " A közszolga nem rabszolga", "Pénzeső fent, alamizsna lent" feliratú transzparensekkel tartottak fel az Önkormányzati Minisztérium előtt. Sokan jöttek vidékről, például Szabolcs- Szatmár - Bereg megyéből 6 busz hozta a fővárosba a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének (MKKSZ) demonstrálóit. A tömeg előtt felszólalók valamennyien elmondták: 13. havi bérük elvonása elviselhetetlen terheket, körülbelül 10 százalékos reáljövedelem csökkenést ró az amúgy is keveset kereső közszolgákra. Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ) képviselője elmondta, hogy képtelenség a 80-90 ezer forintból élő kis rendőröktől újabb pénzeket elvonni.

Mocsár Péter Szociális Területen Dolgozók szakszervezetének képviselője példaként elmondta, jelenleg 92 ezer forint a nettó keresete, ha levonják a 13 havi illetményét, 87 ezer forintból kell majd megélnie. Szántay Gáborné MKKSZ szerint, a kormánynak nem csak a bankokat hanem a közszolgálatban dolgozókat is segíteni kellene.

Ludman Lajos, (MKKSZ) egy nyílt levelet is felolvasott, amelyet az országgyűlésnek címeztek. Ebben arra kérik a képviselőket, hogy ne szavazzák meg a 13 havi illetmény megvonását, ne szavazzák meg, hogy ismét "bércsökkentés legyen a bankmentés ára".

A másik két gyülekező helyszínen az Egészségügyi Minisztérium és az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) székháza előtt összesen körülbelül 200-an gyűltek össze a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének, az Orvos Egyetemek Szakszervezeti Szövetsége és az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének képviseletében.

A demonstráló közalkalmazottak délután egy órára a parlament elé vonultak.

11 óra: Több ezren gyűltek össze a fővárosban

A rossz idő ellenére 11 órától kezdődően már több ezren gyűltek össze a közszolgálati demonstráció néhány helyszínén Budapesten. A különböző helyszínekről a tüntetők a Kossuth térre, a Parlament elé vonulnak, hogy tiltakozzanak a közszféra béreit érintő megszigorítás ellen.

A Közszolgálati Sztrájkbizottság szombatra meghirdetett fővárosi demonstrációján a közszféra 23 érdekképviselete a kormánnyal 2 éve kötött megállapodás betartását, a 13. havi illetmények kifizetését, illetve egy korábban beígért kétheti bér egyszeri kifizetését követelik. Összesen öt helyszínen gyülekeznek a tüntetők.

Legelőször a Hősök teréről, negyed 11-kor indultak el a tiltakozók, akik az Oktogonig teljesen megtöltötték az Andrássy utat. Vidékről is sokan érkeztek a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) 9 tagszervezete szervezésében. A menetben vannak tűzoltók, mentősök, pedagógusok, vámosok, polgári védelmisek, honvédelmi területen dolgozók és rendészeti alkalmazottak.

A menet élén tűzoltóautók a
A menet élén a tűzoltók koporsóval a vállukon vonultak.
Az Önkormányzati Minisztériumnál, a Roosevelt téren körülbelül háromzren gyűltek össze fél 12-ig. Az Adó-, és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete, a Bölcsödei Dolgozók Demokratikus Szakszervezet, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezete, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete, a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete és a Szent László Kórház Dolgozóinak Szakszervezete által összehívotta tisztes munkát, igazságos béreket követelnek transzparenseiken.

Később kezdtek gyülekezni az Oktatási és Kulturális Minisztériumnál, a Szalay utcában, ahol dél előtt néhány perccel körülbelül ezren voltak. Itt az Agrároktatási és Kutatási Dolgozók Szakszervezete, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, a Környezetvédelmi és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete, a Pedagógusok Szakszervezete, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet, az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége és a Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete tagságából demonstrálnak. Itt nemcsak beszédek hangzanak el, hanem a demonstrálók petíciót is átadnak a minisztérium képviselőjének.

Az egészségügyi tárca előtt gyülekezik a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete valamint az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége. Az EDDSZ tagjai pedig külön saját székházuk előtt várják be egymást, hogy fél egykor elinduljanak a Parlamenthez.

A központi demonstráció a tervek szerint 13 órakor kezdődik a Kossuth téren. A Himnusz elhangzása után a résztvevők ismertetik a követeléseiket összefoglaló petíciót, amit Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek szeretnének átadni. Ezt követően a szakszervezetek újra az ágazatukat képviselő minisztérium - így az igazságügyi és rendészeti tárca, az önkormányzati, a honvédelmi és az oktatási minisztérium - elé vonulnak, hogy újabb petíciót adjanak át az adott területet érintő megszorítások miatt.

Korábban

A szervezők hangsúlyozták: nem látnak szívesen a szombati demonstráción olyan szervezetet, amely a szabadtéri rendezvényt más célokra akarja felhasználni.

A szombati demonstrációra 5 különböző helyszínen gyülekeznek a szakszervezetek: a Hősök terén, az Oktatási és Kultúrális Minisztériumnél, az Egészségügyi Minisztériumnál, az Önkormányzati Minisztériumnál és az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) székházánál. A közszolgálati dolgozók ezekről a helyszínekről vonulnak a körponti demonstráció helyszínére, a Kossuth térre a Parlament elé.

A Hősök terén délelőtt 10 órától gyülekezik a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) 9 tagszervezete: Büntetés-végrehajtási Dolgozók Országos Szakszervezeti Szövetsége, a Független Büntetés-végrehajtási Szakszervezetek Országos Szövetsége, a Független Rendőr Szakszervezet, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete, a Honvédszakszervezet, a Nemzetbiztonsági Hivatal Érdekképviseleti Szervezete, a Polgári Védelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetség, a Rendészeti Védegylet és a Vám-és Pénzügyőrség Független Szakszervezete, valamint a Fővárosi Tűzoltók Szakszervezete, a Magyar Orvosok Szövetsége, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, valamint a Munkástanácsok Egészségügyi Ágazata. Az FRDÉSZ elnöke délelőtt 11órától ismerteti a fegyveresek követeléseit, majd ezután indulnak a tiltakozók a Parlamenthez.

Az Önkormányzati Minisztériumnál 10.30-tól az Adó-, és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete, a Bölcsödei Dolgozók Demokratikus Szakszervezet, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezete, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete, a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete és a Szent László Kórház Dolgozóinak Szakszervezete gyülekezik. Mielőtt a résztvevők negyed 1-kor innen elindulnának a Kossuth térre beszédeket hallgatnak meg.

Az Oktatási és Kulturális Minisztériumnál Agrároktatási és Kutatási Dolgozók Szakszervezete, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, a Környezetvédelmi és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete, a

Pedagógusok Szakszervezete, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet, az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége és a Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete gyülekezik. Itt nemcsak beszédek hangzanak el 12 és háromnegyed 1 között, hanem a demonstrálók petíciót is átadnak a minisztérium képviselőjének.

Az egészségügyi tárca előtt gyülekezik a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete valamint az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége. Az EDDSZ tagjai pedig külön saját székházuk előtt várják be egymást, hogy fél egykor elinduljanak a Parlamenthez.

A központi demonstráció a tervek szerint 13 órakor kezdődik a Kossuth téren. A Himnusz elhangzása után a résztvevők ismertetik a követeléseiket összefoglaló petíciót, amit Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek szeretnének átadni. Ezt követően a szakszervezetek újra az ágazatukat képviselő minisztérium - így az igazságügyi és rendészeti tárca, az önkormányzati, a honvédelmi és az oktatási minisztérium - elé vonulnak, hogy újabb petíciót adjanak át az adott területet érintő megszorítások miatt.

A Közszolgálati Sztrájkbizottság 2006 őszén alakult a közszférát érintő megszorítások miatt. 2007. február 19-én kétoldalú megállapodást írtak alá a kormánnyal, amelyben a kabinet 4 százalékos béremelést helyezett kilátásba, a dolgozók pedig cserébe elálltak a munkabeszüntetéstől. Az érdekképviselet szerint azonban a kormány felrúgta az egyezséget, hisz a beígért pénzt azóta sem kapták meg. Hasonló a helyzet az idei évre ígért, két heti járandóságnak megfelelő összeggel, ráadásul a kormány és a parlament is úgy döntött, hogy a 2009-ben esedékes 13. havi illetményeket sem kapják meg a közalkalmazottak. Ez éves szinten összesen csaknem 18 százalékos elvonást jelent a reálbérekben - mondta korábban Varga László, a sztrájkbizottság vezetője.

A közszféra képviselői elfogadhatatlannak tartják a bértábla befagyasztását, illetve a 13. havi bérek felfüggesztését, ezért október 31-e óta minden hétfőn tárgyalóasztalhoz ülnek a kormánnyal. Felmerült egy kompenzációs rendszer, amely a legalacsonyabb keresetűek helyzetén javítana valamit, de egyelőre nincs olyan ajánlat, amely megnyugtató illetve elfogadható lenne a szakszervezetek számára. A közszférában egyébként összesen több mint 680 ezren dolgoznak, az átlagos nettó jövedelem a 130 ezer forintot sem éri el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a szombati közszolgálati demonstráció miatt már pénteken 8 nyolc órától tilos parkolni a Parlament környékén, az Alkotmány utcában, az Akadémia utcában, a Nádor utca egy részén és a Vértanúk terén szombat este 8-ig. Nem lehet szombaton megállni a Falk Miksa utca egy részén, a Balaton utcában, a Tüköry utcában és az Arany János utca egy részében sem. Parkolási tilalom van a Zoltán utcában, a Roosevelt téren, az Andrássy úton és a Pesti alsó rakpart egy részén is.

Olvasóink írták

70 hozzászólás
  • 70. bespin 2008. november 30. 16:01
    „Innen az idézet:
    http://sasika61mondja.blog.hu/2008/11/30/kozszolgalatbol_elegtelen
    Szerintem ebben is van igazság, nem csak az eddigi hozzászólásokban!

    "Lezajlott a közszolgálati demonstráció, a hideg idő ellenére meglehetősen nagy részvétellel. Megértem az ott jelenlévő kollégáimat, de nem tudok azonosulni velük. A szervezők nagyon is kifejező hátteret választottak, amikor Hofi Gézát tették jelképükké: az egyébként tényleg szenzációs humorú Hofi ugyanis nemcsak a közönségre kacsintott, sokkal inkább a hatalomra: alapjában véve veletek vagyok, üzente nekik.

    Erős a gyanúm, hogy a részt vevő szakszervezetek is egyfajta feszültség-levezető funkciót töltenek csupán be (tisztelet a kivételnek, mint amilyen szerintem a PDSZ), viszont még nevetni sem lehet rajtuk. Jól tudják, hogy követeléseik irreálisak: az ország olyan helyzetbe került, amilyenbe, ráadásul a kormányt valószínűleg kötik az IMF- és az EU-hitel előírásai is: ha akarná, sem tudná mindazt teljesíteni, amit a demonstrálók elvárnak tőle.

    Egy korábbi, szerintem fontos, de visszhangot alig kapott posztomban már írtam minderről (http://sasika61mondja.blog.hu/2008/11/22/egy_arulo_kozalkalmazott), ennek néhány elemét átemelve próbálom megfogalmazni kételyeimet.

    Valóban példátlan reálbércsökkenést fogunk elszenvedni, ami normális viszonyok között sztrájkért kiáltana, igaziért, nem olyanért, amit egy ,,nagyszünetre" terveznek, majd azt is lemondják az előtte való éjszakán. De a körülmények nem normálisak. Naponta ezreket tesznek utcára, s mi a nyamvadt 13. havi bérért demonstrálunk? Súlyosbítva a 13. havi nyugdíj megtartásával? Ég a pofám, sajnos.

    Sztrájkolni kevésbé, demonstrálni azonban még mindig lehetne ilyen körülmények között is - helyes célokért. Kifejezve a szolidaritást az egyetlen szóval elbocsátottakkal. Megteremteni azt az érzést a társadalomban, hogy nem magunkért ,,harcolunk", hogy ugyanattól szenvedünk mindannyian: munkanélküliek, közalkalmazottak, nyugdíjasok, aktív foglalkoztatottak. Rámutatni egyértelműen, nem maszatolva, hogy a helyzetért alapvetően a kormány a hibás, világválság ide vagy oda. Kifejezni, hogy többé soha, de soha nem dőlünk be semmilyen ígéretnek, legyen az 13. havi fizetés vagy X. havi nyugdíj (X>12). Egyenesen ki kellett volna mondani, hogy ettől a kormánytól a magunk részére nem várunk semmit, nem követelünk semmit, tűrünk némán, de szavazatot többé nem fognak kapni tőlünk. Egyet sem.

    Ezt kellene, kellett volna más társadalmi, foglalkozási csoportokkal is egyeztetve közösen demonstrálni. Nem az elvett bért visszakövetelni. Mert nem fogunk éhen halni. Ki fogjuk tudni fizetni, ha nehezen is, a számlákat. Gyermekeinket továbbra is nevelni tudjuk majd, zeneiskolába, különórákra járatjuk. ,,Csak" erről-arról le kell mondanunk. De mi ez ahhoz képest, akik élni sem fognak tudni, vagy csak alig?

    Lett volna egy hivatásunk. Jaj, istenem, csak ki ne mondjam, hogy küldetésünk. Megteremteni ezt a szolidaritásérzést a társadalomban. Hogy ne egymás rovására keressünk megoldást. Ne essünk egymásnak, senki ne akarjon a másik pénztárcájában turkálni. Ha ezt elszalasztjuk, végső soron a mi is a kormány eszközévé válunk. Sztrájkolunk a bérünkért, hogy azok is ellenünk forduljanak, akik talán rokonszenveztek velünk, hogy megutáljanak bennünket, és nem vesszük észre, hogy ez a kormánynak baromi jó, mert addig sem őket utálják.
    Ennyire buták lennénk?"”
  • 69. exluzer 2008. november 30. 14:53
    „Ez nem túl correct!
    "Köztisztviselők pedig a tűzoltók...."

    A tűzoltó hivatásos jogviszonyban dolgozik nem köztisztviselőiben, ezért van az alkotmányban rögzített több joga is korlátozva pl. a sztrájk. Nem mintha azt szeretném hogy sztrájkoljanak :-)”
  • 68. skorpio21 2008. november 30. 09:42
    „Nemrégen eljutott hozzám is egy aláírásgyüjtő ív amit Seres Mária indított útjára! Én már aláírtam és hiszem,hogy ez az aláírás egy lépéssel közelebb hoz mindenkit az igazságos teherviseléshez!
    Nem az egyébként is a létminimum közeli fizetéseket kell nyírbálni,hanem a számla és adó nélküli forint százezreket kell elszámolni!És mikor vezetőink példamutatóan adóznak,elszámolnak,utána elvárhatnák ezt a lakosságtól is!
    Mint mondját ha a képviselői juttatásokat megcsonkítják,ki az aki a maradék pénzért ezt csinálja???
    De ha a másét a képviselők szemrebbenés nélkül megcsonkítják,a sajátjukat miért nem?”
  • 67. szantál 2008. november 30. 08:03
    „Közalkalmazott vagyok/szakképzett ápoló-szoc.gondozó/68800ft a nettó bérem "13.havival együtt/ 21év munkaviszony után. Ha a Tisztelt vezetőink úgy látják, hogy ez húz ki bennünket a szarból, hát vigyék! Eddig sem volt elég semmire sem!”
  • 66. belabacsi 2008. november 30. 06:33
    „a nemzteti csucson lát6uk mennyi ingyenélö van ,rengeteg a lufi szakszervezet amelyek nem csinalnak semmit. be is vallották öszödön . uj választásokat azonnal-”
  • 65. kékcitrom 2008. november 30. 05:46
    „birkapásztor 2008.11.29. 22:08

    Tudod valamikor én magm is egy helyi gyárban dolgoztam.Ott sem nézték a dolgozót semmibe sem és mikor eladták egy külföldi cégnek még azt hittük milyen jó lesz! Tévedtünk!
    Amikor már itt nem érte meg a tulajnak foglalkoztatni a dolgozókat továbbállt és szépen bezárta az egész gyárat.
    Na én ezt nem vártam meg,léptem és nem bántam meg.No nem azért mert most annyira jó dolgom van,viszont kirúgni nem fognak az biztos!Az is igaz,hogy meggazdulni sem fogok,viszont a túlélési esélyem sokszor nagyobb,mint egy 10. emeleten tengődő dolgozóé!

    Ha figyelmesen végigolvastad volna a hozzászólásokat,akkor megértetted vola,hogy nem a közalkalmazottak munkáját kritizáltam sőt most is elismerem,nagy szükség van rájuk!
    Viszont nem csak nekik kevés a fizetésük ebben az országban,vannak rajtuk kívül még sok tízezren,akik éhbérért dolgoznak,viszont az ő munkájukra is szükség van!

    És még valami! Én nem minősítettelek se téged se mást!
    -"kockáztatják az életüket többek között azért, hogy a ti tetves seggetek biztonságban lehessen. Így aztán jobb lenne, ha kissé magatokba szállnátok és gondolkoznátok. És lehetne még sorolni, csak kérdés, hogy nektek érdemes-e?"-
    Nem szeretném magamat ismételni,ha érdekel olvasd át az előző írásaimat.Ha nem látnád itt (majdnem)mindenki ugyanazt szajkózza - a kormány és a bankok hülyesége! akkor miért én?....- az senkinek nem jutott eszébe,hogy a többi "szerencsétlen polgár" ugyan abban a cipőben jár?Lehet hogy csak össze kellene fogni és elismerni,hogy a többi ember munkája is ér annyit,mint a közalkalmazottaké és egymás nélkül egyik sem működhetne!
    Külön demonstrál a közféra,külön a pék,külön a paraszt .................gyakorlatilag ugyan azért!?”
  • 64. Mignon 2008. november 30. 03:10
    „Tenyleg utoljara:

    Mielött visszajöttem az USA-ba, haza, meg forditanom kellett a traiskircheni taborban.
    Egy rendör jött at Varbalognal, egyenruhaban, fegyverrel, es a rendörautoval!!!
    Kek-feher valami volt.

    Kerdeztek töle:
    -Hol az auto?
    (En forditottam).
    Mondja a györi rendör:
    -Eisenstadt-ban, egy mellekutcaban. (Kismarton).

    Persze, rögtön az osztrak belügyiek elhoztak, radio ado-vevövel együtt!

    Ha jol tudom, a volt györi rendör ma Hollandiaban el.

    Többet nem zavarok, sziasztok!”
  • 63. Mignon 2008. november 30. 02:58
    „Utoljara:

    Kedves "correct"!

    Lehet, nem tudom igazad van.
    Magyarul mi a különbseg "közalkalmazott", es "köztisztviselö" között, nem tudom, de nekem ugy tünik
    igazad van.
    Tudod, ez a lassan 50-ev tavol Magyarorszagrol, a magyar nyelv nehezze valik.

    Mas:

    A 60-as evekben az osztrak menekülttaborban (Traiskirchen) mint tolmacs dolgoztam.
    Neha magyar hatarörök, egyenruhaban fegyverrel a vallukon jöttek at.

    OK.

    Civil ruhat kaptak.

    A kihallgato, vizsgalo tiszt elsö feladata volt:
    -a geppisztoly tarban a golyokat megszamolni!!!
    Es fegyver ellenörzes!

    (Hogy nem-e szökes alatt lött, vagy lelött valakit!).”
  • 62. correct 2008. november 30. 02:40
    „Nos ,Hölgyek és Urak!
    A közalkalmazottak egyebekben nem köztisztviselők! A két dolog között óriási a külömbség.
    A közalkalmazottak a mentők,az ápolók,a szociális intézmények dolgozói.
    Köztisztviselők pedig a tűzoltók a polg.mesteri hivatal a jegyzői hivatal,a földhivatal stb dolgozói.
    Annak idején amikor a mentők bérét besorolták ,de ez vonatkozik másikra is,belekalkulálták a borravalót is.
    nem lehet tagadni volt ,megalázó és szennyes dolog volt. Azért kapni valamit ami egyébként is a munka és fizetés jár érte. Na mindegy.
    A fizetésünk valóban az éhenhalás szélére sodort bennünket. Aki becsületes munkával keresi a kenyerét az mind belefog dögleni ebbe a politikába és kiszolgáltatottságba amit a nyakunkba akasztottak. Nekem minden járulékot lefognak,nekem minden adót levonnak és törlöm szemem szám amikor a jól mutató 160 ezres bruttómból sajnos csak 95 ezret kapok. de ez jó esetben.nos ez majd jövőre ,havi 8000 ft bruttóval lesz kevesebb. plusz az infláció,plusz,hogy nem emelnek semmit sem a bérünkön.
    miért mindig azokon húznak akik bérből és fizetésből élnek??
    A sok fehérgalléros bűnöző politikus meg röhög a markába a te, a mi pénzünkből. de lehetne sorolni az ingyenélők listáját.
    A közalkalmazott mindenkiért dolgozik,igaz nem termelő ágazat. De ha nem lenne mindenki megérezné a hiányát.Köszönet mindazoknak akik ezt észrevették és leírták itt a fórumban. A többieknek több rálátást belelátást kellene eszközölni.
    És mégegyszer: A kormány egyoldalúan felrúgta a megállapodást!”
  • 61. Mignon 2008. november 30. 02:38
    „Tudod, kedves "camberfoord",

    ilyen gondolataim nekem is voltak 40-eve!

    Ha en kinyirnam az orosz parttitkart, a Nyugaton tart karokkal fogadnanak!!!
    Lehet, milliomos lennek!
    De jo lenne.

    Egy szegedi jogasz nagybatyam felvilagositotta az en hülye gyerekfejemet:

    Le lennel csukva, mint gyilkos!!!!

    En akkor 10-11 eves lehettem.

    Te most hany eves vagy?”
  • 60. camberfoord 2008. november 30. 02:13
    „bocsanat a gabit kifelejtettem”
  • 59. camberfoord 2008. november 30. 02:09
    „En csak azt Furcsallom NINCs abban a birkanyajban egy bator aki fejbe lone aferit az ibolyat meg a demszkit”
  • 58. Mignon 2008. november 30. 01:18
    „Termeszetesen Kazinczy, elirtam magam, bocs!”
  • 57. Mignon 2008. november 30. 01:15
    „Egy rövid, utolso megjegyzest engedjetek meg.

    A hozzaszolasok többsege a budi-ba tartozik!!

    A "budi" magyar szo, a francia "budoire"-bol szarmazik! (Kazincky).”
  • 56. Mignon 2008. november 29. 23:48
    „Ez nem különös hir.
    Sajnos a közalkalmazottak mindenütt rosszul vannak fizetve Europaban!1
    Ez nem csak magyar jelenseg.

    Tavaly, Nemetorszagban a közalkalmazottak (im Öffentlichen Dienst) is sztrajkoltak, köztük
    a rendör szakszervezet (Gewekschaft der Polizei, GdP) is!

    Az egyik rendör tüntetett,
    a masik "biztositotta" a tüntetes zavartalansagat!”
  • 55. Mignon 2008. november 29. 23:29
    „Tenyleg jo hozzaszolasok!!

    Zolika, Pistike,

    aludni gyerekek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 54. FűzfaVessző 2008. november 29. 23:07
    „EMBEREK!
    Egy hajóban ülünk,nem egymást kellene mocskolni.Minden elismerésem a közszféra dolgozóinak Ők mertek érdekeikben demonstrálni.A példát követni kellene, ne hagyjuk ,hogy kijátszanak egymás ellen bennünket.
    F.V.”
  • 53. KovácsPistike 2008. november 29. 22:23
    „Lomex!
    Gondolj bele! Mi lenne, ha a kormány követné a norvég király példáját? (mondjuk ,,Új Magyarország" helyett ,,Mindent Magyarországért!")
    Ha V.Harald lenne a magyar király, már kirúgta volna a miniszterelnökünket!”
  • 52. zolika 2008. november 29. 22:13
    „Kedves Újságiró!Helyesbitenék Ön helyett,mert látva a válllapokat és az egyenruhát(szinét-jellegét)tisztán kivehetö,hogy a koporsót a börtönörök cipelik a vállukon mint jelképet!!Ha cikket irok és még fotózok is akkor jobban megbizonyosodok a hozzátartozó képröl és valótlanságot nem közölnék Ön helyében,miután nem ezaz elsö sem az utolsó megtévesztö információ a lap olvasói felé!!!!!!”
  • 51. birkapásztor 2008. november 29. 22:08
    „Nos, kékcitrom és tapmancs! Ugyan nem tudom, kik lehettek és mivel foglalkoztok, de a hozzászólásaitok után túlzottan nem is érdekel. Fogalmatok sincs a közszolgálati dolgozókról, s írtok nagy baromságokat. Én abban a helyzetben vagyok, hogy ott voltam a demonstráción és hallottam-láttam mindent. Magam is közszolgálatis vagyok, hogy melyik területen az mindegy. Korábban azonban voltam nagyvállalat dolgozója, amelyet a speciális magyar adótörvényeknek hála, pillanatok alatt bezártak, pedig világpiacra termelő üzem volt, s minőségi termékeket gyártott. Bennünket, egyszerű dolgozókat le sem szartak, senkit nem érdekelt, mi is lesz velünk, pedig a dolgozók nagy része ott is családos volt. Külföldi tulajdonban lévő cég volt, de léhűtő, semmittevők ott is voltak szép számmal az irodaépületben. A város vezetése sem tett értünk egy szalmaszálat sem keresztbe, pedig igen szép bevétele volt a gyárból. Még a sztrájkra sem volt idő, oly gyorsan hazavágtak mindent.
    Ott, 10-11 évvel ezelőtt kerestem annyit, mint néhány kollégám most, akik napi rendszerességgel kockáztatják az életüket többek között azért, hogy a ti tetves seggetek biztonságban lehessen. Így aztán jobb lenne, ha kissé magatokba szállnátok és gondolkoznátok. És lehetne még sorolni, csak kérdés, hogy nektek érdemes-e?”
70 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hargitai Bea már megint vetkőzött

A legszexibb ajkú magyar hírességek között második helyet elfoglaló Hargitai Bea harmadik alkalommal… Tovább olvasom