Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 8°C Még több cikk.

Koreai filmhét Budapesten

Tíz kortárs dél-koreai alkotással várja a budapesti közönséget május 10. és 14. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Koreai filmhét, amelyet harmadik alkalommal rendeznek meg Budapesten.
Teszár Dávid filmkritikus, a koreai filmek szakértője a vetítéssorozatot beharangozó keddi sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra, hogy a programban több koreai közönségsiker is szerepel. A síugrókról szóló Nemzeti válogatottra például több mint nyolcmillióan váltottak jegyet az ázsiai országban, míg a Pletykalavina című komédia Dél-Korea történelmének legnézettebb vígjátéka.

A kritikus ugyancsak kiemelte a filmek műfaji sokszínűségét: a tíz alkotás között szerepel thriller (A gyilkos hangja), zenés komédia (Egy mázsás szépség), kosztümös melodráma (Egy szépség portréja) és párkapcsolati dráma is (Bocsánat).

Kvon Jung Szup, a Koreai Köztársaság Nagykövetségének első titkára újságírói kérdésre elmondta, hogy a felhozatalban azért van túlsúlyban a populáris film, mert a nagykövetség a közeljövőben tervezi megnyitni a Koreai Intézetet, ahol rendszeresen vetítenének majd az ország művészfilmjeiből.

A filmeket eredeti nyelven, angol felirattal és magyar szinkrontolmácsolással láthatja a budapesti közönség, az Uránia kistermében zajló vetítések ingyenesek, míg a nagytermes előadások egységesen 770 forintba kerülnek.

A filmhetet megelőzően május 9-én, vasárnap 19 órától a koreai Li Kjung Ho (Lee Kyung-Ho) Társulat táncelőadását tekinthetik meg az érdeklődők a filmszínházban.

A rendezvényről további információ a namhanman.blog.hu oldalon, illetve az Uránia honlapján (www.urania-nf.hu) található.

Olvasóink írták

  • 1. CsImre 2010. május 04. 21:56
    „Éljen a Jang Geum! :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A KENÓ nyerőszámai

A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a május 4-ei KENÓ-játékban a következő számokat… Tovább olvasom