Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Kormányfővé választották Gyurcsány Ferencet

Ha igazságtalan az ország, és sokan kivetettnek találják magukat, akkor át kell alakítani - mondta Gyurcsány Ferenc a kormányprogram vitájának zárszavában az Országgyűlésben. A miniszterelnök-jelölt közölte, hogy a kormány már a keddi első ülésén javaslatokat fog tenni az ország átalakítására.
Tárgyalni kíván a szociális partnerekkel, de még előtte az ellenzékkel is, és mindenkit együttműködésre hív a változtatásokhoz - mondta Gyurcsány Ferenc. Kifogásolta ugyanakkor, hogy szerinte kevés valóban építő javaslatot fogalmaztak meg. Úgy vélte, az ország előtti legnagyobb kihívás, hogy hogyan lehet összekapcsolni a haza és a haladás ügyét ami - Gyurcsány Ferenc szavai szerint - nem megoszt, hanem együtt tartja az országot.

A képviselők egyszerre szavaztak a kormányfőről és a programról: 206 igen és 159 nem szavazat mellett a parlament elfogadta Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki kinevezését és a kormányprogramot.

A miniszterelnök ezután letette a hivatali esküt, most szünetet tart az országgyűlés: ezalatt Sólyom László köztársasági elnök hivatalosan is átveszi a kormány tagjaira vonatkozó, egyébként már egy hete ismert javaslatokat, és aláírja a kinevezéseket. A szünet után a miniszterek is leteszik az esküt a teljes ülés előtt.

A mai első felszólaló egyébként Hiller István oktatási és kulturális miniszterjelölt volt. Arról beszélt, hogy a rendszerváltás óta megnégyszereződött az egyetemi hallgatók száma, és ez ma már a színvonal rovására megy. Ezért a jövőben határozottan bele kell szólnia a kormánynak, milyen szakokon, hány diákot képeznek.

Az ellenzéki képviselők közül elsőként Németh Zsolt szólalt föl. A fideszes politikus szerint a kormányprogram külpolitikai része semmitmondó, és azt mutatja, hogy Gyurcsány Ferenc még mindig hadat visel a határon túli magyarokkal szemben, sőt, a velük foglalkozó hivatalt is fel akarja számolni.

A parlament a jövő héten nem ülésezik, hiszen az új kormány napokon belül benyújtandó első törvényjavaslatait előbb a bizottságoknak kell megtárgyalniuk - így a várhatóan július végéig tartó országgyűlési nagyüzem e hó 19-étől kezdődik.

Krónika hírszolgálat

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Írja meg!

Közérdekű híre vagy jó ötlete, szabadidős programajánlata van? Írja meg! Címünk: Kisalföld… Tovább olvasom