Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Kormányprogram: kiemelt helyen a családok megerősítése

A családok megerősítését, a gyermekvállalás elősegítését, az otthonteremtés és lakhatás támogatását jelöli meg többek között kiemelt területként a szombaton benyújtott Nemzeti Együttműködés Programjának szociális fejezete.
A dokumentum e területen fontos célként jelöli meg a fogyatékossággal élők helyzetének javítását, a cigányság körülményeinek jobbítását, társadalmi beilleszkedésük elősegítését, a nyomor enyhítését, az idősek biztonságát. A kormányprogram rögzíti, hogy a szociális biztonság a nemzet számára erőforrás. Minden egyes megszülető gyermek befektetés, amely sokszorosan meg fog térülni az országnak, amikor képzett és egészséges felnőtté válva aktívan részt vesz a javak előállításában. Az igazságos és méltányos szociális rendszer helyreállítása, a családpolitika fejéről újra a talpára állítása, a munka elsőbbségének és becsületének visszaadása mindenki számára közös nemzeti ügy - olvasható.

A szociális biztonság politikáját új alapokra kell helyezni, új társadalmi jövőkép megfogalmazása mellett a teljes társadalom szociális biztonságát szavatoló, cselekvő szociálpolitikát kell megvalósítani, szilárd és kiszámítható alapokon - áll a programban. A program kitér arra, az elmúlt évek rombolása odáig vezetett, hogy csak 2009-ben 34 ezer lélekkel csökkent az ország lakossága, amely egy Pápa méretű város "eltűnését" jelenti. A közös értékeken és a nemzeti ügyek képviseletén alapuló új kormány számára a társadalompolitika alapját a család jelenti. Túl kell lépni azon a szűk látókörű szemléleten, amely kizárólag a magánszférába tereli a családok és ezen belül a gyermekvállalás ügyét, s egyértelműen arra kell törekedni, hogy a gyermekvállalás ne jelentsen szegénységi kockázatot a családok számára.

A dokumentum ennek jegyében többek között családbarát környezet kialakítását, az otthonteremtés feltételeinek biztosítását, a gyermekek napközbeni ellátásának biztosítását, szolidaritáson alapuló családsegítő és mentális szolgáltatásokat, esélynövelő iskolarendszer kialakítását rögzíti. A program kitér arra is, hogy a szociális biztonságot fenntartó szolgáltatásokat végzők számára kiszámítható alapokat kell teremteni. Ma a szociális és gyermekvédelmi, gyermekjóléti területen dolgozók megbecsültsége a leggyengébb, az ágazat bérezése alulmúlja még az egészségügyben dolgozókét is. Újra kell teremteni a terület jogbiztonságát is, mert az elmúlt évben szabályzók és ellenőrzők dzsungele szinte a levegőt is elveszi. Rögzítik, hogy a munkaerőpiac jelenlegi családellenes jellegét megszüntetik, támogatják a kisgyermekeket nevelő családok számára kedvező részmunkaidős foglalkoztatási formákat.

Szabályozással és munkaügyi ellenőrzéssel biztosítják a gyermeket nevelő nők diszkriminációjának megszüntetését. Elvárják a munkáltatóktól a családbarát munkahelyek kialakítását. A családpolitikában azt is tervezik, hogy fokozottan elismerik azoknak a szülőknek, családoknak a többletteljesítményét, akik a nemzet gyarapodásához, a szociális piacgazdaság fenntarthatóságához nemcsak munkával, hanem gyermekek gondozásával, nevelésével is hozzájárulnak. A program kitér arra is, hogy a banki és közüzemi tartozásokat felhalmozók lakhatását meg kell oldani, mert nem élhet az utcán egyetlen család sem.

A csődbe jutott családokat összehangolt és hatékony eszközökkel kell megvédeni, hogy utána saját erejükből tudjanak újra aktívan részt venni a társadalom életében. Folyamatosan biztosítható felemelkedést kell kínálni a legmélyebben élőknek is, segíteni kell azonban magukat a segítőket is - haladéktalanul el kell törölni a karitatív szervezeteket sújtó megszorításokat, vissza kell állítani az adományozás áfa-mentességét. A szociális biztonságot teremtő politika egyik sarokpilléreként nemcsak a nyugdíjas-társadalom szerzett jogokra épülő nyugellátásának védelmét, a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését rögzíti a program, hanem olyan komplex szolgáltató rendszert, amely ennek a társadalmi rétegnek a megbecsülését és biztonságát hivatott megteremteni. Így nem engedik, hogy az állami nyugdíjak mellett szolgáltatást biztosító magánnyugdíj-pénztári rendszer megtakarításai veszélybe kerüljenek. A dokumentum kiszámítható fogyatékosügyi-politikáról is szól, amelynek részeként az esélyteremtés mellett a pénzbeli, természetbeni juttatásokat és szolgáltatásokat átláthatóbbá, igazságosabbá és nyomon követhetőbbé teszik.

Munka- és foglalkoztatás-központú ellátást szeretnének megvalósítani a jelenlegi segélyközpontúság helyett. A gyógyászati segédeszközök felhasználásában nem engedik meg a spekulatív haszonelvűség érvényesülését, s alapelvként veszik figyelembe a hazai termékek elsőbbségét. Megteremtik, hogy az oktatási rendszer minden szinten alkalmas legyen fogyatékossággal élő emberek speciális igényeinek kielégítésére, úgy, hogy figyelembe vegye és támogassa a sajátosságaikat. Első feladatként nevezik meg a mára már a működőképesség határához érkezett szociális szolgáltatások fejlesztése kapcsán a súlyos adminisztratív terhek csökkentését. Vissza kell állítani, meg kell erősíteni továbbá a szociális segítők, ápolók, gondozók megbecsülését - olvasható a dokumentumban. A szociális fejezet rögzíti, hogy az egészséges életmód elterjesztése érdekében felfutó rendszerben a közoktatásban be kell vezetni a mindennapos testnevelést és az évenkénti egységes fizikai felmérés rendszerét. A program szerint a cigányság problémáit nemzeti ügyként, s nem pusztán szegénypolitikaként kell kezelni. A tanulás-munka kiemelkedési útját kell választhatóvá tenni, és a cigányság társadalmi beilleszkedésének lelki és fizikai akadályait kell lebontani, a felzárkóztatást szolgáló pénzek felhasználását teljesen átláthatóvá kell tenni.

Olvasóink írták

  • 5. jozko 2010. május 24. 00:06
    „Valaki ilyesmit írt itt mostanában: egy bolond százat csinál .....igaza lehet...az okos csak egyet-kettőt....”
  • 4. Falcao 2010. május 23. 13:12
    „Munka- és foglalkoztatás-központú ellátást szeretnének megvalósítani a jelenlegi segélyközpontúság helyett.

    Út a munkához program.Sikerült?Nem.
    Az a pár hónap közmeló is valami ha úgy nézzük, de ha úgy nézzük akkor semmi.”
  • 3. Evy25 2010. május 23. 09:41
    „Nagyon helyes az új program. Minden valósuljon meg ami itt le van írva mind a beteg embertársaink támogatása mind a család vállalási program nagy szükségünk van arra , hogy a családok vállaljanak gyermeket és az ne az anyagi helyzetünktől függjön. Egy átlagosan gondolkodó család aki még tervez gyermeket meggondolja és megtervezi az életét, életét. Ha én tudom hogy támogatnak a család alapításban akkor bevállalom azt.”
  • 2. szilléri 2010. május 23. 08:04
    „Jogos ! Segíts magadon és az isten is ( vagy az állam ) megsegít.
    A segély ne alanyi jogon járjon, mivel ennek összegét másoktól kell elvenni.
    Már pedig az jogos kívánság, hogy az utolsó adó forintommal is számoljon el a regnáló kormány!”
  • 1. klj_54 2010. május 22. 22:03
    „Kíváncsi leszek, hogy a sok autista tünetegyüttest produkáló gyermekek szülei mikor kapnak érdemi támogatást?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megvertek egy buszvezetőt Szeghalomban

Megvertek egy buszsofőrt péntek éjszaka Szeghalomban, mert nem akart kedvezményes jegyet adni az… Tovább olvasom