Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 0°C | 11°C Még több cikk.

Kormányzási nehézséget okozhat a kormánybiztosi pozíció

Jogászok szerint kormányzási nehézséget okozhat a két nappal ezelőtt létrehozott kormánybiztos jogköre - értesült az MTI Hírcentrum.
A Magyar Közlöny október 20-i számában megjelent határozat szerint Fürjes Balázs kormánybiztos - egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházások irányítása mellett - felügyeli a 3 milliárd forint érték feletti állami beruházások előkészítését és megvalósítását.

Az MTI Hírcentrumnak - részben név nélkül - nyilatkozó alkotmányjogászok szerint így elvonhatják miniszterek és minisztériumok döntési jogának egy részét, ez "bizonyos esetekben kormányzási nehézséget okozhat". Pap András László, a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa szombaton azt mondta a Magyar Televízió Híradójában, hogy "nagyon érdekes mandátum, nagyon érdekes közjogi pozíció", amit Fürjes Balázs kormánybiztosként kapott.

A jogász szerint a "gyakorlaton múlik majd", hogy mekkora hatalma lesz a kormánybiztosnak. Pap András László arról is beszélt, hogy "elképzelhető olyan szerepértelmezés", ami "közjogi vagy politikai konfliktusok forrása lehet", de pillanatnyilag Magyarországon erre minimális esélyt lát. A Magyar Közlöny október 20-i számában jelent meg az a kormányrendelet, amely "az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól" szól.

A rendelet szerint a kormány, illetve a miniszterelnök által megjelölt, egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházások irányításával kapcsolatos feladatok ellátására a kabinet 2011. október 19-től 2013. október 19-ig Fürjes Balázst kormánybiztossá nevezi ki.

A kormányrendelet egy másik passzusa szerint a kormánybiztos emellett felügyeli az előkészítést és a megvalósítást a 3 milliárd forint beruházási érték feletti, a minisztériumok vagy az irányításuk alá tartozó költségvetési szervek és gazdasági társaságok, a kormány, a minisztérium, a központi államigazgatási szerv által alapított alapítványok, közalapítványok által bármely forrásból végzendő beruházásoknál.

Szükség esetén szervezi ezek kormányzati koordinációját, véleményezi a kormány-előterjesztéseket és figyelemmel kíséri a kormányhatározatok végrehajtását. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy Fürjes Balázs a kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felel, feladata a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egységes elhelyezésének, az új FTC-Stadion felépítésének, a Gödör Club és a Design Terminál építési munkáinak, valamint egy a magyar történelmet és kultúrát kortárs módon bemutató kiállítótér felépítésének előkészítése és megvalósításuk irányítása.

A kormánybiztos megbízatása két évre szól, és külön kormányhatározatokban újabb beruházások előkészítését is feladatul kaphatja - tette hozzá.

A Magyar Nemzet online kiadása egy szombati cikkében a kinevezéssel kapcsolatban felvetette: a 3 milliárd forintos állami beruházások felügyeletének rendeletben való átruházása a kormánybiztosra magasabb rendű jogszabályokat is megsérthet, hiszen "egy tollvonással" elvonják az egyes minisztériumok önálló döntési jogát az ehhez hasonló ügyekben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kisorsolták az ötös lottót! Nyert?

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán a következő nyerőszámokat húzták ki. Tovább olvasom