Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Környezetünk Vélemények erről-arról Köszönet, gratuláció

• Tisztelt illetékesek! Nem kéne néha takarítani az Erzsébet ligetet? Olyan koszos, hogy a gyereket nem viszem oda, pedig tetszene neki. Lehullott faágak, levelek, por borítja majdnem az egészet. Igénytelen. Régen nagyon szép állapotban volt. Nem lehetne újra olyan? Dori

• Örülünk a koripálya nyári üzemeltetésének, de ne este 22 óra után, mint ahogy télen szokták, üvöltéssel, kiabálással fqszerezve! Stadion utcai lakos
• Az egyetem melletti diszkóútvonal egyre balhésabb. A szórakozóhelyek előtt kisebb-nagyobb csoportok bandáznak, félelemben tartva a valóban szórakozni vágyókat. Rendszeresek a verések, verekedések, csak nem kerül nyilvánosságra. Megoldás? Talán diszkónapokon határozottabb (állandó) rendőri jelenlét. Gerő, Győr
• Tétiek! Ti is érzitek a gyomorforgató, a lakásba bejutó sertéstelepbqzt? Káosz
• Kedves A! Valóban nem mqködik a közvilágítás az egyetemi kollégiumnál lévő töltésnél. Többször megjavították már, de pár napnál tovább sosem mqködött. Hogy miért? Az olyan részeg, „bulizni” vágyó csőcselék miatt, mint akik megverték ott szegény srácot. Az egyik rongálásnak tanúja voltam, de röhögve elsiettek. Sajnos sok az ilyen arrafelé, főleg hétvégén. Azokon a lámpatesteken bura és égő sincs! Nem lehet a vandálkodást finanszírozni. Egy E.ON-os
• Nem teljesen értem, a győri nagyáruház miért tqri a parkolóban kéregető, koldusoknak látszó, valójában munkakerülő alkoholistákat?
• Csorna belvárosában a szolgáltatóház előtti gödröt befedték egy nagy acéllemezzel. Minden alkalommal, mikor rámegy egy autó, mennydörgésszerq csattanás hallik! Még meddig kell elviselni? A nagy forgalom miatt már így is elviselhetetlen a zaj! Mano

• Csilla! Majd az orvos eldönti, mikor van szükség császármetszésre! 2 hónap múlva fogok szülni és nem örülnék neki, ha az orvosom csak azért erőltetné a „rendes” szülést, hogy javítsuk a statisztikát. Ha a pici és az én egészségem (vagy akár az életben maradásom) megköveteli, igenis végezzenek császármetszést! O.-né
• Én is falun születtem. Van négy gyerekem, tudom, mi a különbség most és akkor. Mi hogyan éltünk és ők. Nem volt ennyi zaj, ezt a rohanó világ hozza. Egy mindig falusi
• Csilla! Ön talán orvos? A szülészek sem hobbiból végeznek császározást, hanem szükségből. Ne akarjon okosabb lenni! J.
• KK, Győr! Micsoda? Ugye nem mondja komolyan a két hal árát? Döbbenet. Aranyat is adnak hozzá? Üdv: J.
• Tisztelt Gonzo! Van olyan pékség, ahol a kifli nagyon finom! Van mibe beleharapni és nem törik össze, ha szendvicset készítesz belőle. Ennek a pékségnek a termékei általában nagyon jók. Megérik az árukat! Üdv: Ria
• Tisztelt Semleges! Önnek tökéletesen igaza van. Szívesen látnám én is a Fidesz népszavazási pontjai között a titkosítások eltörlését. Úgy látszik azonban, hogy ez nekik sem érdekük. István, Győr
• Tisztelt Max! Arra sajnálsz 5 milliárdot, hogy kifejezhesd az akaratod? Az 1000 milliárdokért miért nem aggódtál ennyire, ami hazugságokra meg az érdekkör meggazdagodására folyt el? Muszáj ezt tenni, ha már a „népképviseleti” szerv nem a népet képviseli! Jos
• Öttevény! Sértő, amit ír, minősíti önt! Nem csak a volt városit zavarja az orrfacsaró bqz, a rengeteg légy! Tehetnének ellene! Úgy tudom, létezik speciális légyirtó. Igaz, hogy drága, de hatásos, a trágyát időközönként el kellene szállítani! Öttevényi, aki soha nem volt városlakó
• Tisztelt Dec! Még valami! A bqn olyan természetq, hogy önmagától napvilágot lát, nem kell mindenbe beleokoskodni! Minden bqntényre van bizonyíték s minden ki is derül! Anett
• Max! Majd ha a vörös köd elszáll a szemed elől, talán felfogod, hogy csak az államadósság napi 4 milliárd forinttal növekszik a gyalázatos kormányzás „eredményeként”. Vagy neked mást hazudtak? Ez nem zavar? Gyugyu
• Kedves Deck! Nálam jobban senki nem hisz az igazságban, viszont nem vagyok ostoba, hogy megveressem magam! Egy fecske nem csinál nyarat! Anett
• Mélygarázslázban fetreng a fél ország, mintha nem lenne fontosabb dolog! P., Sopron
• Alapítvány-létrehozást és könyvmegjelentetést hol kell elindítani? Közjegyzőhöz vagy ügyvédhez kell fordulni? eMKa
• Tisztelt Nagytata! Elhiszem, hogy kellemetlen a kutyaugatást hallgatni, de mit szólna, amennyiben a lovak nyerítését kellene hallgatnia az ablaka alatt? Nem beszélve arról, hogy az ürüléküket sem takarítja össze a gazdájuk. Mert nálunk sajnos ez van és ez is marad! Gy. J., Nyárliget
• Megrendülten értesültem a felejthetetlen Schnitzer Imre haláláról. Régi SSE-szurkolóként mondhatom, emlékét Sopronban is megőrizzük! Cs. L.
• A biztosítók 49%-ot szerezhetnek az egészségbiztosításból. A gazdasági társaságokról szóló törvény szerint a 49%-ot birtokló kisebbségi tulajdonos akár 90%-os profitkiviteli és szavazati joghoz juthat! Gyakorlatilag az történik, amit a kisebbségi tulajdonos akar (akár a kormányban)! Ezek a befektetők (biztosítók, bankok) nem fognak úgy befektetni milliárdokat, hogy ne kamatozzon a pénzük. Évente hatalmas osztalékot fognak kivenni a kasszából a mi kárunkra! Skorpió
• Szerdai Kisalföld, kettes oldal: Lendvai Ildikó azt mondta: „a járulékokat továbbra is törvény szabja meg, ahogy az alapcsomagot is... Mi pedig a gazdaság mai(!) ismeretében nem készülünk járulékemelésre.” Emlékezzünk: „Nem lesz gázáremelés! Lassan mondom, nem lesz gázáremelés!” (Lendvai Ildikó) Justitia
• Tisztelt postások! Tudomásom szerint minden kerékpárosnak kötelező a láthatósági mellény viselete lakott területen kívül. Önöknek is! Bandita
• Tisztelt Valentin! Téves az infód, ha azt hiszed, hogy a rendőrök „keresnek” azzal, hogy büntetnek. Az a pénz nem a kapitányságé. Ha nem tudsz valamit, ne írj fals dolgot. Egyébként már több SMS-ben is olvastam ugyanezt. Üdv: MTT
• Tisztelt T-Com! E hónap 24-e óta Má-

rialigeten nincsen telefonvonal, 2 éve előfizetőjük vagyok, de ez év márciusa óta többször is előfordult, hogy napokig nincsen vonal, vagy ha van, állandóan megszakad. Úgy tqnik, a többszörös hibabejelentések teljesen feleslegesek. B. A., Márialiget
• Gratulálunk a 2 „hozzáértő” hivatásos vadásznak a kalandjukhoz! Isten óvja a vadakat és a kirándulókat! Ezek után jobb nem belegondolni, mit mqvelhetnek az ún. hobbivadászok... Darcy
• Megértem, hogy a kánikula miatt késő este, illetve hajnalban kénytelenek elszállítani a szemetet. De nem hiszem, hogy ezt a kocsi személyzetének hangos káromkodásával és ordibálásával kell véghezvinni. KJ
• Erzsi néninek! Tegyen jó sok tövises ágat a növényei közé. Nálunk bevált.
• Tisztelt polgárőr! Azért van az újságban ez a rovat, hogy az ember leírja a véleményét. Sajnálom, ha ennyire szíven találtam. Ha kimondottan magával lesz problémám, írja meg elérhetőségét és élni fogok a lehetőséggel! Reni
• Kedves Robi! Köszi, hogy meghívtál szerény csapatodba, de én saját kocsival és benzinköltségen nem fogok járőrözni. Van jobb dolgom is, viszont úgy gondolom, ha valaki vállalja, tegyen meg mindent a cél érdekében. Reni
• Tisztelt B! Örüljön, hogy csak ritkán kell pajzsmirigykontrollra járnia. De ne szóljon meg mást, amiért nem ilyen szerencsés! Pár hónap alatt megismertem, milyen egyszer fent és egyszer lent. Azokkal az apró bogyókkal is megbarátkoztam a nyakamban. Nem rosszindulatból, de szívből kívánom az egészségügy megreformálójának, hogy ő is hónapokat várjon a kezelésére, gyógyszerére. Minden tiszteletem a lelkiismeretes orvosoknak. De így hogyan lehet gyógyítani?
• Tisztelettel megkérném az arra járó pékség sofőrjeit, hogy a Tqzoltó utcai boltnál ne az úton keresztben állva pakolják az árut, mert autók is használnák az utat. A selyempapírokat pedig az utcán viszi a szél. Köszönettel. Egy Tqzoltó utcai lakó
• Tisztelettel kérem a lébényi diszkóst, a DJ-t, hogy mérsékelje a hangerőt! Pokoli érzés hajnal fél 5-ig hallgatni a tücc-tücc „zenét”, várni, hogy aludhassunk néhány órát! Senki nem felelős a hangerőért? Vagy csak bennünket zavar? Több együttérzést és szabályozást kérek! Nem a szabadtéri diszkó ellen vagyok, de hagyjuk már élni egymást! Köszönöm: E. Sz.

• Köszönjük az ásványrárói polgármester úrnak és a képviselő-testület tagjainak, hogy foggal-körömmel harcolnak az ásványi iskola függetlenségéért. Remélem, találnak megoldást a problémákra. Egy szülő
• Tisztelet és hála a bácsai ovisoknak, szüleiknek és Pavek Márta óvodavezetőnek. Építse még sokáig egészségben a gyermekek lelkét az állatok szeretetére. Ők talán már nem fogják lövöldözni az erdeinkben élő állatokat sem, védik, óvják pusztuló élővilágunkat. Jó egészséget mindnyájuknak! Katica
• Koroncó fociszerető közönsége nevében köszönetünket szeretnénk kifejezni Kovács Györgynek, népszerq nevén Totónak az elmúlt években, évtizedekben nyújtott támogatásáért, szervező tevékenységéért. Muffos
• A Koroncó 800 éves címq könyv elkészítéséhez gratulálok, szép munka! Zs.
• A Hegedqs lányoknak szeretnék gratulálni a szombaton nyújtott áldozatos munkájukért. Köszönjük a finom töltött káposztát. Jó egészséget kívánok hozzá! P. halmi
• Szeretnék gratulálni a Cseidervölgyi Népmqvészeti Napokért és Hegedqs Zsuzsannának a fenséges finom cseidervölgyi töltött káposztáért. Így tovább! Pannonhalmiak
• Gratulálunk a kapuvári nebulók Celldömölkön elért első helyezéséhez! Köszönjük Holanek Zoltán és Dukai Imre nagyszerq edzői és pedagógusi munkáját! Nebulók és szülők
• Tápi ificsapat és edzőik! Gratulálunk a II. helyhez! Az ezüstérem is szépen csillog! Köszönettel! Szurkolótábor
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Oroszoktól védi a kormány a Molt?

Tovább olvasom