Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 17°C Még több cikk.

Korrupció miatt 6 év börtönt kapott egy volt ügyész

A bíróság vesztegetés, befolyással való üzérkedés, hivatali visszaélés, bűnpártolás és csalás miatt ítélte el Varga Gergelyt.
Jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélte a hivatali visszaéléssel és más bűncselekményekkel vádolt Varga Gergely volt kerületi ügyészt, korábbi ügyészségi szóvivőt szerdán a Fővárosi Ítélőtábla.

A bíróság vesztegetés, befolyással való üzérkedés, hivatali visszaélés, bűnpártolás és csalás miatt ítélte el a 32 éves vádlottat. A táblabíróság a másodfokú eljárás első tárgyalási napján hozta meg végzését.

Az ítélőtábla több ponton megváltoztatta az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság (FB) egy évvel korábbi, 2010 novemberében hozott határozatát, ám a fő büntetésként meghatározott börtönbüntetés idejét helyben hagyta. A táblabíróság az ítéletében egyebek mellett megváltoztatta a csalás minősítését, azt vétségről bűntettre súlyosította.

Szerepel az ítéletben az is, hogy Varga Gergely a szabadulása után tíz évig nem dolgozhat jogászként, azaz erre az időre a jogi egyetemi végzettséget megkövetelő foglalkozásoktól a bíróság eltiltotta. A bíróság a házi őrizetben töltött mintegy egy éves időszakot a szabadságvesztés idejébe beleszámította, azzal, hogy négy napi házi őrizet egy napi börtönben töltött időnek felel meg.

Az ítélet kihirdetése előtt a védő az első fokú határozat megsemmisítését és az eljárás megismétlését kérte, míg az ügyészség súlyosabb börtönbüntetést indítványozott.

Az ügyész szerint az ügy kapcsán a legfontosabb kérdés az ügyészek felelőssége, tehát az, hogy "ki őrzi az őrzőket?". Hozzátette: "az őrzőket is az őrzőknek kell őrizniük, mert nincsen más". Véleménye szerint ezért, ha a bíróság nem a lehető legszigorúbban sújtana le a bűnös őrzőkre, akkor az ügyészek elveszítenék a hitelüket a társadalom előtt.

A bíróság a jogerős ítéletében ugyanakkor jelezte, a kiszabott börtönbüntetés ideje enyhe ugyan, de nem kirívóan, ezért hagyta helyben az FB korábbi végzését. A bíróság nem fogadta el enyhítő körülményként, hogy a volt ügyész megbánta tetteit; arra mutattak rá, hogy a vádlott az első fokú ítélet meghozatala előtt, az utolsó szó jogán elmondott beszéde közbe ugyan elsírta magát, ám beismerő vallomást nem tett.

Zamecsnik Péter védőügyvéd a határozathozatal után, a médiának nyilatkozva felemásnak mondta az ítéletet, ám sikerként értékelte, hogy nem súlyosították a büntetést. Újságírói kérdésre nem tudta megmondani, hogy Varga Gergelynek mikor kell börtönbe vonulnia, de szavai szerint a budapesti gyakorlat az, hogy az értesítés kiküldése egy-másfél hónap lehet.

Varga Gergely nem kívánt az utolsó szó jogán megszólalni, láthatóan megrendülten vette tudomásul a bíróság ítéletét. A volt ügyész a tárgyalásról távozóban sem kívánt nyilatkozni az újságíróknak.

Az első és a másodfokon eljáró bíróság is bizonyítottnak találta, hogy Varga Gergely több esetben pénzt kért egyes ügyek vádlottjaitól, illetve hozzátartozóiktól azért, hogy közbenjárására - a velük szemben folyó eljárásokban - enyhébb ítéleteket hozzanak a bíróságok.

Olvasóink írták

  • 3. tron 2011. november 23. 23:09
    „csak az ima segít...jöjjön el Te országod....meer az itteni egy kalap szar....”
  • 2. KamuNeni 2011. november 23. 20:05
    „Annak ellenere hogy a lakossag belepusztul az ilyeneket ki kell szurni mint ez az un. jogasz. nagyon jo es a tobbivel is ezt kellene tenni. Bele ertve az allam altal foglalkoztatottakat is mint akarmilyen vezeto beosztasban levoket. Rablok semmi mas.”
  • 1. igazságkereső 2011. november 23. 19:45
    „Mindeközben a polgári lakosság már-már belepusztul az élhetetlenné vált gazdasági helyzetbe, miközben a bankok is élik világukat a nem is létezett "devizahitel" súlyos nyereségéből, a lakosság teljes tönkretételéből! Lesz itt rend, ha igen, mikor, mert a lakosság egyre nehezebben viseli a bankok gátlástalanságait, a szolgáltatók mérték nélküli számlázásait és még lehetne sorolni mindazt, ami az elmúlt 8-10 éven át teljesen "legatyásította" Magyarország lakosságának egy igen jelentős részét!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átadták az ország legnagyobb naperőművét

Az uniós támogatással, nettó 470 millió forintból megvalósult újszilvási fejlesztés példaértékű. Tovább olvasom