Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Kósa Lajos: ˝szabályozásillúzióban szenvedünk˝

Ammit mindenütt egységes szabályok szerint kell működtetni, az állami feladat, ám amit helyi specialitásoknak megfelelően kell ellátni, az az önkormányzatok hatáskörébe tartozzon.
Magyarország a szabályzásillúzió nevű betegségben szenved, és ebből a jelenlegi kormány sem tudott még teljesen kigyógyulni – mondta a Világgazdaságnak a Fidesz ügyvezető alelnöke. Kósa Lajos szerint azonban sem a választási feliratkozás, sem a járási rendszer bevezetése nem tartozik a túlszabályozás kategóriájába, ezek éppen hogy előremutató változtatások.

Kósa Lajos a lap szerdai számában közölt interjúban kifejtette: nagyon jó rendezőelvnek tartja, hogy amit mindenütt egységes szabályok szerint kell működtetni, az állami feladat, ám amit egy keretszabályozáson belül a helyi specialitásoknak megfelelően kell ellátni, az az önkormányzatok hatáskörébe tartozzon. Ez alól az anyakönyvezéssel és ily módon az identitással összefüggő feladatok jelentenek kivételt.

A járási rendszer bevezetése tehát jó irány - mondta. "Ami Magyarországon az életet nagyon nehézzé teszi, az sokkal inkább az, hogy egy szabályzásillúzió nevű betegségben szenvedünk. Van egy problémánk, amit mindenki érzékel. Valós baj, jó lenne, ha megoldanánk, azonban nincs hozzá pénzünk, kapacitásunk, erőnk, hogy megoldjuk, ehelyett hozunk rá egy szabályt, és azzal elintézettnek tekintjük a dolgot. Ettől sajnos mi sem vagyunk mentesek, de hogyan is lehetne két év alatt évszázados beidegződéseket megszüntetni!?" - jelentette ki.

A választási feliratkozásra azért van szükség a Fidesz politikusa szerint, mert a választásokat technikailag nem lehet másképp lebonyolítani. Az eddigi rendszer nem tudott mit kezdeni azokkal, akinek ugyan van szavazati joguk, mert magyar állampolgárok, de a hazai népesség-nyilvántartásban egyszerűen nem szerepelnek. De azokkal sem, akik kihasználva a szabad európai munkaerő-piac adta lehetőségeket, nem tartózkodnak életvitelszerűen Magyarországon, és semmilyen módon nem tudjuk elérni őket - fejtette ki.

Arra a felvetésre, hogy akkor miért nem ezekre a speciális esetekre készül szabályozás, azt válaszolta: azért, mert ha a választójog mindenkinek egyformán jár, az eljárási jogban sem lehet kivételt tenni.

A feliratkozás lehetőségével Kósa Lajos szerint várhatóan annyian fognak élni, ahányan szavazni is el szoktak menni. Leszámítva azokat, akik eddig az utolsó pillanatig gondolkoztak, mert ők elesnek a választás lehetőségétől, ugyanis terveik szerint a feliratkozás addig tart majd, ameddig el nem kezdődik a választási kampány - ismertette.

A lap kérdésére elmondta: még nem döntötte el, indul-e a polgármester-választáson, ahogy eddig sem határozott erről a választások kiírása előtt.

Arról, hogy kell-e 12,5 milliárdért stadion, hoz-e annyit, hogy megérje az ország adófizetőinek, azt mondta: néhány kivételesen szerencsés helyzetben lévő országot kivéve nincs a világon olyan stadion, ami behozná az árát. Magyarországon sem valószínű, bár lehet. Ha azt a kérdést teszik fel, hogy kell-e olyan stadion, ami nem Budapesten van, és sokféle eseményt meg lehet benne rendezni, akkor nyilvánvalóan igen a válasz. Ha azt is megkérdezik, hol a reális egy ilyen stadion, akkor kézenfekvő, hogy az ország második legnagyobb városában, ahol élénk a sport- és kulturális élet.
A 2-es villamos építésével kapcsolatos problémákat firtató kérdésre kifejtette: mindenki jobban jár, ha fenntartják a szerződést, és a konzorcium befejezi a munkát, ellenkező esetben a konzorcium három tagja megroppan, és a városnak bizonyosan nem egy, hanem több milliárd forinttal többe kerül egy új közbeszerzés nyomán újrainduló beruházás. Hozzátette: az a baj, hiába tudják, hogy egy adott ajánlatból nem lehet azt a beruházást megvalósítani, ha a közbeszerzésben általános gyakorlat, hogy a legolcsóbbat preferálják.

"Lássák be, politikai öngyilkosság lenne, ha polgármesterként azért lobbiznék, hogy drágábban készüljön el valami, pedig olcsó húsnak híg a leve. Van egy kitűnő angol mondás: nem vagyok olyan gazdag, hogy olcsó árut vegyek. Nálunk viszont az olcsóság mindent visz, és ez annyira általános lett, hogy az véleményem szerint már kifejezetten veszélyes" - mondta Kósa Lajos a lapnak nyilatkozva.

Olvasóink írták

  • 3. airwaves 2012. augusztus 08. 09:24
    „Többen, sokszor felvetették már, hogy minek ez az állandó variálás Magyarországon a törvényekkel és a szabályokkal?
    Miért nem veszi át az ország egy fejlett nyugati demokrácia (német, osztrák, holland) törvényeit, ha azok működnek "valamivel jobban", mint a magyar???
    És mi erre a válasza a hazai politikusoknak?
    Azok ide nem jók, mert a magyar viszonyok teljesen mások!
    Lefordítva:
    Akkor nem tudnánk ennyit lopni!”
  • 2. klj-54 2012. augusztus 08. 08:58
    „MR 20% félti a zsebét?”
  • 1. MW2012 2012. augusztus 08. 08:47
    „Hát az a stadion nagyon kell a tegnapi mérkőzés után. Miért is kellene megfelelni az UEFA előírásainak, amikor soha az életben nem fog táblára kerülni a csapat? Az NBI előírásainak megfelel. Vajon mi lehet az építés mellékhatása?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szürkehályog-operáció megóvhat a csípőműtéttől

Amerikai kutatók vizsgálata egyértelműen bizonyította, hogy a szemészeti beavatkozás megelőzheti a… Tovább olvasom