Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Kövér: a Fidesz nem eshet újra a 2002-es csapdába

A politikus szerint pártja 2002-ben nem volt "versenyképes" a szocialistákkal az utcai kampányolásban.
Kövér László szerint a Fidesz a 2002-es választások elvesztése után minden meglepetésre felkészült, így még egyszer nem eshet ugyanabba a csapdába, mint akkor, mert az országnak nincsenek újabb elvesztegetni való évei.

Az Országgyűlés elnöke erről a Lánchíd Rádióban beszélt csütörtökön, a kormánypárt választmányi elnökeként nyilatkozva.

A politikus szerint pártja 2002-ben nem volt "versenyképes" a szocialistákkal az utcai kampányolásban, a hivatalos párttagok száma ugyanis tízezer alatt volt, akiknek csak egy részét tudták mozgósítani. Ez meg is mutatkozott a választások napján, mivel nem tudtak a tízezernél több szavazókör mindegyikébe megfigyelőt küldeni a választások tisztaságának ellenőrzésére. "Megítélésem szerint ez nagyban befolyásolta a végeredményt" - fogalmazott.

Kiemelte azt is, hogy ebből a felismerésből és "sokkhatásból" következően az emberek később maguk szólították meg a Fideszt a polgári körökön keresztül. Kövér László szerint így ma a negyvenezres párttagságnál is többen vannak, akik formalitások nélkül is hajlandók támogatni a kormánypárt kampányát.

A közvélemény-kutatások Fidesznek kedvező eredményeire vonatkozó kérdésre azt mondta, "ha ez ismét elaltatja az éberségünket, akkor megérdemeljük a sorsunkat". Kövér László szerint ez a Fidesz politikusai mellett a szavazóikra is vonatkozik, mert 2002-ben a közvélemény-kutatásokon a Fideszt támogatók közül nagyon sokan otthon maradtak, mivel úgy gondolták, nincs rájuk szükség, illetve a "kisgazdapárt erkölcsi bomlásán bosszankodva" nem voltak hajlandóak a Fideszre szavazni.

Kövér László szerint azonban az akkori választások második fordulója megmutatta, hogy többen voltak az ellenfél szavazóinál, csak "átaludták" az első fordulót. Ez "komoly lecke" volt a Fidesz vezetőinek és szavazóinak egyaránt, "nem beszélve arról a nyolc évről, ami ezután következett, és amit nehéz lesz elfelejteni".

Kövér László újabb kérdésre reagálva nem értett egyet azzal, hogy 2002-ben későn kezdték, vagy "ellazsálták" volna a kampányt, mint mondta, azt gondolták, hogy a kormányzásuk eredményeinek bemutatása elegendő lesz "minden rágalom, mocskolódás, uszítás és feszültségkeltés" ellen. A Fidesz választmányi elnöke úgy fogalmazott, igyekeznek továbbra is jól kormányozni és bemutatni, mit veszíthet az ország vereségük esetén, de bármilyen meglepetésre felkészültek, és még egyszer nem eshetnek ugyanabba a csapdába, mert az országnak nincs elvesztegetni való "nemhogy nyolc, de négy, vagy egy éve sem".

A kormánypárti politikus az időközi választásokra kitérve elmondta, azokból nem érdemes következtetéseket levonni az országgyűlési voksolásra, de a Baján történtek szerinte jól modellezik milyen "módszerek, fogások" várhatók az ellenzéktől.

Olvasóink írták

  • 8. queenmargareth1 2013. október 10. 18:16
    „6. pachakuti 2013.10.10. 16:41 lehet, a fidesz hiszti már most is megy hallgass néha rádiót:)olyan szlogenek vannak, hogy a hajam égnek áll:)de, ott volt 2006, ott aztán mocskosul csúfosan bebukott a fidesz, pedig szétverték Pestet!”
  • 7. _csutak_ 2013. október 10. 17:35
    „Sajnos a fidesz most pótolja azt amit akkor nem mert megtenni.
    Nyugi emberek, jövőre Orbánnak 5/3-a lesz!
    Szépen, okosan felépítette a saját ellenzékét, Meseházival, Bajnaival, Vonával, Gyurcsánnyal és a többi balfékkel.
    Tessék csak megnézni mit is tesz az ellenzék?
    Nem összefog hanem széthúz, mert az apportírozójától ezt a parancsot kapta!
    Ezzel a balfácán ellenzéki vezetéssel sörmeccset sem lehetne nyerni nemhogy választást, mert ők nem alternatíva hanem az elkerülendőek gyülekezete :(”
  • 6. pachakuti 2013. október 10. 16:41
    „5. Margit
    Atya szabadnapos.
    Nem helyettesíthetem, nem is akarom, de talán az én véleményem is elolvasod:
    Nagyon nem szeretem a Fideszt, ha lehetséges az MSZP-t még kevésbé, de az igazsághoz (és az eredményhez hozzátartozik), 2002-ben volt egy jó adag balliberális csalás is. Szerény véleményem szerint a győzelem-vereség bekövetkezéséhez jelentősen hozzájárult, hogy sokakban visszatetszést keltett az Orbán-féle "sokan voltunk, de nem elegen", "mindenki hozzon magával egy embert" sokszor hisztérikus gyűlései. Mindezek ellenére becsületes úton - és ez mindkettőjükre igaz, az akkori eredmény talán más lett volna.”
  • 5. queenmargareth1 2013. október 10. 13:44
    „StencilAtya?véleményed?:)”
  • 4. Qllancs 2013. október 10. 10:46
    „1...2...3 .
    A Próféta szóljon belőletek !!! Remélem mindenki tudnifogja hova tegye az : X t .2014.ben !”
  • 3. Lehiggadt 2013. október 10. 10:16
    „Ezt az arrogáns, MINDENT, a legkisebb ellentmondást tartalmazó ellenvéleményt gátlástalanul eltipró stílust az istenadta nép egyszer már 8 évre eltakarította! Remélem, hogy 2014-ben ez VÉGLEG megtörténik!”
  • 2. core2 2013. október 10. 09:48
    „Kétszer bukott Fidesz..
    Jóérzésű ember nem szavaz a Fideszre..”
  • 1. Léni 2013. október 10. 09:15
    „A Fidesz most a saját hazugságai és embertelensége csapdájába fog reményeim szerint esni!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Robbanás volt egy családi házban a XVI. kerületben - egy halott

Egy idős nő meghalt abban az ismeretlen eredetű robbanásban, amely csütörtök hajnalban történt Budapesten. Tovább olvasom