Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 8°C Még több cikk.

Kövér: a kétharmados többség a cél

A kétharmados parlamenti többség elérése a Fidesz-KDNP-szövetség célja - mondta a Fidesz országos választmányának elnöke Szolnokon.
Kövér László kijelentette, hogy „történelmi léptékben is emberfeletti feladata lesz a következő kormánynak", ezért kell megszerezni a kétharmados többséget. A politikus szerint elbizakodottság nélkül állítható, hogy a pártszövetségnek reális esélye van a választási győzelemre. A Jobbik térnyerésére vonatkozó felvetésre Kövér közölte: "Az én olvasatomban ez egy sajnálatosan negatív folyamat, amely azonban az MSZP-SZDSZ katasztrófakormányzás szükségszerű következménye."

Olvasóink írták

  • 4. CID 2010. január 29. 11:18
    „2/3-os ? Bájos :)”
  • 3. L0GARITMUS 2010. január 29. 07:34
    „kövér,nagyon elhiztál !”
  • 2. gyorgy99 2010. január 29. 05:36
    „Viktorka apja, Orbán Győző MSZMP-s párttitkár volt. Anyja a pedagógusi pályát cserélte fel egy pártbizottsági állásért. Kis Viktorunk, hogy hű maradjon családjához, már a gimnáziumban KISZ-titkár lett, majd folytatta az egyetemen. Lássuk, ma mit nyilatkozik a volt KISZ-es Orbán:
    "Éber tekintet, nyitott fül, semmi lankadás, a KISZ-esek sohasem alszanak, márpedig nekünk most a volt kommunista ifjakból álló kormánnyal és kormánypárttal kezd megküzdenünk, itt kell résen lennünk"
    Ha már a kormánynál tartunk, idézzük fel mit mondott régen Gyurcsányról:
    ,,Na hát, a KISZ-esek közül nincsen normális, tárgyalóképes ember. Egyetlen ember van a KISZ-esek közül, akit én ismerek, akit komolyan kell venni, ha az ember tárgyal vele, mert az próbára teszi az ember képességeit, ...az egy Gyurcsány nevű ember. Az összes többi az komolytalan. Sajnálom kedves KISZ-urak. A Szilvási az, aki még úgy-ahogy. Az összes többi az... Ők nem azt tanulták meg, amikor politikussá szocializálódtak, ami egy nyílt vitában szükséges. Belőlük hiányoznak ezek a képességek. A Gyurcsányt leszámítva, mondom, akiket én ismerek..."
    Nocsak Viktorka, csak nem? És ma, hogy is látod a helyzetet?
    ,,Orbán Viktor, a Fidesz elnöke felszólította a koalíciós pártokat, hogy mozdítsák el a kormány éléről Gyurcsány Ferencet. ,,Minél tovább marad a miniszterelnök, annál nagyobb lesz a baj" - fogalmazott."
    Folytassuk! Orbán, mint sok más Fidesz-alapító a Soros Alapítvány ösztöndíjával külföldön tanult. A nagy hazafi, a nagy Orbán haza sem akart jönni:
    ,,.. a feleségemmel, egy hónapon keresztül diákként utaztunk, nagy kaland volt szegény ország, szegény gyermekeiként. Leültünk az Anikóval, hogy kint maradunk-e, szép vonzó lehetőség volt, kint maradni a szép új világban."
    Kár, pedig a KISZ-es társa, az a Gyurcsány nevezetű ember is megmondta, hogy el lehet menni. Ez a Soros-ösztöndíj, pedig nem járt ám mindenkinek, csak a legjobbaknak, a sok SZDSZ-es és Fideszes ,,hazafinak". Lássuk Orbán, hogyan ápolja a magyar hagyományokat. Vegyük sorra a gyerekeinek a nevét: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza és Flóra. Hmm...Ráhelnél nincs is szebb ,,echte" magyar név.

    Orbán és a vallás:
    Pályája elején Orbán Viktor még az állam és egyház szétválasztását sürgette, és törvényes garanciát akart arra nézve, hogy az egyházak semmilyen módon nem gyakorolhatnak befolyást a politikára.
    Dr. Andrásfalvy Bertalan felszólalása a parlamentben:
    ,,Hadd tegyem hozzá, hogy amikor a kereszténydemokrata oldalról valamilyen vallásos vagy az egyházzal kapcsolatos megnyilvánulás hangzik el, akkor itt mögöttem a frakcióvezető elkiáltja: imához, vagy énekeljük el a Himnuszt. Ez lehet számára humor, de ezek azok az alkotmánysértő dolgok, mikor valakit meggyőződése és értéke szerint gúnyolunk."
    Akit a szövegben frakcióvezetőnek hívnak, nem más, mint Orbán. Tőle származik a ,,Csuhások! Térdre, imára!" bekiabálás. Mostanában már templomba is jár, ha éppen szavazatra van szüksége. Ne menjünk el szó nélkül, a mazsihiszes KDNP mellett, hiszen a fent említett Andrásfalvy Bertalan kereszténydemokrata képviselő volt. Most Semjén hátulról fényezi a Likud testvérpártját, a Fideszt.
    Itt nincs ám még vége. A Pápa (II. János Pál) magyarországi látogatása nem volt más, mint cápalátogatás a fiúk számára.

    "Megjegyezzük, a mieink - tiszteletadásra - felálltak trianoni megemlékezés gyanánt egy percre, mikor a teljes Fidesz frakció kirohant a Parlamentből, és ha visszaemlékezünk, nem a nemzeti radikálisok kiabálták, mikor a KDNP szót kért, hogy: ,,csuhások" ,, térdre imához" ,,cápalátogatás" stb..."

    Igen, ilyen is volt. Ugyanis Viktorka annyira liberális, hogy nem bírta ki az egyperces néma trianoni megemlékezést, inkább kirohant a parlamentből az egész Likud-klónnal egyetemben. Ma mit is mond Orbán:
    "Trianon nem lezárt történet, hanem velünk élő történelem. És amíg a határokon átívelő nemzetegyesítést nem végeztük el, addig feladatot ad a mindenkori európai parlamenti képviselőinknek" - fogalmazott kampánygyűlésen a Fidesz elnöke, szavai szerint "a trianoni békediktátum napján".
    Rendben Viktor maszatolj csak, hazudj. Határon átívelő nemzetegyesítés. Ez aztán a megoldás. De nem is várunk tőled többet.”
  • 1. Gazficko 2010. január 28. 23:15
    „Népszava Online
    2010.01.25. | 07:13:32

    "Az orbáni aranykorban dudva és muhar lepte be a területet"
    Ilyen volt, ilyen lett
    Hivatalosan is megkezdődött a kampány. Bár Orbán Viktor azt mondta, ők március közepén kezdenek, ehelyett külföldről "lenyúlt" jelszavaik már most olvashatók, gyalázkodó szórólapjaik pedig megjelentek majd´ minden vidéki postaládában. Például azt írják a plakátra, hogy "együtt". De kikkel? Akiket lehazaárulóztak? Vagy elég lesz az ország "megmentéséhez" a Fidesz 2006 óta egyáltalán nem gyarapodott szavazótábora? Pedig úgy nehéz lesz "együtt", hogy az említett szórólapokon azt állítják: tönkretették Magyarországot. Persze, meg is van nevesítve, hogy kik tették: mindenhol a volt és a jelenlegi kormányfő neve, illetve az adott körzet szocialista politikusának neve szerepel.
    Mindez fényesen bizonyítja, hogy a kormánypárt készül "minden idők legmocskosabb kampányára" és nem a Fidesz. Gondolom, érdemes lenne olyan kiállítást rendezni - országosan és helyben -, amely fotókon mutatja be, milyen volt ugyanaz a terület 2002 tavaszán - és milyen most. Csak az állítólagos tönkretétel bizonyítása végett. Egy ország képedne el, ha látná, milyen volt Magyarország út- és csatornahálózata, ahogyan Orbán Viktor átadta az országot, és milyen most. Egy térkép, néhány rövid narancssárga csík, és sok hosszú piros. (Lehetne piros-kék is, ha az SZDSZ nem tagadta volna meg a hét közös esztendőt. A maradék része a teljes nyolcat... Emiatt aztán most vagy az MDF-fel valahogy, vagy sehogy...) Bizonyára sokan megnéznék, hogy a 2002, de különösen 2006 óta több tízmilliárdért felújított debreceni, szegedi, kaposvári, győri, egri, miskolci, békéscsabai, nyíregyházi, székesfehérvári, szekszárdi, pécsi stb.stb. városközpont ilyen volt az Orbán-kormány idején - és ilyen most. Hogy az új szolnoki főiskola helyén préri állt, a Tűzoltó utcai új SOTE-központ helyén lepukkant bérház. Hogy az orbáni aranykorban ugyancsak dudva és muhar lepte be azt a területet, ahol most járóbeteg-ellátó központ épül több olyan országrészben, ahol negyven kilométeres körzetben nem volt orvosi rendelő sem.

    Mondhat bárki bármit: Magyarország példátlan ütemben fejlődött 2002 és 2010 között. Itt azért megjegyezném, hogy mindabból, amit Gyurcsány Ferenc a 2006-os kampányban, az Új Magyarország-programban ígért, az háromnegyed részben vagy már megvalósult, vagy jelenleg épül. Ha a Fidesz nyer, nyárra kiderül: van-e ezermilliárdos azonnali adó- és járulékcsökkentés. Van-e visszaadott tizenharmadik havi nyugdíj. Ezek az ígéretek ugyanis elhangzottak. Mint ahogy 1998-ban is ígértek 400 százalékos egészségügyi béremelést, de nem nőtt. Csak az infláció nyolc százalékkal.

    És ha megint nem tartja be a Fidesz az ígéreteit, ahogy tizenkét éve se tette, jön-e az Orbán takarodj-kórus? És ha igen, abból mi következik majd? Hogy a baloldal nem akar békességet az országban, ráadásul ők jobb, ha nem beszélnek? Vagy amit a Fidesznek szabad volt ellenzékben, azt szabad-e majd a baloldalnak? Legyenek inkább úri fiúk és méltányos ellenzék, hogy válságban nem lehet adót csökkenteni, vagy jöjjön a jeges lehelet a tarkóra? És ha lesz szidalmazó kórus, mit csinál a karhatalom?

    Gréczy Zsolt, a Miniszterelnöki Hivatal főtanácsadója”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hómunkásokat vesznek fel pénteken Budapesten

Hómunkásokat vesz fel péntek délelőtti munkára a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. -… Tovább olvasom