Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 3°C Még több cikk.

Kövér: a parlament lényege a konszenzuskeresés

Kövér László szerint a parlament lényege a konszenzuskeresés, a megegyezés vita eredményeképpen születik meg, de a szavazáskor nem szükségszerűen a kormánytöbbség véleménye jut érvényre - a házelnök erről középiskolás diákok előtt beszélt csütörtökön, amikor megnyitotta a törvényhozás működését modellező Demokráciajáték című rendezvényt az Országházban.
Az egész napos játék során négy középiskola diákjai két-két fiktív kormánypárti és ellenzéki frakciót alakítva, frakcióüléseken, bizottsági üléseken végül plenáris ülésen vitatkoznak és szavaznak az egyik diák-képviselőcsoport által benyújtott, graffitizésről szóló "törvényjavaslatról".

Kövér László az Országház felsőházi termében tartott megnyitón a diákoknak azt mondta: a parlament lényege a konszenzuskeresés, a megegyezés pedig vita eredményeképpen születik meg, és ez így is van rendjén. Mindenki elmondhatja a véleményét, kísérletet tehet a másik meggyőzésére, ám a végső cél a vita lezárása, a megállapodás - hangsúlyozta.

Sólyom László, volt köztársasági elnök 2005-ös megválasztására utalva Kövér László hozzátette: a szavazás rendje szerint a többség véleménye jut érvényre, de ez nem szükségszerűen a kormányzati többségé.

Megjegyezte azt is, hogy a viták végén "verekedni sem szükségszerű", ahogyan az számos ország parlamentjében sajnálatosan előfordul.

A házelnök hangsúlyozta: bár a kormánypártok és az ellenzék viszonylatában, amikor az egyik nyereségről beszél, akkor a másik szükségszerűen vereségről, ám a lényeg mégiscsak az, hogy az életünk rendjéről és a jövőnkről valamiféle kollektív bölcsesség alapján születnek döntések és ezzel hosszútávon az egész közösség, az egész magyar nemzet nyer.

A diákoknak azt üzente, a nap folyamán látni fogják mennyi szakmai és politikai szócsatában kell megmérettetni magukat és véleményüket, de mindeközben nem szabad elfeledkezni arról, hogy számos nézetkülönbség ellenére legalább egy közös nevezőnek lennie kell, ez pedig a demokrácia és a közjó ügye.

A Demokráciajátékot most először rendezik meg az Országgyűlés épületében, ahol a budapesti Arany János Általános Iskola és Gimnázium, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola, a Tatai Református Gimnázium, és a Budapesti Ward Mária Gimnázium diákjai modellezik az országgyűlési képviselők parlamenti munkáját.

A diákok előzetes felkészültek a feladatra, kitalálták milyen pártot képviselnek, elkészítették a falfirkákról szóló "törvényjavaslatot", illetve a "módosító javaslatokat", csütörtökön pedig az Országház épületében bizottsági ülésen, frakcióülésen, majd a felsőházi teremben plenáris ülésen vitatkozhatnak, majd szavazhatnak a javaslatról, végül a "frakciók" sajtótájékoztatót is tartanak a Parlament Sajtótermében.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pásztor István kegyelmet kért, a döntésig nem kell fogházba vonulnia

Kegyelmet kért a köztársasági elnöktől Pásztor István kézilabdázó, akinek csütörtökön kellett volna megkezdenie fogházbüntetését. Tovább olvasom