Délmagyar logó

2018. 04. 24. kedd - György 13°C | 25°C Még több cikk.

Kövér László: Az országzászló a magyarok összetartozását jelképezi

Szolnok - Abban a korban, amikor az első országzászlókat felemelték, szimbolikusan azt fejezték ki vele, hogy összetartozunk, és nem hagyjuk el határainkon túlra szorult magyar testvéreinket - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton Szolnokon, ahol 1944-es lerombolása után a város új gyalogoshídjánál közadakozásból ismét felállították a nemzeti lobogót.
Az a kor még értette a szimbólumok nyelvét, és nem az állam finanszírozta, hanem az emberek adták össze az országzászlóra a pénzt, éppen úgy, mint az első világháborúban elesett hősök emlékművére valót - fogalmazott a Tisza hajósok terén összegyűlt több száz megjelent előtt az Országgyűlés fideszes elnöke.

Olvasóink írták

  • 6. jozko 2011. március 06. 22:05
    „Dodó pontos volt -mint rendszerint.

    Deszkás:

    Elkerülte a figyelmedet jópár napja a zászló témádhoz fűzött hozzászólásom...”
  • 5. történész 2011. március 05. 20:58
    „ezalatt kapunk emberi fizetést Kövér Úr??”
  • 4. deszkás 2011. március 05. 18:41
    „DODO! Köszönöm, végre egy ember aki "vágja".”
  • 3. dodó 2011. március 05. 17:47
    „"Magyarország zászlaja a Magyar Köztársaság hivatalos állami jelképe és egyben a magyarság egyik nemzeti jelképe. A hivatalos állami és polgári zászló három egyenlő szélességű, piros, fehér és zöld vízszintes sávból áll."

    A magyar zászló a rendszerváltáskor sem változott. A hivatalos állami és polgári zászló (a Magyar Köztársaság lobogója) az 1990. évi XL. törvény (elfogadása: június 19.) szerint három egyenlő szélességű, piros, fehér és zöld vízszintes sávból áll.

    A magyar zászló állami és polgári használatát az 1995/LXXXIII törvény,[5] szabályozza. Ennek értelmében a Magyar Köztársaság lobogója nem hivatalos változataként a zászló közepén a mai magyar címer (kiscímer) is szerepelhet. Ezt a nem hivatalos címeres lobogót azonban foglalkozás gyakorlásához kapcsolódóan kizárólag ,,az Országgyűlés, az országgyűlési képviselő, a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság, az Alkotmánybíróság tagja, az országgyűlési biztosok, az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, a Kormány, a Kormány tagja, a fegyveres erők, a helyi önkormányzat, a helyi kisebbségi önkormányzat, a bíróság, az ügyészség, a rendvédelmi szervek és a közigazgatási feladatot ellátó szervek, továbbá ezek hivatalai, illetőleg a felsoroltak képviseletére jogosult személyek" használhatják. /Wikipédia/”
  • 2. queenmargareth 2011. március 05. 17:31
    „oszt melyik mostan az országzászló?”
  • 1. deszkás 2011. március 05. 16:25
    „A szimbólumok nyelvén Kövér úr önöknek van mit tanulni vagy inkább tudni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hét órára nőtt a kamionok várakozási ideje Záhonynál

Nyíregyháza - Már hét órát kényszerülnek vesztegelni az Ukrajnába tartó kamionok a kilépő… Tovább olvasom