Délmagyar logó

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 12°C | 24°C

Kövér László: puccsal akarták eltávolítani Orbán Viktort

Külső erők puccsal el akarták távolítani helyéről Orbán Viktor miniszterelnököt, de a januári Békemenet csattanós választ adott a próbálkozásra - mondta a Magyar Hírlapnak Kövér László.
Kövér László házelnök a Magyar Hírlap hétfői számában megjelent interjúban azt mondta, hogy külső erők puccsal el akarták távolítani helyéről Orbán Viktor miniszterelnököt, de szerinte erre nem volt reális esély, a januári Békemenet ugyanis csattanós választ adott a próbálkozásra.

Az Országgyűlés és a Fidesz választmányi elnöke fárasztónak nevezte a nagyhatalmak különböző személyiségeitől érkező folyamatos kioktatást; véleménye szerint folyamatos hecckampányt folytatnak a kormány és személye ellen is. Azt mondta: voltak próbálkozások a miniszterelnök elmozdítására, az amerikai külügyminiszter tanácsadója több interjújában is kifejtette, ha nem megy demokratikus úton, más módon kell eltávolítani Orbán Viktort. A Békemenet azonban csattanós választ adott erre - jelentette ki, hozzátéve: ha ez a menet a rendszerváltozás hajnalán vonul végig, sok minden egészen máshogy alakul.

Kövér László komolytalan ötletnek nevezte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyes vezetőinek azon kezdeményezését, hogy induljanak el a következő magyarországi választásokon. Ugyanakkor leszögezte: az RMDSZ az erdélyi magyarság legitim képviselője, és mint ilyennel a mindenkori magyar kormány kapcsolatot tart fenn. Szavai szerint a kormány nemzetpolitikai céljaink megvalósításához partnereket és szövetségeseket keres, és ezekkel érzelmek nélkül együttműködik.

Ugyanakkor az RMDSZ-t az MSZP-vel együttműködő szervezetnek nevezte, mert mint fogalmazott, "mindkét párt ugyanolyan bolsevik gyökerekből táplálkozik, az erkölcseik, mentalitásuk és érdekeik is közösek", és azon dolgoznak, hogy az erdélyi magyarság számára Budapest megszűnjön orientációs pont lenni.

Megjegyezte, az RMDSZ vezetése 2007-ben, három évvel a kettős állampolgárságról szóló népszavazás után "szemrebbenés nélkül elfogadta annak a Gyurcsány Ferencnek a támogatását, aki az általa vezérelt uszító kampánnyal a nemzetárulás minősített esetét valósította meg".

Kövér László úgy fogalmazott, a román politikai elithez sikeresen integrálódott RMDSZ „főtisztjei" felelősek az erdélyi magyarság drámai fogyásáért, gazdasági és társadalmi elsúlytalanodásáért, politikai jogai­nak folyamatos kétségbe vonásáért, megnyirbálásáért, az autonómia célkitűzésének elsikkasztásáért.

A házelnök szerint köntörfalazás helyett színt kell vallani, nem mellébeszélni. Az elszakított nemzetrészek politikusainak egy része az otthoni pozíciószerzés, a csip-csup alkuk és előnyök oltárán feláldozta a nemzet stratégiai céljait és egységét - fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy Nyírő Józsefet a szülőföldjén vagy a budapesti Nemzeti Sírkertben temetik-e el, úgy válaszolt: az új román kormány Bunta Levente udvarhelyi RMDSZ-es polgármester közreműködésével vetett gáncsot a temetésnek, miközben Erdélyben utcák, terek viselik Nyírő nevét, és még a Ceausescu-rezsim is nyugdíjat folyósított az özvegyének. Tájékoztatása szerint az író temetésről jelenleg még semmit nem tudnak, várják, hogy a polgármesternek sikerül-e hibátlanul kitöltenie "egy tenyérnyi űrlapot".

Az elmúlt két éves kormányzásra visszatekintve az Országgyűlés elnöke azt mondta: "irdatlan mennyiségű" jogszabályt fogadtak el, tulajdonképpen egy teljes államreformot hajtottak végre, letették a rend helyreállításának és megszilárdításának törvényi alapjait, és ehhez a munkához mint házelnök, biztosította a működőképes parlamenti hátteret. Kövér László azt mondta, fenntartható, biztonságos államot akarnak nyújtani az emberek adó­jáért cserébe és lakható otthont egy erősödő nemzet számára.

Az IMF-tárgyalásokra utalva úgy fogalmazott, hogy nem különböző nemzetközi szervezeteket akarnak legyőzni, hanem "a bennünket illető szuverenitásunkat szeretnénk megőrizni, illetve visszaszerezni."

A Fidesz népszerűség-csökkenése kapcsán kijelentette: nem állnak rosszul, és most kezd csak beérni, amiért két éven át dolgoztak egy nagyon nehéz nemzetközi helyzetben, "nagyon brutális örökséget cipelve". Az ellenzék erejére utalva azt mondta: "Mesterházy MSZP-jének erénye annyi lehet a választók szemében a nagyon aranyos, de nem is létező LMP-vel és a rendszerellenes dühöt, a kiábrándultságot meglovagoló destruktív Jobbikkal szemben, hogy az mégiscsak egy látszatra létező és pártra hasonlító szervezet".

Bajnai Gordon esteleges újbóli politikai szerepvállalására úgy reagált: az, hogy a következő országgyűlési választásokon a volt miniszterelnök elindul-e, legfőképp attól függ, hogy milyen állapotban lesz addigra az ellenzék, ezért megérti, ha az úgynevezett Olajfa-koalíció jelöltje nem sieti el a döntést.

Olvasóink írták

  • 6. szatyi 2012. július 09. 15:01
    „Minden eszközzel bizonyítani kell a TEK-magánhadsereg szükségességét!”
  • 5. t680822g 2012. július 09. 14:25
    „Hú de nagy arca van! Ráadásul ez az üldözési mánia...”
  • 4. rózsakert 2012. július 09. 13:32
    „http://www.piacesprofit.hu/gazdasag/energiaadot_javasolnak_orbannak_a_szakemberek.html

    ENNYIT DROLLIÁRÓL!”
  • 3. rózsakert 2012. július 09. 13:28
    „a kis köteles...hogy beszólt!”
  • 2. pirosmedence 2012. július 09. 12:05
    „Puccs, csattanós válasz, kioktatás, hecckampány, bolsevik gyökerek, uszító kampány, nemzetárulás......még olvasni is szörnyű! Mint a Rákosi-korszakban!”
  • 1. DMagóg 2012. július 09. 11:29
    „"Kövér László: puccsal akarták eltávolítani Orbán Viktort"

    A huzamos kánikula ártalmas! Vicc!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar Nemzet: fiatalos MSZP lehet versenyképes

A szocialista párt stratégiai elemzői szerint az MSZP-nek elsősorban stílusban és imázsban kell… Tovább olvasom