Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Kövér: Magyarország utolsó esélye a Fidesz

Kövér László szerint a Fideszen kívül jelenleg nincs olyan politikai erő, amelyik képes lenne a válságot kezelni és ki tudná vezetni az országot a gödörből.
"Bizonyára senki sem gondolja, hogy Gyurcsány Ferenc új csapata azokkal a régi szereplőkkel - amely az országot történelmének legmélyebb válságba taszította - képesek lesznek megoldani a problémát - jelentette ki az Országgyűlés elnöke egy pénteken megtartott nyíregyházi sajtóbeszélgetésen.

A házelnök szerint a parlamentbe 2010-ben bejutott két új párt, az LMP és a Jobbik közül egyikben sem látható az a szellemi kapacitás és az erős bázis, ami "remény csillanthat fel" az ország jövője szempontjából, ráadásul egyik sem reprezentálja a magyar társadalom többségét.

"Az, hogy az újabb pártkezdeményezésekből és csírákból lesz-e politikai értelemben releváns súlyú szereplő az előttünk álló két és fél évben, nem gondolom" - mondta Kövér László, hozzátéve, ezek ereje nem lesz elegendő ahhoz, hogy az országot később, akár 2014-től, képesek legyenek vezetni.

Az Országgyűlés elnöke ugyanakkor kiemelte: a Fidesz ma abban az értelemben utolsó esélye ennek az országnak, hogy nincs még négy elvesztegetni való esztendő. A párt kudarca ugyanakkor - folytatta Kövér László - az ország kudarca is lesz, ami azt jelenti, hogy nem sikerül megoldani és kezelni a nemzet egyik legmélyebb, legösszetettebb történelmi válságát.

Minden magyar embernek az érdeke, hogy a mindenkori kormány sikeres legyen: ez evidencia, minden ciklusban így van, függetlenül attól, hogy ki kire szavazott. A sikeresség azonban nem a választási győzelemben értendő, hanem a társadalom aktuális problémáinak megoldásában - fejtette ki a házelnök.

Kövér László szavai szerint a politikai ellenfeleknek is nagyon kellene "drukkolniuk", hogy a kormány ebben a négy évben sikeres legyen, bizonyos esetekben pedig konstruktív módon kellene részt venniük mindazon feladatok megoldásában, amelyeket a kormány magára vállalt.

A házelnök a kormány másfél éves tevékenységéről és az ország gazdasági állapotának értékeléséről szólva elmondta: 2010-ben több száz milliárd forintos lyukkal hagyták itt az előző kormány vezetői a költségvetést, voltak olyan ágazatok, ahol csak nyár középig volt meg a költségvetési forrás.

A kampányban tett ígértek alapján a tavalyi évben az "elrugaszkodást", az ideiben pedig a "pályára állítást" tervezte a kormány szerény mértékű növekedéssel kalkulálva - idézte fel Kövér László, aki szerint ezek a tervek azonban nem voltak "illuzórikusak." Az elmúlt hónapok fejleményei miatt ez a várakozás nem teljesült, Magyarország az európai átlagba próbált meg belesimulni, abból osztozni.

Látható, hogy az Európai Unió politikusai és elemzői is kénytelenek azzal szembesülni, hogy jelentősen mérsékelniük kell saját államuk, illetve nemzetgazdaságukkal szemben támasztott várakozásaikat - jelezte Kövér László. Hozzátette: emiatt a magyar gazdaságnak a nagyobb uniós gazdaságokkal szemben nincs meg a mozgástere, szűk az eszközök tárháza, így nem maradt más, korrekciókat kellett végrehajtani a költségvetésben.

Ma egyelőre még bizonytalan a helyzet abban a tekintetben, hogy tudja-e tartani a kormány a jövőre tervezett másfél százalékos gazdasági növekedési prognózisát, amelyre a jövő évi büdzsé tervezetét építette, vagy pedig a friss fejlemények hatására el kell fogadnia a pesszimistább prognózist, amelyben az unió intézményei csak fél százalékos növekedést látnak megvalósíthatónak - hangoztatta az Országgyűlés elnöke. Kövér László elmondta: a jövő évi költségvetés ebből a szempontból szűkebb lesz, de képes kezelni ezt a helyzetet egy "extrém magas", 300 milliárd forintos tartalék beépítésével.

"Ez az érem kevésbé fényes oldala" - fogalmazott a házelnök, aki tájékoztatóján ugyanakkor pozitívumnak nevezte az elfogadott alaptörvényt, ami a következő húsz évben az ország és a törvényhozás működési keretéül szolgál majd. A parlament emellett hozzákezdett azoknak a sarkalatos törvényeknek az elfogadásához, amelyek teljessé teszik a közjogi intézményrendszert és hozzájárulnak az ország megújításához.

A törvények egy része január elsejei kihirdetéssel hatályba lép, a többi vitája, illetve elfogadása a következő fél év feladata lesz - mondta Kövér László. A házelnök a következő időszakban a kormány feladatainak a gazdasági válságból fakadó mindennapi problémák kezelését, a válság "menedzselését", valamint a szükséges átalakítási feladatokat jelölte meg.

Olvasóink írták

76 hozzászólás
  • 76. smalltown 2011. november 13. 16:57
    „A gyurcsanyozas, komcsizas, libsizes meg nagyon keves ahhoz, hogy az orszag gazdasaga mukodjon....Koverek meg mashoz nem ertenek - meg is van az eredmenye.”
  • 75. papsajt 2011. november 13. 10:15
    „sereghajtó, elszegényedett nemzet lettünk.
    köszönet az eddigi kormánypártoknak.
    http://www.portfolio.hu/gazdasag/meg_kozelebb_a_bovlihoz_mar_biztos_a_leminosites.158247.html”
  • 74. scott1 2011. november 13. 08:19
    „1. Ezt nem 22 éve kezdték el ásni... azokon poénkodni, akik évekig az ellen ágáltak, hogy nem kell a kétszeresére mélyíteni a gödröt (és most nehezen jönnek ki a gödörből) meglehetősen manipulatív szemléletet mutat...
    2. Nem kell megijedni annak a közel 560 ezer regisztrált munkanélkülinek attól (és közel ugyanannyi nem regisztrált munkakereső lehet még pluszba), hogy közel 60 ezer álláslehetőséget kínálnak nekik, zömében távol lakhelyüktől, olyan bérezéssel amelyből az utazással vagy az elköltözéssel kapcsolatos költségeit sem tudja fedezni? Ettől valóban nem...”
  • 73. maradando 2011. november 13. 00:52
    „Kövér Fideszes nehezen jön ki a gödörböl.
    Magyarország utolsó esélye politikusok helyett,szakemberek választása.
    Nem kell megijedni ha munkát kinálnak segélyezés helyett.
    Gödröt szájalással még senki nem tudott feltölteni .
    22 év nem volt elég ,ne is próbálják se kormányon sem ellenzékben.
    Felnött egy nemzedék és ugyan azokat az politikusokat látják akik a szűleik idejében elkezdték ásni a gödröt.:-)”
  • 72. spiler 2011. november 12. 19:26
    „MIRŐL beszél a KÖTELES,most minősitettek le minket........DE ŐK TÖRETLENEK”
  • 71. bulls 2011. november 12. 18:07
    „Ezt azért kétlem Kövér ur”
  • 70. scott1 2011. november 12. 17:03
    „Ebgondolat!
    Kövér pedig már úgy lejáratta magát a politikában, ahogy az MSZP vagy Gyurcsány?
    Te2!
    És az ex miniszterelnök a félelmetes entelektuelének köszönhetően csinált olyan béna kormányzati ciklusokat, hogy a szavaival éljek "amilyet Európa még nem látott"?
    gondolom!
    Gondolom arról inkább hallgatsz, hogy a 0,5 %-os GDP növekedés 2012-ben elég átlagos az Unióba...”
  • 69. Queenmargareth 2011. november 12. 16:29
    „gyurcsány legalább bevállalta, hogy semmit sem tettek, vagy csináltak helyesen. Ezek még azt sem merik kimondani!”
  • 68. vuk 2011. november 12. 14:55
    „"Kövér László szerint a Fideszen kívül jelenleg nincs olyan politikai erő, amelyik képes lenne a válságot kezelni és ki tudná vezetni az országot a gödörből."

    Jo lenne lassan hozzalatni, nem? Eddig csak egyre melyebbre vezettek minket.”
  • 67. Én2 2011. november 12. 12:26
    „Jó lenne ha a fidesz magával foglalkozna meg az emberekkel és jót tenne nekik. Igen nagyon fél Gyurcsánytól mert tudja, hogy okosabb nála.”
  • 66. Ebgondolat 2011. november 12. 11:45
    „Ha valaki a hírTV-re kapcsol, azt tapasztalja, hogy a leggyakrabban kiejtett szó: Gyurcsány. A második pedig: MSZP.
    Nem tudom miért, de a narancsosok nagyon rettegnek mindkettőtől.
    Kövér pedig már úgy lejáratta magát a politikában, hogy az ország egyik nagy szégyene az ő elnöki kinevezése!”
  • 65. gondolom 2011. november 12. 10:47
    „Szeretem olvasni a mazohista fidesz pártiakat,ugy,hogy mennyivel jobb OV vezetésével kilehet rúgni szó nélkűl mindenkit, bérbefagyasztás,a föbb posztokon fideszes,0,5 gdp, a beigért munkahely sehol stb volna még.Ez az esély a fidesznek ,már mi leszűnk a következő bedölt ország szép jövő fideszesek.”
  • 64. DMagóg 2011. november 12. 10:47
    „"Kövér: Magyarország utolsó esélye a Fidesz"

    Az utolsó esélyünk is hamvába holt! Ennyi!”
  • 63. Írástudatlan 2011. november 12. 10:43
    „Utolsó esélye a FIDESZ? LOL!!!! Ennek a sz@rfészek országnak már annyi!”
  • 62. DMagóg 2011. november 12. 10:38
    „60. bubuk 2011.11.12. 09:57!
    Nem vitatva, hogy a szakadék szélére vitték az országot, ám a hatalomvágytól vezérelt ellenzék bele is lökte!
    Így körülbelül a helyén vannak a szerepek. Szép napot! Hajrá Magyarország!”
  • 61. kukus 2011. november 12. 10:23
    „Hm... Aki bírálja a kormányt az már mindjárt gyűlöletet kelt? Nem lehet, hogy csak a véleményét mondja el?
    Én sehol sem olvastam, hogy gyűlöljétek a Fideszt és OV-t. A többség itt érveket próbál felsorakoztatni, vagy elmondja a véleményét. Aki ezt nehezen viseli, válasszon más fórumot esetleg. Mondjuk egy Fidesz naggyűlést.”
  • 60. DMagóg 2011. november 12. 10:14
    „A bolondokházában egy éles elméjű, ám mégis bolond bebizonyítja, hogy az összes többi, mind bolond, s hiszi, hogy Ő nem az.

    Csak példabeszéd! Semmi sértődés, mert mint tudjuk, a politikusaink nem bolondok!”
  • 59. bubuk 2011. november 12. 09:57
    „Azt már láttuk, hogy 2002 után egy viszonylag jó gazd. állapotú országból mit hoztak össze a szoc-liberátorok. Most aztán ne ugráljanak itt, hogy hogyan lehet kimászni a gödörből, ahova bevittek minket.”
  • 58. Emberségetavilágnak 2011. november 12. 08:37
    „Nálam ebben a mondatban rossz a szószerkezet.
    Számomra: A FIDESZ UTOLSÓ ESÉLYE.”
  • 57. orszagzaszlo936 2011. november 12. 08:32
    „Ennek az országnak az utolsó esélye az, hogy az 1989-től bármilyen politikai vezetésben résztvevő minden brigantit és a családban hetedíziglen megfosztanak mindentől, amit csak jelenleg birtokol és sem a politika sem a gazdaság közelébe nem engedik soha ezeket. Végre tényleg kell egy rendszerváltás. A válságkezelést meg azzal kezdeni, hogy a bankokat meg kell regulázni, magyar belső termelést támogatni és a rablógazdálkodásnak véget vetni. Ma az igazi uzsora a bankokban van, a bűnözők pedig öltönyben járnak, s a törvényeket ők hozzák. Kéz kezet mos! S Kövér elvtárs, meg Rogán és a többi volt KISZ-es acsarkodik Gyurcsány és bandája ellen? Egy csapat volt ez! A nemzet jóléte számukra csak üzlet! Termelő munkát életükben nem végeztek, csak arcoskodnak 22 éve, etetik a népet, s a többség meg eszi, mint kacsa a nokedlit! Valaha én is csipegettem ebből, de mára tisztán látszik mindkét oldal valós szándéka, az egyéni érdekeik érvényesítése minden, leginkább a magyar nép érdekei előtt!

    Magyarország többet érdeme és rosszabbul élünk, mint 4 éve!

    Isten legyen velünk, mert ezek ellenünk vannak, az biztos!”
76 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Selmeczi: Nem lesz ingatlanadó

- Sem a kormány, sem pedig a Fidesz-frakció nem támogatja ingatlanadó bevezetését - jelentette ki a Fidesz szóvivője pénteken. Tovább olvasom