Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Kövér: Magyarországnak szüksége van a kereszténységre

A kereszténységre szüksége van Európának és szüksége van Magyarországnak - mondta Kövér László a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) országos konferenciáján.
Az Országgyűlés elnöke ünnepi nyitóbeszédében kiemelte: szükség van mindenekelőtt azokra az értékekre, amelyek mentén az európai ember mindig is boldogult, az igazság keresésére és a megtalált igazsághoz való ragaszkodásra.

Az állam és a rablóbanda között az igazság tesz különbséget - idézte Szent Ágostont a fideszes politikus, aki azt mondta, újra és újra le kell szögezni, ki kell mondani, hogy csak az igazság tesz szabaddá.

Ha valaki letér erről az útról, mint ahogy az előző magyar kormányok letértek az elmúlt 8 évben, az mindig megadja az árát - mondta. Hozzátéve: annak a pénzügyi válságnak is, amelyik alapjaiban rázta és rázza meg a nyugati világot, a gyökere a hazugság. A rendszerszintű hazugság és a rendszerszintű, végtelenül rövidlátó és korlátolt önzés - fogalmazott Kövér László.

Az igazság szabadsága nélkül nincs és nem is lehet megújulás, de a változásnak mindenekelőtt a lelkekben kell végbemennie - emelte ki, hangsúlyozva: a feladat amely a magyar nemzet és értelmiség előtt áll nem kisebb, mint Magyarország megújítása. Ez nem csak a kormány feladata, mindenkire szükség van - mutatott rá.

A legjobb szándékú, legtehetségesebb politikusok által kigondolt program is csak holt betű, papírra vetett terv marad az emberek cselekvő részvétele nélkül - mondta.

Kitért arra, hogy az elmúlt napokban emlékeztek a vörösiszap katasztrófára, és azt mondta: a helyreállítás azt mutatta, milyen lehet hazánk a válság legyőzése után, újra lehet benne kezdeni az életet.

Aki átélte, annak nem múlik el ez a tragédia, soha, soha nem múlik el, és a veszteség sem - fogalmazott, hozzátéve: ami mellékerült az összefogásnak köszönhetően, az a remény, hogy van értelme újrakezdeni.

Nem csak a kormány, az állami intézmények sikere ez, sokan hozzátették a magukét - összegezte.

Kövér László kiemelte: Magyarország megújításakor a feladat hatalmas, a tét óriási, de a lehetőség is az. Mozgásterünk és a rendelkezésre álló eszközök tárháza sok szempontból kicsi, sok szempontból egyedülállóan nagy. Az, hogy sikerül-e élni a lehetőséggel nagyrészt attól függ, a lelkekben megtörténik-e a változás, és fel tudjuk-e mutatni hagyományos értékeinket, az összetartozást, a szolidaritást - mutatott rá.

Sohasem volt nagyobb szükség változásra mint most, és sohasem volt nagyobb szükség azokra az emberekre, akik tudják, értik és életre is tudják váltani a keresztény hit igazságait - fogalmazott az Országgyűlés elnöke.

A tanácskozás előtt tartott sajtótájékoztatón Osztie Zoltán, a KÉSZ elnöke arról beszélt, hogy a mintegy hetven csoporttal bíró szervezet konferenciáján arra keresik a választ, hogyan valósul meg az igazságosság a közélet különböző területein.

Az elnök szólt a következő időszak feladatairól is, amelyek központi elemét egy országos helyzetfelmérésen alapuló új evangelizációs terv kidolgozása, a Kárpát-medencei magyar egység továbbépítése és a keresztény civil szervezetek társadalomalakító szerepének további erősítése jelenti.

Olvasóink írták

  • 4. deszkás 2011. október 08. 12:24
    „Akkor ezért kötelező az unokámnak a hittanóra? Mondom:KÖTELEZŐ!!!”
  • 3. Írástudatlan 2011. október 08. 11:16
    „Kövér elmehet a ....! Magyarországnak sok-sok munkahelyre van szüksége!A kereszténység az elhanyagolandó!Az csak egy hobbi!”
  • 2. Queenmargareth 2011. október 07. 17:23
    „Tehát most újra ránk erőszakolják mézes-mázos szöveggel a kereszténységet.
    És mint István után, most is brutális cselekvés követi az ellenszegülőket?”
  • 1. Elendur 2011. október 07. 17:00
    „ÁÁÁÁÁ ezt félre olvastam, amit Én olvastam az ez:

    "Kövér Magyarországnak, szüksége van a kereszténységre"”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: drámai és kaotikus az önkormányzatok helyzete

"Rengeteg a bizonytalanság, az önkormányzatoknál nagy az elkeseredés, nem tudják mi lesz a jövő" -… Tovább olvasom