Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 21°C Még több cikk.

Közleményt adtak ki az Érden elgázolt ikrek szülei

A szülők határozottan cáfolják, s visszautasítják, hogy váratlanul kitolták a babakocsit a járdáról az úttestre, vagyis hogy hibásak a tragédiában.
Határozottan cáfolják, s visszautasítják a június 18-án Érden elgázolt, s azóta elhunyt ikergyermekek szülei, hogy váratlanul kitolták a babakocsit a járdáról az úttestre, vagyis hogy hibásak a tragédiában - áll abban a közleményben, amelyet a szülők megbízásából ügyvédjük juttatott el az pénteken MTI-hez.

Az eddigi hallgatást megtörve a gyászoló házaspár Kozma Tamáson keresztül tudatta: mélységesen lesújtotta őket a tragédia, ezért nem nyilatkoztak egyetlen sajtóorgánumnak sem. A gyanúsítotti oldal médiaszereplései miatt azonban úgy döntöttek, hogy egy rövid közleményben kifejtik álláspontjukat.

"Tudjuk és megértjük, hogy a gyanúsított szabadon védekezhet, tehát nincs igazmondási kötelezettsége, amíg nem vádol mást hamisan bűncselekmény elkövetésével - ezt a jogát a baleset okozójának természetesen tiszteletben tartjuk" - szögezték le elöljáróban. Hozzátették: határozottan cáfolják, sőt visszautasítják azonban azt a gyanúsítotti védekezést, miszerint váratlanul kitolták a babakocsit a gépkocsi elé.

"Az ikerbabakocsival a környék rossz minőségű, keskeny, lépcsőkkel és villanypóznákkal szabdalt járdáin (már ahol van járda) megfelelően nem lehet közlekedni, ezért a szülők a KRESZ előírásai szerint az út menetirány szerinti bal szélén, szabályosan közlekedtek, közben több autó is elhaladt mellettük. Amikor rájöttek, hogy az egyik gépkocsi nem fogja kikerülni őket, a baleset elhárítására már nem maradt elég idejük, és a tragédia bekövetkezett. Az okozó a helyszínen elmondta, hogy a lenyugvó nap elvakította. Ez nyilván őt nem menti fel büntetőjogi felelőssége alól, de mégis ad némi magyarázatot arra, hogy miért kellett a balesetnek bekövetkezni. Ehhez képest mélységesen felháborítja a gyászoló családot, hogy a gyanúsítotti oldal módosított védekezésében a szülőket vádolja a média nyilvánossága előtt, kihasználva a sokk és a fájdalom miatti hallgatásukat, megsértve ezzel gyászukat, a vétlen felet kényszerítve védekezésre" - tolmácsolta a házaspár álláspontját ügyvédjük.

A szülők nem kívánnak nyilatkozatháborúba kezdeni, ezért kérik a közvélemény és a sajtó munkatársainak megértését - tette hozzá Kozma Tamás.

A házaspár június 18-án az esti órákban az érdi Szövő utcában egy babakocsiban tolta ikerlányaikat, amikor a babakocsit eddig ismeretlen körülmények között elsodorta autójával egy 63 éves érdi asszony. A három hónapos gyermekek közül az egyik a kórházba szállítás után, testvére két nappal később meghalt.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a baleset után arról tájékoztatta az MTI-t, hogy 63 éves vezetőt halálos közúti baleset okozásának gyanújával kihallgatták, de a nő nem akart vallomást tenni. Őrizetét megszüntették, szabadlábon védekezhet.

Néhány napja az egyik kereskedelmi csatorna reggeli műsorában az asszony ügyvédje úgy nyilatkozott, hogy védence elmondása szerint jó látási viszonyok között autózott az érintett útszakaszon (nem vakította el a nap), amikor a házaspár hirtelen kitolta a járdáról az úttestre a babakocsit.

A rendőrség azóta a szülőket is meghallgatta, de vallomásuk tartalmáról csupán annyit közölt a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, hogy nem publikus. A szakértői véleményekre még várni kell - tette hozzá Kovács Viktória.

Olvasóink írták

  • 16. Kriszti123 2012. július 01. 22:12
    „Remélem hamar kiderül az igazság, addig kár bármelyik félt hibáztatni!
    Gyalogosnak járdán a helye, autónak az úttesten. Autóval sem járunk a járdán.
    A gyalogosok nagyon sokszor az úttesten közlekednek, akkor is ha van járda. Jó lenne, ha rendőrök őket is megbüntetnék, akkor majd rend lesz talán és nem fog bekövetkezni hasonló baleset.
    Nagyon-nagyon sajnálom a pici babákat!!!”
  • 15. james27 2012. július 01. 15:43
    „először is aki az úttestre lép annak a sárga mellény viselése kötelező!
    másodszor is az iker babakocsi kimeríti a kézikocsi méreteit, amire a KRESZ pontosan rendelkezik!
    harmadszor is ahol van járda, ott használata kötelező!

    na, innen lehet gondolkodni, hibáztatni! sajnálatos ami történt, de a szabályok ezért vannak!”
  • 14. ráérő 2012. július 01. 13:03
    „11. Ellenzéki 2012.06.30. 18:37 egyetértek a véleményeddel valamiért nagyon a gázolót szeretnék vétlennek kihozni!
    Nagyon is tudta az autot vezető hogy nem szabad vallomást tennie,mert végén kimondja az igazat.
    Megteszik helyette a "szakértők" vagy az ügyvédei akár minden tárgyaláson mást állitva.
    13. czindi 2012.07.01. 09:45
    Ettöl sokat azért ne várj ,mert már egy elkészült az autós elmondása alapján és azt a rendőrség befogadta.”
  • 13. czindi 2012. július 01. 09:45
    „Talán várnánk meg a szakértői véleményeke, mielőtt ítélkeznénk. ( Járda szélessége, a becsapódás helye a babakocsi oldala vagy az eleje volt-é, ha szemből történt, hogy lehet, hogy a szülők nem sérültek meg, stb.)
    Én láttam már olyan iker-babakocsit, amelyik nem oldalról volt kétszemélyes. Ha tudom, hogy milyen keskeny (?) a járda, - mert hogy ott lakok - én biztos ilyet vásároltam volna...Term. részvétem a családnak a babák sorsa miatt.”
  • 12. Minacska 2012. június 30. 20:42
    „Nem vedelmezni akarom a gyanusitottat, de Ellenzeki hozzaszolasara reagalva hozzatennem a dologhoz, hogy a napellenzo neha semmit sem er, en hiaba hajtom le, ugy is besut alatta a nap, pedig atlagos termetu vagyok (165 cm).”
  • 11. Ellenzéki 2012. június 30. 18:37
    „Egyértelmű!
    A kocsiját kezelni nem tudó - nem tudja, hogy mire való az autóban a napellenző - 63 éves gyermekgyilkos banyát kiokosította az ügyvédje, hogy ezt kell majd állandóan mondania!
    Gumiparagrafust a banyának!
    Nem a látási viszonyoknak megfelelően vezette autóját, és be vele a börtönbe!
    Nagy összefogás látszik kibontakozni azért, hogy kimentsék ezt a nőt!
    Netán ez a nő az érdi bodzaszedő kft vezéranyja?”
  • 10. deszkás 2012. június 30. 09:25
    „HORTYSZOBOR! Lehet fura tőlem de egyetértek veled. Ezért is ajánlom mindenkinek használjon beép.felvevőt mint én és nem biztos hogy utólag kell magyarázkodnia. Mert hihetetlenek a balesetek fele háromnegyede. Egy hirtelen kihajtó kerékpárosnak megmutattam mit láttam én (és a video)és egyből visszavett., valamiért nem ragaszkodott a rendőr kihívásához.”
  • 9. Szilviusz 2012. június 30. 08:25
    „5. macska125 2012.06.29. 23:06

    Kedves Macska125!

    Az eset után hétvégén az egyik kereskedelmi csatorna műsorában volt egy riport ezzel az üggyel kapcsolatban és lemérték a járda szélességét és bizony még ahol villanypózna lógott ki a járdára ott is elfért egy ikerbabakocsi...
    Szóval szerintem kicsit a szülők is felelősek.”
  • 8. Besenyő_Pistabácsi 2012. június 30. 05:40
    „Gyálaréten a Gyálaréti úton ugyanez a helyzet! Megnézném azt a kismamát de még azt a területileg illetékes önkormányzati vagy parlamenti képviselőt aki ott akár egy talicskát is eltolna nem, hogy egy szóló vagy iker babakocsit. Valamikor volt normális járda de aztán jött egy cég akik leástak a földbe mindenféle csöveket nos az ő helyreállításuk azóta nem lehet arrafelé közlekedni. Az autók meg a kihelyezett sebesség lassító táblát magasan les*arva sokszor 80-100 al esnek be lakott területre a 60 as tábla hatálya alól...... Itt is kell egy baleset, hogy a fejükhöz kapjanak az illetékesek?”
  • 7. Szücsiii 2012. június 30. 01:06
    „Remélem visszakapja a nyanya az élettől a tragédiát amit okozott. Figyelmetlenség lehetett szerintem.”
  • 6. X_Y 2012. június 29. 23:17
    „Azért az is csökkent értelmi képességű aki egy babakocsit az útesten tol. Ja, biztos arra 20 méterrel rövidebb az út...megérte.”
  • 5. macska125 2012. június 29. 23:06
    „Szörnyűséges!! Részvét a családnak!
    1. Nem lehetett járdán közlekedni az iker kocsival, meg rendessel se nagyon villanypózna, meg rossz járda!!
    Az Önkormányzat felelősége????”
  • 4. ascendum 2012. június 29. 22:02
    „2: a kisbabák "törékenyek". Nem bírják ki ugyanazt az erőhatást, mint egy felnőtt.”
  • 3. pt 2012. június 29. 21:52
    „ossian33:

    3 hónapos (!) gyerekekről beszélünk! Ha kicsit is nekiment az autó a babakocsinak és csak picit lökte volna fel azt, akkor is legalább 1-2 métert repülnek. Az lett volna csoda, ha túlélik :

    (részvétem a gyászolóknak)”
  • 2. ossian33 2012. június 29. 20:21
    „Nagyon sajnálatos eset. Nem mintha kívánnám, de az hogy lehet, h a babakocsiban a babák halálosan megsérültek, a szülőknek meg nem lett semmi bajuk?”
  • 1. Horthyszobor 2012. június 29. 20:06
    „Szerencsétlen gyerekek, csak a szülők és a gépkocsi vezetője a hibás halálukban. Bár Szegeden sem volna rossz, ha a hatóság figyelmeztetné és büntetné az úttest közepén (!!!) babakocsi toló szülőket. Főleg Újszegeden fordul ez elő, pedig ott is van használható járda! Ha szólni mer az ember minősíthetetlen hangnemben válaszolnak... Szóval valamit tenni kellene amíg nem történik itt is hasonló tragédia! A 12 év alatti gyerekek közúton való kerékpároztatásról már nem is beszélek...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felfüggesztettet kapott a balesetet okozó politikus

Radimir Cacicot, a horvát kormány első miniszterelnök-helyettese 2010-ben karambolozott az M7-esen.… Tovább olvasom