Délmagyar logó

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -7°C | 0°C

Közös futással kezdődött az Atlanti-óceán átevezése

A Tűzhangyán, saját építésű hajóján evezte át az Atlanti-óceánt két magyar egyetemista, Pálos Andrea és Rakonczai Gábor. Történetük egy középiskolai futóversennyel kezdődött. Teljesítményük tiszteletet parancsoló: ők ketten sokféle csúcsot megdöntöttek.
Rakonczai Gábor és Pálos Andrea Budapesten egy képzőművészeti iskolában ismerkedett meg hét évvel ezelőtt. Egy október 23-i futóversenyre közösen neveztek. Ketten oda-vissza megverték az egész mezőnyt. Mondhatni, a közös futással kezdődött minden.

Teljesítménytúrák

A két fiatal az elmúlt években rendszeresen részt vett tájékozódási versenyen, teljesítménytúrákon, körbekerékpározták az országot.
Mint minden kamasznak, nekik is voltak nagyra törő álmaik. Míg mások sikeres ügyvédek, cégvezetők szeretnének lenni, ők arra gondoltak: milyen szép és romantikus lenne ülni egy óceán közepén és nézni a naplementét. Andrea megjegyezte, giccses álom volt ez, mégsem ment ki a fejünkből... – Kimentünk a Fertő tóra, ahol megtanultunk vitorlázni – emlékezett vissza Andrea. – Váltottunk a Balatonra, s legvégül az Adriára. Tanultunk tengeri hajózást, rádiósvizsgát tettünk.

Magyarországnak sok mindene van, ám tengerpartja nincs. Gábor szerint ennek is köszönhető, hogy neki mertek vágni az óceán átevezésének, hiszen fel sem tudták mérni, milyen veszélyes a vállalkozás.

Tűzhangya született

Egy évvel ezelőtt kezdték el a Tűzhangyát tervezni. Andrea kinyújtotta a kezét, lemérték a távolságot, így meglett a hajó szélessége. – A terveket először Gáboréknál a dohányzóasztalon rajzoltuk, amint meglett a vázlat, megmutattuk Fa Nándornak – vette át a szót Andrea. – A Népszigeten a Budapest Hajózási Egyesület ajánlott fel egy helyszínt, ahol nyugodtan lehetett dolgozni. Mivel az utolsó illesztést, matricát is mi magunk tettük rá, így teljesen megbíztunk a Tűzhangyában.

Erők összecsapása

– Az első pillanattól kezdve úgy álltunk hozzá, ennek sikerülnie kell – jegyezte meg Gábor – Mentálisan felpörgettük egymást. Körülbelül olyan ez, mint amikor egy futónak nem elegendő, hogy a lábai tökéletesek legyenek, hanem fejben is rendben kell lenni. Indulás előtt értük el ezt a fajta összhangot. De abszolút nem volt bennünk olyan késztetés, hogy magunknak vagy bárkinek is bizonyítsunk. Azt viszont tudtuk, az átevezés kettőnk fizikai és lelki akaraterejének a próbája lesz. Hét éve vagyunk együtt. Az út végén vagy örök életre együtt leszünk, vagy annyira elegünk lesz egymásból, hogy többet nem akarjuk látni a másikat.

A hajót autóval vontatták a spanyolországi Cadiz városába: tavaly november 11-én indultak. – Amikor Cadizban végre kimentünk a vízre, nagyon élveztük mindketten – folytatta Andrea. – Az első evezőcsapásnál még a könnyeink is előjöttek. Innentől kezdve már nyugodtak voltunk, minden bizonytalanságunk elmúlt, éreztük, nem történhet baj. A hajóba gondosan, „térkép szerint" bepakoltuk az élelmiszereket, felszereléseket, úgy, hogy vészhelyzetben is tudjuk, miért, hova kell nyúlnunk.

Viharok

November 25-én Andrea és Gábor alig indult el a a Tűzhangyával – viharba kerültek, s minden próbálkozásuk ellenére egy helyben állt a hajó. Amikor a szél lecsendesedett, újra nekilendültek, felvették az utazó sebességet, megérezték a ritmust. Az evezésben kétóránként váltották egymást.

– Megmutatta erejét a tenger. Az újabb vihar még nagyobb volt, mint az első. Hiába eveztünk, nem lehetett irányban tartani a hajót – hangsúlyozta Gábor. – A hullámok hatméteresek lehettek, a kabinba menekültünk. Hajnalban kinéztem a periszkópon, átfutott rajtam a hideg. Pontosan szembejött velünk egy óceánjáró, nagyon gyorsan közeledett. Kiugrottunk a kabinból, fel a fedélzetre. Megmarkoltuk a lapátokat és eveztünk. Fáradtak voltunk, de összeszedtük minden erőnket. Sikerült – néztünk egymásra, a hajó már nem felénk közeledett, oldalról láttuk.

– Néhány nap múlva, a parttól alig hetven kilométerre ismét elért a vihar – folytatta Andrea. – Egyre erősebbek lettek a lökések, megint irányíthatatlanná vált a Tűzhangya. Sodródtunk a part felé. Nagy nehezen a nagyköveten keresztül kapcsolatba léptünk egy angliai mentőegységgel. De a speciális mentőhajót nem engedték ki a kikötőből. A parti őrség nem kockáztatott.

Leckék

A szerencse ismét a fiatalok mellé állt. Megfordult a szélirány, a part távolodott tőlük. – Kemény lecke volt számunkra az első négy hét. Egy életre szóló tapasztalat: jobb az elején túlesni a nehézségeken.

Újra találkoztak a szülőkkel – Gran Canaria szigetén. – Pont úgy jött ki, hogy a karácsonyt és a szilvesztert a szigeten töltöttük – emlékezett Andrea. – Meglepett bennünket, hogy sehol semmi ünnepi hangulat. Az év utolsó napján például az egyik szórakozóhelyre mentünk el hamburgert enni.

A szigeten töltött két hétben a Tűzhangya a kikötőben „pihent". Mindennap dolgoztak rajta egy keveset. Átrendezték a polcokat. Azok a tárgyak kerültek a jól hozzáférhető helyekre, amelyekről kiderült, hogy sokszor kell használni. Ekkor már 1600 kilométeren voltak túl, tehát tudták, a jó szervezés csak megkönnyíti az életüket.

Talán ez esetben nem tűnik közhelynek: Andrea és Gábor szó szerint a mély vízbe ugrott. A viharokban megtanulták, miként kell cselekedni, felnőttek a feladathoz. Így magabiztosabban vághattak neki az óceánnak. Előzetesen hatvan-hetven napra tervezték az átkelést. Ekkor még nem gondolták, néhány órán múlik csupán, hogy ők evezzék át leggyorsabban az óceánt.

P. Horváth László
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lengyel–magyar barátság

A magyar–lengyel baráti kapcsolatban jelentős eredmény, hogy a két parlament… Tovább olvasom