Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 24°C Még több cikk.

Közösen szigorít az APEH és a VPOP

A regisztrációs adóval és a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos csalások felderítését vette fel közös megállapodásuk pontjai közé az APEH és a Vám- és Pénzügyőrség.
Az évek óta létező megállapodást csütörtökön újította meg a két hatóság, ebben már új elemként szerepel a két, nemrég bevezetett adófajta. A megállapodás célja, hogy minél szélesebb kört vonjanak be a közteherviselésbe. A regisztrációs adó kapcsán július végén derülhet ki, hogy mi pontosan a teendő. Addigra adják át eddig összegyűjtött adataikat a szlovák hatóságok az ottani, magyarok által forgalomba helyezett kocsikról.

Az új megállapodás csütörtöki aláírásán Veres János pénzügyminiszter azt mondta, hogy a két szervezet közötti együttműködés a kommunikáció, az ellenőrzések, a végrehajtás, az adatcsere és a közös oktatás területén már eddig is jó eredményeket hozott. 2008 első félévében mindkét szervezet teljesítette az előírt ellenőrzéseket és elérték a megfelelő mennyiségű bevételeket is. A fő cél, hogy minél több embert vonjanak be a közteherviselésbe.

A megállapodásból kiderül, hogy ha a környezetvédelmi termékdíj beszedését végző VPOP az ezzel kapcsolatos eljárásaiban Áfa-csalás gyanújára derít fényt, akkor azonnal átadja az adatokat az APEH-nak. Az APEH ugyanígy adatot szolgáltat a saját ellenőrzéseiről. A regisztrációs adóval kapcsolatos eljárásokról is információkat adnak át a pénzügyőrök. Az APEH bevonásával ugyanis ezekben az esetekben a más országokban forgalomba helyezett autók után az itthon be nem fizetett áfa is beszedhető lenne.

Nagy János, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka a Független Hírügynökség kérdésére elmondta, hogy a VPOP egyelőre Szlovákiától kért adatokat az ott forgalomba helyezett, magyarországi tulajdonú kocsikról. Az ellenőrzéseket már végrehajtották a szomszéd országban, most az adatokat összesítik és várhatóan július végén adják át azokat a VPOP-nak. Az adatok elemzése után derül ki, hogy valójában mennyien helyeztek forgalomba autókat szlovák rendszámmal a magyarok közül. Ekkor mérik fel majd azt is, hogy pontosan mi a teendője a Pénzügyőrségnek és az APEH-nak.

Olvasóink írták

  • 6. Kolompár Rómeó 2008. július 10. 21:48
    „klj_54: igen, egy jogállamra igaz, amit írsz. De ez nem az. Mindegy, hogy melyik oldal garázdálkodik. Amire ezek qrják el a pénzeket, kár bármit berakni.

    Mert a felelősségvállalás közös, de az elkúrás az övék. Te szívsz.

    Közben meg öngondoskodjál, holott az iszonyat adókkal elviszik azt a pénzt, amiből esetleg öngondoskodhatnál.

    És amit elvesznek, az meg oda megy, ahova nem kéne. Nem kezdem el sorolni...”
  • 5. klj_54 2008. július 10. 19:47
    „De azok a jogkörök, melyekkel a VPOP (Vám) rendelkezik a gestapoét is hajazza.

    Bocs, figyelmetlen voltam, a fenti mondatot akartam küldeni.”
  • 4. klj_54 2008. július 10. 19:45
    „VPOP = GESTAPO!
    Tudom, hogy egy jogállamban illik adót fizetni, vámot és egyéb közterheket. De azok a jogkörök, melyekkel a VPOP (Vám) a gestapoét is hajazza.
    Azt nem értem, hogy ha ekkora a jogkőre, miért él és virul hazánkban a nagyüzemi bűnözés?”
  • 3. Jo bacsi 2008. július 10. 19:26
    „Hat a szar az szar marad. Apeh szar vamos szar de a szar az szar. utonallo Gazdalkodas a javabol. Ez nem EU-s torveny hanem ez Magyar kizsakmanyolas es tudatosanteljesen tonkre tenni az orszag gazdasagat. tudatosan. Ha nincs penz ami forogjon akkor a gazdasag tonkre megy.”
  • 2. rvil 2008. július 10. 14:23
    „Nesze neked magyar!!!!Nehogymá más országba vögyél mög műszakiztass autót!!!!Kihagyod állambácsit az üzletből?ejej!!!
    Ferinek lesz igaza!!El kell innen menni...A tüntetést már úgy látszik meguntuk:(
    Az a baj,h sajnálom és szeretem is ezt az országot!Amúgy már rég leléptem volna én is...”
  • 1. Kolompár Rómeó 2008. július 10. 14:16
    „Nagyon helyes! Adocsalo a "ferplej" penzugyminiszterunk, az nem baj. De aki nem adot csal, csak kihasznalja a lehetosegeket, azt meg kell szivatni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kormányszóvivő: a szokott időben érkezik a júliusi nyugdíj

Nem csúszik a nyugdíjak kifizetése, a körülbelül 3, 1 millió nyugdíjas a szokott időben megkapja… Tovább olvasom