Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

KSH: egyre kevesebbet vásárolnak a magyarok

Egyre kevesebbet vásárolnak a magyarok a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, szeptemberi adatai alapján. A felmérések szerint Magyarországon szeptemberre az előző év hasonló időszakához képest két és fél százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom.
Hasonló csökkenés Európában Portugáliában volt, az uniós országok legtöbbjében ezzel ellenkező eredményeket hoztak a felmérések. Magyarországon egyébként élelmiszerből vásárolnak a legtöbbet.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a kiskerekedelmi forgalom idén az eddigi eredmények szerint szeptemberben csökkent a legtöbbet, az egy évvel korábbi szinthez képest 4,6 százalékot. Összességében 2008 első kilenc hónapjában a forgalom 2,5 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakához képest. Az adatokat egyébként úgy számítják, mintha az árak nem változtak volna év eleje óta. Ebben az évben eddig 4385milliárd forintértékű árut adtak el az országos kiskereskedelmi láncok és a csomagküldő szolgálatok. Ennek egy kicsivel több, mint fele élelmiszer, valamivel több, mint egyötöde bútor és háztartási cikk és építőanyag. A teljes fogalomnak alig több, mint egytizedét teszi ki a könyv és egyéb papíráru és iparcikk-kiskereskedelmi forgalom.

Uniós becslés szerint a kiskereskedelmi forgalom fejlődése 27 uniós tagállamban átlagosan 3,5 százalékkal nőtt szeptemberig az előző év hasonló időszakához képest. Kiemelkedően teljesített Lettország, de például Portugália és Magyarország nem hogy az átlag alatt maradt, de csökkent a kiskereskedelmi forgalom.

Olvasóink írták

  • 1. laci 2007. november 23. 19:59
    „nem csak a kiskereskedelmi forgalom csoken ebben a rendszerben hanem a berek es a nyugdijak”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

ECOSTAT: a pénzügyi egyensúly helyreállítása az elsődleges

Magyarországon nehéz szakaszba került a gazdasági fejlődés fenntarthatósága, a versenyben való… Tovább olvasom