Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

KSH: három százalékkal nőtt a pedagógusok száma ebben a tanévben

A most záruló tanévben a pedagógusok számának évek óta tartó csökkenése háromszázalékos növekedésre váltott.
Ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország, 2013 című kiadványából, amely szerint az országban folyamatosan nő az emberek iskolai végzettsége.

Az összegzés szerint az iskolarendszerű oktatásban 2013-ban nappali és nem nappali képzésen összesen 1 millió 986 ezren tanultak, 13 százalékkal kevesebben, mint 2005-ben. A mérséklődés az oktatásban érintett korcsoport létszámcsökkenésénél nagyobb mértékű volt. A leginkább érintett korcsoport, a 5-22 évesek létszáma ezen időszak alatt 11 százalékkal esett vissza.

Az általános iskola nappali képzésére járók számának csökkenése 2013-ban megállt, szerény mértékben növekedett. Ez részben az érintett korosztály létszámának változásából, részben a beiskolázási életkor szigorításából adódott - írták.

Tavaly 7 százalékkal mérséklődött a középfokon, nappali oktatásban tanulók száma (502 ezer diák). A szakiskolai képzésben részt vevők aránya az elmúlt évtized utolsó harmadában nőtt, majd 2011-től újra csökkenni kezdett, és 2013-ban hozzávetőleg 23 százalék volt. A gimnáziumi képzésben részt vevők aránya az elmúlt két évben emelkedett, 2013-ban mintegy 37 százalék, a szakközépiskolában tanulóké pedig 41 százalék volt.

A felsőoktatási intézményekbe nappali és nem nappali képzési formákra járók száma nyolc év alatt 25 százalékkal esett vissza. A nem nappali képzésben már 2005-től, a nappali képzésben 2009-től csökkent a hallgatók létszáma. 2013-ban nappali alapképzésre 53 ezren jelentkeztek, és 78 százalékukat vették fel. Mesterképzésre 22 ezren felvételiztek, és 16 ezren kezdhették meg a tanulmányaikat.

A dokumentumban kitértek arra, hogy a népesség iskolai végzettsége folyamatosan javul. A népszámlálás adatai szerint 2001 és 2011 között a 25-64 évesek körében az érettségizettek aránya 28-ról 31 százalékra emelkedett, míg a diplomásoké 7 százalékponttal, 21 százalékra nőtt. Ugyanakkor a pusztán általános iskolai végzettséggel rendelkezők száma és aránya jelentősen csökkent. Az általános iskolát sikeresen (nappali képzés keretében) befejezők száma 2013-ban 91 ezer volt, 3,8 százalékkal alacsonyabb, mint 2012-ben, és mintegy negyedével kevesebb, mint 2005-ben.

A legutóbbi népszámlálás adatai szerint a felsőfokú végzettségű emberek negyede az oktatás, pedagógia, 29 százaléka a társadalomtudományok, gazdaság, jog, 17 százaléka műszaki területen szerzett diplomát. Az egészségügy és orvostudomány, a természettudományok, a humántudományok és művészetek, az agrártudományok (ideértve az állatorvosi képzést is), valamint a szolgáltatások külön-külön 5-8 százalék körüli arányt képviselnek.

Az összegzés szerint a 2013/2014-es tanévben mintegy 74 ezer pedagógus dolgozott az általános iskolákban, tízből kilenc pedagógus nő. A napközi otthoni és tanulószobai ellátásban részesülő gyermekek aránya 51 százalék (a korábbi éveknél 3 százalékponttal több), az alsó tagozatokon ez az arány még magasabb. Az egy pedagógusra jutó (nappali képzésben) tanulók száma évek óta 10.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Savanyúságokat ellenőrzött a Nébih

A szúrópróbaszerűen megvizsgált 52 termékből 27 esetében kellett hatósági eljárást indítani. Tovább olvasom