Délmagyar logó

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

KSH: több születés és halálozás az év első öt hónapjában

Többen születtek és többen is haltak meg az év első öt hónapjában, mint az előző esztendő azonos időszakában.

Többen születtek és többen is haltak meg az év első öt hónapjában, mint az előző esztendő azonos időszakában, a 22 és fél ezres népességfogyás pedig 22,7 százalékkal magasabb a 2014 elejinél - közölte szerdán az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az év első öt hónapjában 36 ezer 520 gyermek jött világra, ami 947-tel, 2,7 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakának értékét. A születések száma mind az öt hónapban több volt, mint 2014-ben. Különösen a januári emelkedés volt számottevő, amikor az egy évvel korábbihoz képest 5,3 százalékkal volt magasabb az újszülöttek száma.

Ugyanakkor a halálozások száma 59 047 volt, ami 5112-vel, 9,5 százalékkal haladta meg a 2014. január-májusi értéket. A halálozások száma az év első négy hónapjában több, májusban 6,2 százalékkal kevesebb volt, mint egy évvel korábban. A legnagyobb mértékű növekedést az idei esztendő első két hónapjára mutatták ki; ez átlagosan 22 százalékkal haladta meg 2014 azonos időszakának számait.

A jelentős halálozási többlet alakulásában az influenzajárvány és az előző év alacsony bázisértéke is közrejátszott - áll a KSH közleményében. Az esztendő első öt hónapjában - szemben a tavalyi 18 ezer 362-vel - 22 ezer 527 főre nőtt a természetes fogyás.

Az ebben az időszakban regisztrált 12 ezer 457 házasságkötés 5,3 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál.

A közlemény szerint ebben az időszakban ezer lakosra 9,0 élveszületés és 14,5 halálozás jutott. Az előbbi 0,3, az utóbbi 1,3 ezrelékponttal magasabb a 2014. január-májusinál. A természetes fogyás mértéke - 1,0 ezrelékponttal - 5,5 ezrelékre emelkedett. Az év első öt hónapjában ezer élveszületésre 4,1 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,5 ezrelékpontos csökkenést jelentett az előző év január-májusihoz képest.

A házasságkötési arányszám 3,1 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán személyes okok alapján fogadta el Vida Ildikó lemondását

Vida Ildikó már az alaptalan amerikai vádak idején felajánlotta a lemondását, amelyet a… Tovább olvasom