Szeged - delmagyar.hu

Benjamin Franklin azon merengett, hogy két biztos dolog van az életben: a halál és az adó. Ha a nagy ember ma élne, kétségtelenül megnevezne egy harmadikat is: azt, hogy magyar politikus soha nem mond le - írta Schmitt Pál plágiumügyéről közép-kelet-európai blogrovatában (Eastern Approaches) a The Economist.

A brit gazdasági-politikai hetilap blogbejegyzése szerint a magyar államfő bizonyosan pályafutása legrosszabb hetén van túl. A doktori címének visszavonásáról szóló bejelentés a magyar politikában ritka összpárti konszenzust teremtett abban, hogy az elnöknek le kellene mondania. Még a jobbra hajló Magyar Nemzet is, amely pedig általában a kormányt támogatja, szenvedélyes felhívásban kérte Schmitt Pált a távozásra.

A legtöbb elemző azt hitte, hogy Schmitt Pál számára mindennek vége, azonban Orbán Viktor miniszterelnök, az államfő pártszövetségese közbelépett, és kérdésre válaszolva közölte: az államfő dolga eldönteni, hogy lemond-e.

A The Economist szerint Schmitt Pál döntött is: csakúgy, mint annak idején Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök a zavargásokhoz vezető 2006-os beszéde után, az államfő is közölte, hogy marad. Schmitt Pál szerencséjére kéznél volt a megértő állami televízió. Obersovszky Péter interjúja az államfővel olyan kínos volt, amilyet Közép-Európában manapság ritkán látni - áll a The Economist írásában.

A lap megemlíti, hogy Schmitt Pál bejelentette: új disszertáció megírásába kezd. "Esetleg írhatna a magyar állami televízióra gyakorolt politikai nyomásról" - fejeződik be az írás.

A Gazeta Wyborcza hétvégi kiadásában Adam Michnik arról ír, hogy a magyar kormányfő politikájáról szóló vitában a lengyelek már Lengyelország jövőjéről vitatkoznak. Véleménye szerint "Magyarországot most hasonlóan drasztikusan lebénították", mint Lengyelországot a jobboldali kormányzás idején.

A Gazeta Polska Codziennie hétvégi kiadásának Jadwiga Staniszkis szociológus arról nyilatkozott, hogy a magyar kormányt támogató lengyelek rámutattak a kettős európai mérce létezésére.

Kiemelte, hogy a térségnek nem a lengyel külügyminiszter által javasolt "hierarchikus föderalizmus", hanem a lisszaboni szerződés alapelveiben meghatározott szuverenitásra, "individualizmusra és (a jelenleg korlátolt) gazdasági terjeszkedésre" van szüksége. Véleménye szerint "a régió legnagyobb országaként Lengyelországnak felelősséget kellene vállalnia másokért" és együtt kellene működnie a magyar miniszterelnökkel, aki "hősiesen, a két sebességű unió terveivel szemben, a magyar fejlődési stádium logikájának megfelelő változásokat vezet be", mert az összefogás lehetővé tenné a térség fejlődését "a kapitalizmus korai szakaszának különleges valóságában".