Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Külföldi sajtó Magyarországról: Orbán kompromisszumkészséget mutatott

A plágiumüggyel, Orbán Viktor békülékenységéről és többek között a Fideszről közölt írásokat több európai lap.
A német Berliner Zeitung a magyar államfő állítólagos plágiumügyéről, a svájci Neue Zürcher Zeitung Orbán Viktor békülékenységéről, a Limes olasz geopolitikai folyóirat a miniszterelnökről és a Fideszről, a felvidéki Szabad Újság a kettős állampolgársággal kapcsolatos szlovák megjegyzésről közölt írást.

A Berliner Zeitung című baloldali német lap Budapesti plágium címmel közölt írást kedden véleményoldalán - Christian Wulff német államfő lemondásával összefüggésben - Schmitt Pál állítólagos plágiumügyéről. Frank Herold a lap Szüret című rovatában közölt írásában ismertette egyebek között a Népszava kommentárját Wulff lemondásáról, majd megjegyezte, hogy a német államfő belebukott a kétes ügyeibe, a magyar államfő viszont "egyelőre megpróbálja kibekkelni" a plágiumügyet. Hozzátette, hogy a Magyar Nemzetben Kövér László, az Országgyűlés elnöke "röviden kitért" az államfővel szemben felmerült vádra, "óvott az elhamarkodott ítéletalkotástól", valamint "utalt" Schmitt érdemeire és nemzetközi elismertségére. "A valódi kiállás egy elnök mellett másként néz ki" - jegyezte meg Frank Herold.

A svájci konzervatív Neue Zürcher Zeitung Orbán megnyugtatást célzó jelzései címmel közölte Charles E. Ritterband cikkét, amely szerint Orbán Viktor az ellenzékkel való együttműködés útján próbál további támogatást szerezni, miközben a legfontosabb törvényeket már "tető alá hozták". Ritterband hozzáfűzte, az EU-ra és a valutaalapra utalva, hogy Orbán "kompromisszumkészséget mutatott". A cikk foglalkozott a Hősök, Királyok, Szentek című kiállítással, az Operaház előtti tüntetéssel, az új választójogi törvénnyel. A szerző úgy vélekedett, hogy a szocialisták nem jelentenek valódi alternatívát a szavazók számára, ugyanakkor sokan elfordultak a kormánytól, akik emiatt a "pártok feletti tiltakozó mozgalmak" felé nyitnak, mint a Szolidaritás illetve az Egymillióan a sajtószabadságért.

A Limes olasz geopolitikai folyóirat februárban közölte Orbán Viktor, egy európai politikus fenomenológiája című, Stefano Bottoni történész által jegyzett írást, amely részletesen ismertette a Fidesz történetét és Orbán Viktor életútját. A szerző hangsúlyozta, hogy az európai politikusok és bürokraták a magyar miniszterelnökkel szembeni előítéletük miatt "a stratégiai gondolkozású kelet-európai vezető politikus kezdeményező javaslatait sokszor felületesen kezelik és nem mélyülnek el azok átfogóbb értelmezésében." Szerinte Európa és Budapest legutóbbi konfliktusának valódi oka, hogy Orbán megpróbált felszabadulni az IMF és a Világbank gyámsága alól, amire az EU reagált. "48 éves kora ellenére Orbán a 80-as évek kommunistaellenes ellenzéki mozgalmai közül az egyetlen még tevékeny politikus, de mindenekelőtt ő az egyedüli kelet-európai politikus, aki egyelőre még szembe mer szállni azzal az elképzeléssel, mely szerint a posztkommunista Európa egy olyan óriási kereskedelmi platformmá alakulna át, ami a német mozdony szolgálatában áll."

Civilizálatlannak és nem európainak nevezte a napokban a kettős állampolgárságról szóló magyar törvényt Mikulás Dzurinda szlovák külügyminiszter, amely kijelentésével kapcsolatban "Civilizátor" címmel jelentetett meg kommentárt kedden a Szabad Újság szlovákiai magyar hetilap internetes oldala. A cikk írója szerint "foltos szájú, görbe beszédekkel" próbálja "megetetni" a választókat a "Gorilla listáról menekülő" Dzurinda, aki ilyen módon szeretne "visszakapaszkodni a politikai elit uborkafájára". A kommentátor írásában többek közt arra is rámutat, hogy Dzurinda "beszéde olyan egyenes, mint a kasza", hiszen néhány hónapja még azt nyilatkozta, hogy a szlovákiai magyarokat nem érdekli az egyszerűsített honosítás.

Olvasóink írták

  • 1. bubuk 2012. február 21. 15:34
    „Dzurinda európéer módon kitakarítja a 99 éves magyar kettős áp.-t, ami nem zavarja a Lunacek és a Kroes néniket soha.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

EB: nincs határidőhöz kötve a magyarországi válaszok elbírálása

Nincsen előre meghatározott határidő arra, hogy az Európai Bizottságnak mikorra kell értékelnie a… Tovább olvasom