Délmagyar logó

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 14°C Még több cikk.

Kulka Jánost kitüntették

A színész több, mint húsz év színpadi és filmes munkásságát díjazták, ezúttal a legmagasabb művészeti elismeréssel, a Kossuth-díjjal.

- Ahogy ismerem magam, inkább terhet fog rám tenni,  mert azt szeretném érezni, hogy megszolgáltam ezt a díjat.

A komoly színpadi tapasztalatok ellenére Kulka annyira izgult a díj átadása előtt, hogy  zavarában kissé korábban állt fel, mint kellett volna.

- Felpattantam a nevem hallatán, meg sem vártam, hogy mondják kicsoda, micsoda. Én meg csak álltam, mint egy hülye, én meg nem bírok várni mint a többiek.

A színművészt édesanyja kísérte el a Parlamentbe, ahol a Himnusz alatt sok régi emlék is eszébe jutott. Volt valaki, aki nagyon hiányzott számára ezen az ünnepen is.

- Eszembe jutott, hogy volt egy hihetetlen édesapám - aki sajnos már nagyon régen meghalt -, és  hogy milyen kár hogy ezt nem láthatta, mert olyan büszke lenne.

A Kossuth-díj ünneplésére nem volt sok ideje, mert este már játszott is a

Nemzeti Színházban. Az előadás után kollégáival koccintott, akik kedvenc ételével kedveskedtek Neki.

- Harcsapaprikás  túróscsuszával, és külön azzal a speciális kéréssel, hogy még pörc legyen a csuszán.

A színész azt még nem döntötte el, hogy otthonában a többi díja mellé vagy egy kitüntetett helyre teszi a nagy elismerést, amit imádott kutyája is rögtön díjazott.

- Morzsának nagyon tetszett. Ő rosszul járt ezen a napon, mert alig voltam vele, úgyhogy leraktam a földre és megmutattam neki, hogy na ez a Kossuth-díj, ő meg megnyalta Kossuth kalapját.

Kulka János tehát boldog és elégedett színésznek vallja magát. A színház szerető közönség pedig estéről estére továbbra is biztosan vastapssal díjazza majd.

 

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szívet formált a franciasalátából

Zsűrink Kóródiné Horváth Borbála puttonyos káposztáját választotta a második negyedév legjobb… Tovább olvasom