Délmagyar logó

2018. 05. 23. szerda - Dezső 17°C | 27°C Még több cikk.

Külügyminiszteri találkozó

A jelenlegi árvízi helyzet és az áradásokkal szembeni közös fellépés gondolata uralta a szerdán Újvidéken tartott harmadik magyar–román–

szerbia-montenegrói külügyminiszteri találkozót.
Somogyi Ferenc magyar, Mihai-Razvan Ungureanu román és Vuk Draskovic szerbia-montenegrói külügyminiszter találkozójának vendéglátója Bojan Pajtic, a vajdasági végrehajtó tanács elnöke (kormányfő) volt, aki jelenleg a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió (DKMT) soros elnöki tisztét tölti be.
A találkozón szó esett a DKMT-n belüli együttműködés serkentéséről, de elsősorban a mindhárom országot érintő árvízhelyzet jegyében zajlott. Somogyi tájékoztatta tárgyalópartnereit arról, hogy az Európai Unió külügyminisztereinek legutóbbi tanácskozásán felvetette: időszerű lenne az árvízi katasztrófák esetére átgondolni és módosítani az uniós segítségnyújtási mechanizmust, hogy Brüsszel rugalmasabban, az adott helyzethez alkalmazkodva tudjon támogatást nyújtani. Sürgette uniós kollégáit, hogy gyorsuljon fel az a folyamat, amely végeredményeként új direktíva gondoskodna erről.
A külügyminiszterek megállapodtak abban, hogy országaik az eddigieknél is szervezettebben és hatékonyabban fognak együttműködni a természeti katasztrófák kezelésében.
Draskovic szerint záros határidőn belül megkezdődnek az ezzel kapcsolatos háromoldalú szakértői egyeztetések. Un-

gureanu pedig azt mondta: találkozni fognak a belügyminiszterek és államigazgatási miniszterek is, hogy elhárítsák a katasztrófahelyzetek elleni közös fellépés előtt álló adminisztratív akadályokat.
Az újvidéki tárgyalásokon felvetődött a Tisza „nemzetközi vízi úttá” való átminősítése. Bojan Pajtic szerint fellendítené a folyam menti közlekedési, idegenforgalmi és gazdasági együttműködést, amennyiben megvalósulna az elképzelés.
Somogyi Ferenc szerint a megbeszélésen egyetértés volt abban, hogy közösen kell munkálkodni a határátlépés egyszerűsítésén – a biztonság garantálása mellett –, és ezzel összefüggésben tovább kell növelni az idegenforgalmat. A találkozó résztvevői támogatták azt az elképzelést, hogy a DKMT keretében mindhárom ország gazdasági érdekeit szolgáló ipari park létesüljön a közös határnál. (mti)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vágányzár

Pályaépítési munkálatok miatt április 22-én, szombaton 15 óra 40 perctől vasárnap reggel 7 óra 40… Tovább olvasom