Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Lakás-takarékpénztári fúzió: elnéptelenedés

Alig másfél hónapja egy kisebb piaci szereplőt kebelezett be a Lakáskassza-Wüstenrot, most pedig maga készül beolvadni konkurensébe.

A stabil piaci elsőséghez szokott OTP Lakástakarékpénztárt hamarosan bekeríthetik versenytársai: úgy tűnik, a Fundamenta és a Lakáskassza-Wüstenrot közös erővel - egyesüléssel - előzi meg a piaci mogult. Az ügylet jövő év közepére előirányzott beteljesülésével, a lakástakarék-pénztárak megszületése után hat évvel, az egészen a közelmúltig négy taggal működő piac kétszereplőssé egyszerűsödik.

Ehhez persze meg kell valósulni a fúziónak. Mert bár másodszorra nyilván körültekintőbben futnak neki az ügyletnek a felek, érdemes felidézni, hogy egyszer már jegyben jártak, ám utóbb felmondták a mátkaságot. A Fundamenta és a Lakáskassza három évvel ezelőtt tett kísérletet az egyesülésre. Természetesen akkor is a piaci pozícióik erősítése volt a cél, egyúttal pedig a hatékonyságot, a közös működés szervezeti előnyeit is szerették volna kihasználni. A parti végül nem jött össze, az eltávolodás okairól pedig csupán annyit közöltek: részvényeseik nem tudtak megegyezni tulajdonaik értékelésében.

Fordulat

Igaz, akkor még a piac négy szereplővel működött, és a negyedik, az Otthon éppen azon spekulált: minthogy részvényeseik Ausztriában ellenlábasok, a részben Erste tulajdonolta Otthon, valamint a Generali-csoporthoz tartozó Lakáskassza nyilván nem kerülhet egy fedél alá.

Az Erste azonban korántsem ragaszkodott annyira intézményéhez: állományát szeptember elsejével a Lakáskasszára hagyta. Az Otthon, amely tavasz óta új megállapodást már nem köthetett, májusi adatai alapján 51,5 ezer szerződést adott át 23,4 milliárd forint értékben a nála jóval - az élő szerződések számát tekintve több mint háromszor, értékük alapján pedig ötször - nagyobb versenytársának.
Így egy nagyra hízott - sokak szerint éppen az egyesülési tárgyalásokra "kistafírozott" - társaság masírozhat be a német tulajdonú Fundamenta Rt.-be. A szűkszavú sajtóközlemény szerint ugyanis a fúziót a Lakáskassza beolvadásával képzelik el.

Részletekről egyik fél sem nyilatkozik, így a majdani tulajdonhányadok mértékét sem tudatták. Az ügyben ugyanakkor meglehetősen sok szereplő érintett. A Fundamenta ugyan egyetlen nagytulajdonossal rendelkezik - ez a németországi Schwäbisch Hall AG -, ezzel szemben a Lakáskassza-Wüstenrot hátterében öt fontos részvényes sorolható fel. Együtt több mint 51 százalékos tulajdonrésze van két Wüstenrot-társaságnak, mellettük bő 30 százalékot a Generali Providencia és 15 százalékot a HVB Bank, közel 3 százaléknyi tulajdonrészt pedig a Magyarországi Volksbank tudhat a magáénak.

Élre vágnak

A piaci részesedést tekintve az egyesülés előtt álló felek közül, még ha néhány százalékponttal is, de a Fundamenta a nagyobb: szerződésszám és állomány alapján 31 százalék körüli tortaszeleten ül, szemben az Otthon hozományát lenyelő majdani partner 26 százalékával.

Ezen adatok alapján összesítve mindkét aspektus szerint meghaladják a közös rivális méretét, annak ellenére, hogy a valamennyiük számára tempós növekedést hozó 2002. évben a leggyorsabban az OTP Bank leánycége gyarapította szerződéseit.

A Németországban, Csehországban egyaránt piaci elsőséghez szokott Fundamenta-tulajdonos Schwäbisch Hall várhatóan Magyarországon is a dobogó legmagasabb fokára állhat.
 

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kertész fényéből mindenkinek jut

"A magyar irodalom most Kertész Imre Nobel-díjas írónk fényében fürdik, s ebből a fényből… Tovább olvasom