Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 12°C Még több cikk.

Laktanyák önkormányzatoknak

November óta eddig tizennégy település kapott térítés nélkül egykori honvédségi ingatlanokat. A tizenkilenc ingatlan közül év végéig tizennyolcnak kell elkészíteni az átadási szerződését, különben a határozatok érvényüket vesztik.

A győri Frigyes-laktanya
A májusi kormányváltás és az őszi önkormányzati választások között a Medgyessy-kormány három alkalommal határozott volt honvédségi ingatlanok ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról. A 19 ingatlant 14 település – egyebek között Aba, Baja, Kunmadaras, Nagykanizsa, Nyírtelek – kaphatja meg. A kormányhatározatok szerint az átadási szerződéseknek – a nyíregyházi laktanya kivételével – 2002. december 31-ig el kell készülniük, különben a döntések érvényüket vesztik.

Büky Dorottyától, az ÁPV Rt. kommunikációs igazgatójától megtudtuk: az ingyenesen átadott ingatlanok közül az összesen 3,5 hektáros abai a legkisebb, míg a 745 hektáros kunmadarasi volt szovjet repülőtér a legnagyobb. A legértékesebbnek az a két nagykanizsai laktanya számít, amely a város belterületén, az M7-es főút mentén található. Az önkormányzatok a volt honvédségi ingatlanokat csak a kormányhatározatokban megfogalmazott célokra – például ipari park létesítésére, szociális és egészségügyi feladatok ellátására, sportfejlesztésre – hasznosíthatják.

Litter Nándor, Nagykanizsa polgármestere kérdésünkre válaszolva elmondta: a napokban aláírta az ÁPV Rt. által előkészített, a két laktanya térítésmentes átadásáról szóló szerződést, amelynek értelmében az ingatlanok 2003. január elsején kerülnek a város tulajdonába. A polgármester szerint januárban kerülhet sor a tényleges átadás-átvételi procedúrára.

Nagykanizsán a tervek szerint ipari park épül a volt laktanyák helyén. A beruházásban azonban feltehetőleg már nem vesz részt az olasz Redilco cég, amely két évvel ezelőtt még 700 millió dolláros fejlesztésben gondolkodott, ám az Orbán-kormány idején a laktanyák átadása körüli huzavona miatt elállt beruházási szándékától. Litter Nándortól megtudtuk: a milánói székhelyű cég visszatérésére nincs esély, ugyanis a polgármester levelére a közelmúltban egy közvetítő segítségével azt a választ küldték: már nem érdekli őket a dél-zalai projekt.

A csaknem nyolcszáz hektáros kunmadarasi repülőtéren ipari parkot, logisztikai központot és polgári repülőteret működtetnének – mondta tudósítónknak Márki Sándor kunmadarasi polgármester. Az ingatlanra vonatkozó hasznosítási tanulmány szerint az átadástól számított öt-hat éven belül akár nyolcszáz-kilencszáz ember is dolgozhat majd a vállalkozási övezetben. A reptértől nem messze van egy termálkút, amelyből 56 fokos meleg víz tör a felszínre: erre a természeti kincsre alapozva szóba került a gyógyturizmus fejlesztése és egy pihenő-lakópark felépítése. Gondot okoz viszont, hogy a környezeti kárelhárítást a szovjet csapatok kivonulása óta nem tudták befejezni. Márki Sándor közölte: az ÁPV Rt. és az önkormányzat közötti szerződés tervezete szerint ezt a munkát továbbra is állami pénzből finanszírozzák majd.

Nyírtelek önkormányzata csaknem háromhektáros honvédségi sportlétesítményhez jutott hozzá jelképes, egyforintos áron – közölte érdeklődésünkre Magyar László, a hétezer lakosú Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei nagyközség polgármestere. A területen több, elhanyagolt állapotban lévő barakk- és raktárépület, valamint egy füves futballpálya található. A polgármester elmondta: a futballpályát már tíz éve a nagyközség használja, a területen a tulajdonbavétel után az önkormányzat sportcentrumot kíván kialakítani.

Baja visszakapja három volt laktanyáját. A Vaskúti úti laktanyának nevezett Dózsa György lövészdandár már több mint öt éve megszűnt. A városnak a több ezer férőhelyes kiképzőbázisa mellett volt még egy kisebb műszaki alakulata is: erre a létesítményre a kilencvenes évek elején került lakat. A két honvédségi bázis mellett a rendszerváltásig egy orosz laktanya is létezett a Sugovica-parti településen, amely napjainkra teljesen lepusztult, a létesítménynek már csak a maradványai látszanak. A városvezetés a laktanyák megszüntetése óta kéri az államtól a honvédségi objektumokat. Márfai Péter, a városvezetés nagyobbik koalíciós pártja, a szocialisták frakcióvezetője tudósítónknak elmondta: csaknem 4,5-5 milliárd forint értékű vagyonnal gazdagodtak, amellyel elsősorban Baja gazdasági pozícióit szeretnék megerősíteni. Terveik szerint a jól felszerelt vaskúti laktanyában különböző sport- és oktatási programokat fognak megvalósítani, valamint a városközpontból ide helyeznék ki a tűzoltólaktanyát és néhány szociális létesítményt. Ezeknek a belvárosi ingatlanoknak az értékesítéséből pedig vélhetőleg fedezni tudnák a rekonstrukciós költségeket. A kisebb műszaki laktanya felépítményei már nincsenek túl jó állapotban, de mivel közművesített ingatlanról van szó, így viszonylag kis ráfordítással lehetőség nyílik a terület mellett fekvő ipari park bővítésére – tette hozzá a frakcióvezető.

A volt orosz laktanya területéről még nincsenek konkrét tervek Baján, de annak közlekedési és logisztikai szempontból értékes a fekvése – tudta meg tudósítónk.

Aba és Székesfehérvár közigazgatási területéhez tartozik az egykori börgöndi repülőtér területe és az itteni volt szovjet laktanya. Az ingatlan egy részét a község Fehérvárral közösen megvásárolta az Orbán-kormánytól, a többit a két település térítésmentesen kapta vissza a Medgyessy-kormánytól. Aba és Fehérvár évek óta tárgyal egy angol céggel arról, hogy 2006-ig nemzetközi repülőteret építenek itt.

Mivel a magyar honvédség többé nem tart rá igényt, a volt szovjet bombázótér hétezer négyzetméteres területe térítésmentesen a Hortobágyi Nemzeti Park kezelésébe kerül – jelentette be Aradi Csaba, a nemzeti park igazgatója tegnapi sajtótájékoztatóján Debrecenben. Az igazgató elmondta: a magyar honvédség utoljára hat évvel ezelőtt gyakorlatozott a bombázótéren, amelyet korábban évtizedekig a szovjet hadsereg használt. Kifejtette: a sérült táj több milliárd forintba kerülő – állami forrásból finanszírozott – rehabilitációja 6-8 évet vehet igénybe, amelynek során el kell távolítani a fel nem robbant bombákat, és be kell temetni a bombatölcséreket. Aradi Csaba hozzátette: a terület természetvédelmi szempontból különösen értékesnek számít, hiszen védett madárfajok fészkelőhelye.

Kapcsolódó anyagok:

Akció a Frigyes-laktanyáért (2002-06-11) >>
A polgármester a Frigyes-laktanyáról (2002-06-12) >>
Hitelesített helyi népi kezdeményezés (2002-06-14) >>
A városé legyen megint a Frigyes (2002-06-18) >>
Tízezer helyett egy is elegendő (2002-07-19) >>
Jungi: megoldás a Figyes-laktanyára (2002-07-22) >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alapkamatot csökkentett a jegybank

A Monetáris Tanács 50 bázisponttal 8,5 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. A testület… Tovább olvasom