Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Lassabb növekedés, 100 milliárdos lyuk a költségvetésen

Kampány indul, bizottság alakul, három százalék alá viszik a költségvetési hiányt és két százalék lesz a gazdasági növekedés - mondta Orbán Viktor szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Az euróválság súlyos kihívás

A kormányfő szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: az euróválság legközvetlenebb hatása Magyarország számára, hogy a devizahiteles családok biztonsága és otthona veszélybe került.

Orbán Viktor kijelentette: Magyarország még nincs kívül a veszélyzónán.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem fogják hagyni, hogy a válság árát az emberekkel fizettessék meg.


Kampányt indít a kormány az árfolyamgát ügyében

Kampányba kezd a kormány, hogy minden devizahiteles család pontos információkat kapjon, tudhassa és mérlegelhesse, hogy igénybe kívánja-e venni az árfolyamgát lehetőségét.

A kormány arról is döntött, hogy a Fészekrakó Program keretében lakáshitelt felvettek is élhetnek az árfolyamgát lehetőségével - közölte Orbán Viktor miniszterelnök szerdai sajtótájékoztatóján.

Orbán Viktor kormányfő beszél a Miniszterelnökségen tartott sajtótájékoztatón.MTI Fotó: Illyés Tibor
Orbán Viktor kormányfő beszél a Miniszterelnökségen tartott sajtótájékoztatón.MTI Fotó: Illyés Tibor

Jelentés készül és bizottság alakul

A miniszterelnök felkérte a nemzetgazdasági minisztert, hogy készítsen jelentést, amely feltárja és nyomon követhetővé teszi, milyen út vezetett "a biztonságos, és támogatott forinthitelektől a kockázatos devizahitelezésig".

Orbán Viktor arra is felkérte Matolcsy Györgyöt, állítson fel egy otthonvédelmi monitoring bizottságot, hogy átláthatóvá és egységessé válhasson a törlesztőrészlet-számítási mechanizmus a különböző bankoknál.

Az árfolyamgáttal élők törlesztőrészletének növekedése 2015 után sem lehet több mint 15 százalék - szögezte le a kormányfő.


A kormány tartani fogja a költségvetési hiányt

A kormány sem a korábban bejelentett költségvetési hiányt, sem a további államadósság-csökkentést, sem az arányos adórendszer kiépítését nem adja fel.

A kormány tartani fogja a korábban bejelentetett költségvetési hiányt, azt három százalék alá viszi - jelentette ki a kormányfő, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a rögzített hiánymérték megtartása további intézkedéseket igényel a kiadási és a bevételi oldalon. További államadósság-csökkentő lépések lesznek - tette hozzá Orbán Viktor.

Kiemelte továbbá, hogy az arányos adórendszer teljes kiépítésének politikáját sem adják fel.


Növekedés két százalékon

A miniszterelnök szerint két százalék környékén lesz a gazdasági növekedés az idén Magyarországon.

Orbán Viktor szerdai tájékoztatóján úgy fogalmazott, "teljesen nyilvánvaló, hogy egy 3 százalékos gazdasági növekedésre beállított költségvetés esetében, ahol a növekedés, úgy tudjuk, 2 százalék környékén lesz, ott az egy százalékkal alacsonyabb költségvetési növekedés miatt nyilvánvalóan keletkezik legalább 100 milliárd forintnyi hiány". 


Reakciók

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője a BÉT keddi napját elemezve kiemelte: a világpiaci hangulat vezetett a budapesti tőzsdeindex emelkedéséhez, ugyanakkor ez ezzel párhuzamosan zajló, magyar miniszterelnöki, a hiánycél megerősítéséről szóló nyilatkozat is stabilizáló hatást gyakorolt a forintra, és a részvénypiacon több papír is magára talált.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője Orbán Viktor délutáni nyilatkozata kapcsán úgy fogalmazott: a miniszterelnök által elmondottak piactámogatóak voltak.

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke "igazi bankárkormánynak" nevezte Orbán Viktor kabinetjét, szerinte a bankok a kormány asszisztálása mellett ügyfeleikre hárítják összes költségüket. A szocialista politikus semmitmondónak nevezte a kormányfő által elmondottakat.

A Jobbik szerint Orbán Viktor nem adott választ arra, hogyan tálalhat kiutat Magyarország a jelenlegi gazdasági válsághelyzetből. Orbán Viktor - az előző kormányokhoz hasonlóan - kizárólag "neoliberális kliséket" használt, amelyek zsákutcába juttatták az országot - fogalmazott Hegedűs Tamás, a párt frakcióvezető-helyettese.

Scheiring Gábor, az LMP gazdasági kabinetjének vezetője azt kezdeményezte, hogy az ellenzék álljon elő javaslatokkal, mert szerinte a kormány cselekvőképtelen. A kormányfő "megint a semmitmondás művészetét űzte". A kormány eddigi intézkedései alkalmatlanok voltak a gazdasági növekedés beindítására - mondta.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője jó lépésnek nevezte a devizahitelek árfolyamgátjáról szóló döntést. Kiemelte: nem rendült meg a piac bizalma a magyar gazdaságban, a kormány kezelni tudja az újabb nemzetközi pénzügyi válság okozta problémákat.

Korábban:

A hvg.hu megkeresésére a parlament költségvetési bizottságának egyetlen fideszes tagja sem akart arról előzetesen nyilatkozni arról, hogy szerinte mit kéne tennie a kormánynak a vártnál sokkal rosszabb növekedési adatok tükrében a 2012-es költségvetéssel.

Egy dolog azonban biztosbiztos: „megszorítások" bejelentése a szerdai sajtótájékoztatón sem várható.

Olvasóink írták

79 hozzászólás
  • 79. Örvájn 2011. augusztus 19. 19:03
    „Ha szocialista színekben pályázol ilyen tisztes hivatásra, még meg is történhet a távoli jövőben.”
  • 78. qrumpli 2011. augusztus 19. 03:51
    „Talán ha anyám nem ver el mikor gyerekkoromban hazudtam én is miniszterelnök lehetnék?”
  • 77. deszkás 2011. augusztus 19. 00:14
    „Tudjuk ,lesz ez még rosszabb is. "Aki hegyeket mozgat"- megáll a kezem.”
  • 76. Larsson 2011. augusztus 18. 23:32
    „75.

    Az irány már adott, irány a lejtőn, de sajna ehhez le kellene venni a szemüveget. Az elmúlt 1,5 év ezt bizonyítja, tovább nőtt a munkanélküliség, több a kilátástalan helyzetben lévő ember, csökkent csomó bevétel, megszorították a bankokat, multikat, amit mi szívunk, az átlag ember bére csökkent és még sorolhatnám reggelig!
    Érdekes, hogy van aki szerint ez a jó irány!”
  • 75. SP 2011. augusztus 18. 22:30
    „73. tótkomlósi
    Na kedves tótkomlósi!
    ""tőletek"" -re elmondanám,
    hogy nem tartozom egyik csoportosuláshoz sem.

    Lehet bárki nem szélsőséges,
    aki a magyarság és magyar ország felemelkedésében jeleskedik azt elismerem.

    Tény, hogy a gödörben vagyunk és innen ki kell evickélni.

    Viktor
    ez irányban próbál tenni. A végleges értékelés a következő választásoknál lesz aktuális. Az előző versenyzők produktuma ismert. Viktor műve még nincs kész.”
  • 74. studyfy 2011. augusztus 18. 22:25
    „örvájn, nagyon szakszerűen és barátságosan próbálod magyarázni a bizonyítványt. A Bajnaiék is követtek el hibákat, de ekkora mellélövéseket nem követtek el. Még hogy nincsenek megszorítások, meg az SZJA beváltotta a hozzáfűzött reményeket, meg hogy a tervezett növekedés elmaradása külföld miatt van, meg hogy mi nem hazudunk stb. Ezeket nem lehet az előző kormányra fogni, ezt sajnos Orbánék követték el. Különben én örülnék legjobban, ha Orbánék sikeresek lennének, hiszen akkor az ország erősödne, az emberek jobban élnének. Sajnos ez csak ábránd.”
  • 73. tótkomlósi 2011. augusztus 18. 21:59
    „71. SP 2011.08.18. 17:17

    Na kedves SP!

    A moderátornak nem sok dolga van ezzel kapcsolatosan, úgy érzem!
    Már azért sem, mert pár évvel ezelőtt ettől durvább bejegyzések hangzottak el az akkori kormánnyal szemben, tőletek!

    Akkor most miért is kellene kimoderálni a viktort bíráló bejegyzéseket?????”
  • 72. Larsson 2011. augusztus 18. 18:23
    „http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/juliusban_460_milliarddal_ugrott_a_hiany_itt_a_magyarazat.493020.html

    Tessék elolvasni a cikket, a lényeg a végén, mindenből jobbat várt a kormány, szóval nem hogy 2% nem lesz a növekedés, de még lehet 1%-ot se éri el és megint kit fognak megszorítani, hát bennünket! Szép jövő vár ránk! :(((”
  • 71. SP 2011. augusztus 18. 17:17
    „A hozzászólók jellemzően Viktort ""bírálják"".

    Igen nagy fába vágta a fejszét OV.

    Hogy minden terve sikerül, az nem valószínű.
    De, hogy a hegyeket próbálja elmozdítani az azért nem kis dolog.

    Amikor az USA is válsággal küzd, az Eu nagyhatalmak is határozatlanok és 1 helyben topognak, Viktornak nagyon ügyesnek kellene lennie.
    Remélem kihúzza az országot a kátyúból.

    Egy észrevétel:
    A moderátor nem moderált sehol.”
  • 70. GAgyi 2011. augusztus 18. 15:34
    „51. frakk 2011.08.17. 20:53

    ".. Orbánt hagyd ki a mindennapi imádból, és magával a problémával foglalkozz."
    És ha valaki úgy gondolja, hogy a nagy ő (ovi) a probléma???????? Az nem ér?? :)”
  • 69. Örvájn 2011. augusztus 18. 15:08
    „Tavaly nettó 2,1 milliárd euró külföldi működő tőke érkezett Magyarországra az előző évi 1,5 milliárddal szemben, de a növekedés ellenére még így is elmarad a sokévi átlagtól. Nyugat európai nagyvállalatok munkahelyteremtő tőkeberuházásait, idáig jelentősen támogatták az elmúlt két évtized kormányai, önkormányzatai. Más kérdés, hogy a régiónkban versenyhelyzet áll fen e téren, nyilván az adott kormány lehetőségeit gazdasági viszonyai erősen befolyásolják, e téren -sajnálatos módon- az utóbbi időben gyengélkedünk. Az adó csökkentés pont a hazai kis és közép vállalkozóknak kíván kedvezni. Igen akár gépjármű cserével, ingatlan felújítással, alkalmazott foglakoztatásával, vállalkozásbővítéssel.”
  • 68. macs 2011. augusztus 18. 14:27
    „65. Örvájn,
    tudod én kicsi és buta vagyok. Légyszí, magyarázd meg nekem, azzal, hogy az a kvázi középosztály, mely az adókedvezmények révén több pénzt vitt haza, hogyan pörgette volna fel a hazai gazdaságot? Mert én ezt a hatást nem igazán látom. Mindenkinek egy gyomra van, tehát kb. ugyanannyit tud enni, mint korábban, vagyis max. minőségében változhat a fogyasztása. Mondjuk új lakásba akar költözni, új autót akar venni, OK, ez tényleg fogyasztás, de nem hiszem hogy katalizátorként lendíti előre a gazdaságot. Vagy házvezetőnőt, bébicsőszt, házitanítót stb. fog alkalmazni? Hát ezek valóban új munkahelyek, de hány és mennyi jövedelemmel?
    Tegyük fel, hogy a vállalkozásába forgatja a pénzt, de ahhoz fizetőképes kereslet kell, ami a csökkenő jövedelműek miatt szűkül. Vagy, mint mondod vállalkozni kezd. Ez is OK, de ehhez megint piac kell. A piac pedig mi vagyunk, akiknek kevesebb a jövedelme, tehát jobban meggondoljuk mire, mennyit költünk.
    A magyar gazdaság a Nyugat-európai gazdaságtól függ, ha ők prosperálnak, nálunk is javul a helyzet, ha nem, nálunk sem megy. :-(
    Nem ott csúszott félre az elmélet, hogy pl. Szlovákiában az egykulcsos adó bevezetésével nagyjából egyidőben indultak be az FDI beruházások és lendítették fel a gazdságot, szívtak fel jelentős munkaerőt, ezzel teremtve növekvő fogyasztást?
    Szóval, hallgatlak! :-)”
  • 67. ferdzso 2011. augusztus 18. 14:24
    „Jó a Kormány meglátása, hogy "elő kell venni", és megbüntetni, a "hűtlen kezelőket",rossz gazdaságpolitikát folytatókat, és eltüntetni a közéletből, ... (DE!!: pártállástól függetlenül), a rendszerváltoztatástól, egészen napjainkig! Lehet, hogy "nem maradna senki"? Hát, "Istenem"!: Akkor is lenne valahogy.)”
  • 66. ferdzso 2011. augusztus 18. 13:59
    „Na, majd "mi" (még) bérből, és fizetésből élők, "betömjük azt a lyukat"! Csak nehogy azt gondolja valaki, hogy itt megszorítások vannak, mert "morcos leszek"!! Ez úton szeretném megkérdezni, tisztelt, 300 ezer feletti nettót kereső "honfitársaimat", hogy jól telt-e a Hawaii, vagy egyéb egzotikus utazás, amit kormányunk jóvoltából eszközölni tudtak?!Hiszen, mégiscsak jobb lehetett, mint az eddigi adózásból erre jutó, "csak" Horvátország, (vagy más közelebbi, olcsóbb) út!”
  • 65. Örvájn 2011. augusztus 18. 13:49
    „Adó csökkentés annak a kormányzati intézkedésnek a része, amit a Fidesz ellenzékben annyira hiányolt. Pénzt hagyni az embereknél, a középosztály fogyasztását, vállalkozási kedvét növelni a hosszú távú gazdaságélénkítő hatás okán. A 2008-2009 évben a válság hatásait csökkentő szándékkal a nyugat európai kormányok nagyobb állami szerepvállalással, pénzt pumpáltak a gazdaságba. A megszigorítás csak mélyíti a válságot. No, ehhez kell a gazdaság teljesítménye, és megint visszajutottunk a kiindulási ponthoz. De nem szeretnék ebbe a kicsinyes vádaskodásba bele menni, hogy ki a felelős a gondokért. Ámbátor a kérdés megválaszolása egyáltalán nem másodlagos. A választópolgár számára igen tanulságos későbbi közéleti kérdésekben hozott döntése szempontjából. Aki meg megváltóként várja az államcsődöt, a fizetésképtelenséget, hogy elszabaduljon a pokol és a 2006-os események ismétlődjenek meg az utcákon csak, hogy politikai ellenszenvének tárgya a jelenlegi miniszterelnök kudarcot valljon. Szellemi képességei hiányosak, bár a vak gyűlölet mindenre képes.”
  • 64. geza 2011. augusztus 18. 13:19
    „Mi lenne akkor ha a bankoknak senki azaz senki nem fizetne? Nemzeti összefogás a bankok nem tudnának mit kezdeni a piaca "rázúduló" lakássokkal.
    Egyébként itt szerintem csak arra megy ki a játék, hogy a bankok (folyamatosan) a pénzüknél legyenek, a kormány mindent megtesz ennek érdekében.
    Bankárkormány -bankokat, multikat szolgáló - kormány volt eddig mindegyik....”
  • 63. smalltown 2011. augusztus 18. 13:19
    „Tovabb suketel a Nagy Igazmondo.”
  • 62. macs 2011. augusztus 18. 13:07
    „57. Örvájn,
    bocsi, de az egykulcsos adó ütötte lyukért talán nem az elődöket kéne hibáztatni. A jobb cégeknél az üzlet tervnek többféle - rossz, rosszabb, és még rosszabb helyzetre szóló - szcenáriója készül, ez a kormánytól is elvárható lenne. A tegnapi beszédtől sokan azt várták, hogy azokról az intézkedésekről fog szólni, melyek célja a problémák megoldása.
    Nagyon remélem, hogy az emberek, amikor a hitellel kapcsolatos döntésüket meghozták, nem a kormánypropaganda alapján dötöttek, hanem megfontoltan gondolkodva. A gazdasági válságot és annak ilyen mértékű hatásait nem lehetett előre látni, aki az ellenkezőjét állítja, az csak maszatlok.”
  • 61. Örvájn 2011. augusztus 18. 11:33
    „A deviza alapú jelzálog biztosítású lakás hiteleket az állampolgárok kötötték, az árfolyam kockázat ismert volt (ha máshol nem az apró betűs részben). Nagyon nehéz azoknak az embereknek akik hittek a kormány propagandában, hogy dübörög a gazdaság, minket irigyel Európa és hasonló sületlenségek 2001-ben még az euró 2007-es bevezetésére készültek és senki sem számított rá, hogy az MSZP-SZDSZ kormány hatalmasra duzzasztja az államháztartási hiányt és ezzel jelentős inflációs nyomást okoz. Tehát a hitel szerződések megkötésekor ellenzékben politizáltak, a törlesztő részletek drasztikus emelkedése 2008-2009 óta folyamatos. ,,Miután 2004 őszén a kormányzó MSZP és SZDSZ eltávolította székéből Medgyessy Pétert és Gyurcsány Ferenc lett a miniszterelnök, szocialista és szabaddemokrata politikusok a jegybanktörvény jelentős módosítására tettek javaslatot, azzal az indoklással, hogy növekedjék a gazdaság különböző területeinek képviselete a Monetáris Tanácsban. A javaslatot számos bírálat érte az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság részéről, mint a jegybanki függetlenség csorbítására tett kísérletet. Az ezt követő években gyakran jelentkezett és időnként nyíltan is megjelent a feszültség egyfelől Járai és az általában vele szavazó belső tagok, másfelől az újonnan kinevezettek között".”
  • 60. zoltanszabo 2011. augusztus 18. 11:07
    „A mi vezérünk szept.ben Szaud-arábiába megy kölcsön kérni. Az IMF hitel kamatait fizetni kell még ez évben. 3,3 milliárd Eu. ró / 900 milliárd Ft /
    Vajon miből ???
    Az ellopott magánnyugdíj 300 milliárdja ---hol van ??? MOL részvény ??? - 20 % --veszteség már is ????
    OV. és bandája mehet dubajozni, hogy hozzon egy kis lóvét !
    Pazarlás is megy ezerrel . aug. 20. ünnepségek :132 milla--tüzijáték, 300 millia ünnepi műsor, 485 milla díszkivilágítás = 917 milla --1 napért ! ????
    Van itt pénz dögivel , míg emberek rettegnek a kilakoltatástól, gyerekek ezrei éheznek !
    ov. MIÉRT NEM LÁTJA----v. nem AKARJA látni a VVilágot ??????”
79 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Minden ötödik magyart érinti a lakáshitelezés

A kormányzati kommunikációs államtitkárság tájékoztatása szerint 576 ezer háztartásnak van lakáscélú… Tovább olvasom