Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Lassan lecsillapodnak a kedélyek Olaszországban

Végéhez közeledik az olaszországi választások eredménye körül dúló vita, miután pénteki sajtóhírek szerint a részleges újraszámlálás sem befolyásolhatja érdemben a voksolás kimenetelét.
Carlo Azeglio Ciampi köztársaság elnök nem támogatta a több mint egymillió szavazt újraszámlását. Így csak mintegy 83 ezer szavazólapot ellenőriznek utólag az illetékes szervek; ezek közül 43 ezret a képviselőház, 40 ezret pedig a szenátus jelöltjeire adtak le a választópolgárok. Alaki hibák és bizonytalanságok miatt a lapok először az érvénytelen voksok közé kerültek; a felülvizsgálat célja annak megállapítása, vajon besorolhatók-e mégis egyik vagy másik tömb (a Berlusconi- vagy a Prodi-tábor) szavazataihoz.

A választások után Silvio Berlusconi miniszterelnök, a 2001 óta kormányzó jobboldali koalíció vezetője nem volt hajlandó elismerni a kormányerők vereségét, amely az elképzelhető legkisebb arányú volt. Ehelyett választási csalásról, majd szabálytalanságokról, rendellenességekről beszélt, és 1,1 millió szavazólap újraszámlálását követelte.

A képviselőházi erőviszonyokon azonban a felülvizsgálat eredménye sem fog változtatni - írta pénteki számában a La Repubblica. A római újság értesülése szerint nem 43 ezer, hanem legföljebb négyezer képviselőházi szavazólapot kell újból megvizsgálni. Ezek pedig "semmiképpen sem befolyásolhatják az áprilisi 9-10-i választások kimenetelét, amelyeknek során a balközép szövetség képviselőházi listája 25 ezerrel több szavazatot kapott" - írta a lap. Rejtélyesnek nevezte egyben, miért röppent föl a hét közepén a hír több tízezer megvizsgálandó szavazólapról.

Olasz politikusok kijelentései szerint a vitatott szavazólapok felülvizsgálata még a húsvéti ünnepnapok előtt - tehát legkésőbb szombaton - befejeződik.

Az olasz sajtó eközben Berlusconi stratégiáját boncolgatta, nyugtalanságának adva hangot a választásokat követő "pókercsata" következményeit illetően. A torinói La Stampa a bukott kormányfő "mérgezett lövedékeiről" írt bíráló hangú vezércikkében, Berlusconi választási csalást emlegető szavaira utalva. "Visszataszító látni, hogy maga a kormányfő mérgezi a légkört, elhintve a mutyizás gyanúját" - írta a FIAT konszernhez közel álló újság.

Berlusconi keddi és szerdai húzásait "a cavaliere utolsó blöffjének" minősítette a La Repubblica, amely szerint nem kétséges, hogy a Prodi vezette tömb győzött a választásokon.

Az Il Sole 24 Ore gazdasági napilap szerint ha Berlusconi attól tart, hogy "útközben elveszett néhány, reá leadott érvényes szavazat, s ennek utána akar járni, ezáltal mintegy megfosztja a legitimációtól Prodit, nem ismervén el az urnáknál kialakult eredményt. Itt húzódik a választóvonal a normális, bár szokatlan újraszámlálás és a demokratikus egyensúlyok elleni támadás között" - mutatott rá a gazdasági lap vezércikkírója.

hirado.hu/MTI
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sült kolbász után csokipálinka

Gyermekekre jellemző tulajdonság, hogy ha valamivel kísérletezni szeretnének, azt akkor teszik meg, amikor a szülők nem tartózkodnak otthon. Magdika is így tett 13 éves korában: a szülők Téten szüreteltek, ő pedig nekiállt rétes nyújtani. A túrós finomság kitűnőre sikeredett, így a munkából fáradtan hazatérőket kellemes meglepetés várta. Finom süteményei is bekerültek receptkönyvünkbe. Tovább olvasom